Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 4. szám - Fábry Zoltán: József Attila és utókora
Szemlél tetőbben nem lehet eszméltet- ni: a haszon az ellenség, a tőke ember nyúzó haszna! A munkásé a nyomor, a favágóé a hopponmaradás. De szól a költő helyettük és értük, de mozdul a fejsze és megszületik a vers, a tett: „ — Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz! Ha odasujtsz körül a sorshoz, az úri pusztaság rikoltoz, — a széles fejsze mosolyog!” De ez a hetyke hang, ez a friss fé ny őgyantás rohamfütty József Attila költészetében nem állandósulhatott. Sze génység, árvaság, megértetlenség költőt úgy még nem rágott, mint József Attilát — az őrületig. Thomas Mann, mostani születésnapi köszöntőjében, „mélyresüllyedt és meg zavarodott korunk” áldozatának tekinti Attilánkat. Áldozat volt József Attila, áldozat és kinyilatkoztatás, ami ha nincs, értelmetlen minden passió. József Attila minden nyomorúság keresztrefe- szítettje, korunk minden baját, jaját, gyötrelmét élte, félte és szenvedte: „Na gyon fáj” ... Nem elég a magyar kór kép, a magyar szegénység megváltatlan- sága, kivertsége, útilapuja — „Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk” — a látha tár kitágul, egyforma lesz, véres lesz: „ ... Dúl a banda Spanvolhonba és fosztogat; Kínában elűzi egy bamba tábornok a parasztokéi kis telkükről. Had fenyeget, vérben áznak a tiszta vásznak.- Kínozzák a szegényeket. Hadi uszítok hadonásznak”. íme, a korkép: a fasizmus lesz a költő legfontosabb napirendi pontja. Európát sirat, kultúrát, emberséget: „Ó Euró pa hány redő, minden redőben gyilko sok”. Á vers egy más változatában re dő helyett „határ” áll. Aki Európát fél ti. önmagát, humanizmusát, szabadságát félti: „ne hadd, hopy szomorú legyek, mert európai vagyok, szabad medvék komája, én szabadságtalan sorvadok”. Szabad medvék komája hazát könyörög, hazához könyörög: „Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj maayarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat” A hitlerizmus hazákat és költőket öl, könyvet éget és embert tapos, Jó zsef Attila mégis kijátssza vele szemben a lényeges szót és magatartást: ember ség! Ezért volt élete, azzá vált műve. Emberséget, emberhez méltó életet min denütt és mindenkinek: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat” A költő az embemyomorítás ellensze re, az emberség élője, éltetője és tudato- sítója. Ő az ember az embertelenség ben, a humanizmus próbája és példája. Szava mint a mágnes ránt, vonz magá hoz mindent, amiben emberség és így jövő van. A cél egyforma és örök: „hogy helyt álljunk az emberiségért az örök talajon”. A többes szám jelen esetben a dolgozók címére van adresszálva. A költő, emberség próbája — embert avat, jövőt avat, történelmet hitelesít A hu manizmus add tovább ja elért a „város peremére”, a proletariátus, az emberség fokán és jogán, elkötelezettségében és vállalásában egy lett költőjével: igazság tör vény táblája: ..Papok, katonák, polgárok után így lettünk végre mi hű meghállói a törvényeknek; minden emberi mű értelme ezért búg mibennünk, mint a mélyhegedű Amilyen mértékben fogy a szegény ség, olyan mértékben nő az emberség: a jobb ebéd, jobb emberség logikája cáfolhatatlan. József Attila a valót és igazat egyszerre mondta: a szegénység győzelme mindennél jobban rajzolja ki szolidáris emberségének alakját, életét, múlhatatlanságát. Amilyen mértékben fogy a szegénység, olyan mértékben nő és igazolódik József Attila. Ő tudta, mit érlel sorsa: „s élete, ha van élte még egy, a proletár utókoré”. A meghatározás pontos és szabatos. Frázis veszélye nélkül senki más ezt így nem írhatta volna le. Senkivel szem ben a magyar proletariátus ennyire vé gig. győzelemig elkötelezve nincsen: Jó zsef Attila a proletárlét legnagyobb ma gyar költője. Az utókor bizonyítja: jö vője. háza, otthona. Az azonosság két ségtelen: az azonosulás elmaradhatat lan! Voltak, vannak és lesznek párto sabb, külre töretlenebb költők, de ők csak az épp jelen valót mondhatják és
