Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 3. szám - Szerkesztői üzenetek
KISS LAJOS, SALLÓ. Cím nélküli írásából sajnos nem tudtuk kihámozni, kinek adresz- szálta? A köpenyegforgatóknak? A reakció soknak? A dolgozó néptől írtózónak, aki nem szereti a „tömegszagot“? Annak, aki okosságát a kávéházban csillogtatja? Ügy érezzük, ennek is, annak is — tehát valami megnevezhetetlen homályos, ködös vala kinek, és nem tudjuk, a szatíra ostorával akar-e végig verni rajta, hogy felismerje hibáit, vagy beéri csupán a hibák hánytor- gatásával? Ezért felemás írása nem talál célba, frá- zisossá válik, amitől pedig szavai szerint önmaga irtózik a legjobban. Törekedjék kevesebbet markolni egyszerre. Tisztázza jobban magában, mit is akar mon dani. Az ilyen elmefuttatás csak játék a szavakkal, ha nincs tiszta, határozott célja! „Te is így tennél“ című verse csak pró bálkozás, mely elemzést nem érdemel. A „Harcolj rendületlenül“ című már igényesebb mondanivalójában. Lelkes ifjú hitét nem von juk kétségbe. De miért ez a sok frázis, százszor ismételt szólam? „Te vagy most az országban az űr“ — igaz! „Testvérem, munkás, szabad országban szabad vagy“ — igaz. De mindennek állítása még nem ad ver set. Verse utolsó három sora megállít: Szorítsd versed a torkának, fojtsd meg még ha meghunyászkodik is, ne kíméld, mert ha föléd kerül, ő sem kímél téged! Ebben van erő, lendület, ebben érezni a költőit is. Mélyedjen el, csiszolja ezt az írását, formálja meg jobban, legyen min den sora olyan, mint a befejezés vagy ez a kettő: „Mert van még körülötted gaz elég, gyújtsad meg, mert magától el nem ég!“ BUKOVSZKY ISTVÁN, GALÁNTA. Ha ol vasta volna József Attila önéletrajzát, nem Írja meg ezt az 1935-ös évbe visszanyúló megemlékezését. A nagy költő a széntolvaj- lás tényét néhány megrendítő szóval ecse teli. A fázó proletárgyermek széntolvajlás- ra kényszerül és nem kell a tízparancsola tot idézni; szíven ütve, torkon ragadva erez zük, hogy abban a szegényekhez könyörtelen, rideg kapitalista világban az ilyen tolvaj- lás nem ejtett foltott a gyermek jellemén. Ott a nagy példa: József Attila halhatatlan költővé nőtt és nagyságát nem kisebbíti, .hogy gyermekkorában szenet lopott. A két oldalas novellában a rengeteg nyo morúság ecsetelése nem tép a lelkűnkbe, nem ragad meg, s nem lázit jel. Hogy miért nem? Mert nem elég a tények felsorakozta tása, a nyomorúságok halmozása, — hiány zik az írásból az, ami azt művészivé tenné. Ne felelje erre, hogy nem író, tehát ne követeljünk öntől írásművészetet. Aki igényt tart arra, hogy a Fáklyában írását nyomta tásban lássa, legyen igényesebb. Ne írjon le ilyen suta mondatot: „A tehetősebbek egyik évről a másikba készítenek be maguknak.“ Vagy: „Soha nem ivott, de az este görbén jött haza“. Ez lett volna Kálmán korai ha lálának oka? „Térdén aluli nadrágjában a fejlődő kamasz benyomást hagyta az embe rekben.“ „Távolról úgy festett, mint egy megelége dett drótos“ — miféle suta hasonlat ez? Még tucatjával idézhetnénk a magyartalan, zavaros mondatokat, de nem az a célunk, hogy lehangoljuk. Ellenkezőleg, mindezzel nyomatékosan jelezni kívánjuk, hogy az írás nem lehet puszta kedvtelés, hogy nem elég emlékeinket összehordani, de meg is kell formálnunk őket. Ez az üzenetünk tehát nem csupán önnek szól, akinek írásából minden hibája ellenére érezzük a becsületes szándékot és jóakaratot, érezzük a segíteni akarás szándékát is, — de szól ez mások nak is, akik hasonló tévedésekbe esnek és neheztelnek az őszinte kritikára és nem egyszer felpanaszolják, hogy túlszigorűak vagyunk hozájuk, amikor egyszerű dolgozó emberektől írói tudást, művészetet kérünk. Ügy véljük, jogunk van igényeseknek len nünk, jogunk van minden friss jelentkezőnk től íráskészséget, formai tudást követel nünk és ezt mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy mind lapunkban, mind az Űj Szóban csaknem havonta új hang jelent kezik, hogy a csehszlovákiai magyar írás örvendetesen új, meg űj fiatalok jelentkezé sével színesedik és gazdagodik. Ha lejjebb szállítanánk a mércét, nem ez volna az eredmény, hanem a dilettantizmus burjá- nozna el. KUCSERA FERDINÁND, NEGYED. Nagyon megkapott levelének az a része, amelyben leírja, hogy gyermekkorában szerzett csont tuberkulózisa rokkanttá tette és annak el lenére, hogy iskolába egyáltalában nem jár hatott, megtanult írni, olvasni, sőt számol ni is. Igen nagy akaraterőre vall ez, ami tisztelettel tölt el. Rövid életrajzi adataiban csak az maradt érthetetlen, hogy rokkant-
