Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 3. szám - Mács József: Végrendelkezés (rajzolta Harmos Károly)
írta: Macs József Harmos Károly rajzai A harmincas évek elején különös hír járta be a kis hegyvidéki falut Kanyar gót! a keskeny utcán le, s fel, minden ablakot megkocogtatott, minden szívet megérintett. Csak egy testvérre szállhat a föld, ezt rebesgette, danolászta a Mikszáth-féle jópalócok fülébe. Minden ki meghallgatta, a portára is beeresz tette és elkönyvelte. Kevesen voltak, akiknek nem ütött szöget fejükbe a hír, többen, akik hajnalhasadáskor ugyan olyan álmatlanul fetrengtek az ágyon, mint éjfélkor, amikor az éjjeli őr fütty szava hasítgatta a levegőt. Izsa Gazsi a hír tudomásvétele utáni éjszakán úgy nyúlt el az ágyon, mint a száraz fa. A szemét nem húnyta le, a mennyezetre szegezte. Nem mozdult, nem fordult a másik oldalára, mert a konyhában brummogó öreg apja, a szo bába nyíló ajtón meg a testvérbátyja és asszonya meghallaná a neszezést, azt pedig nem akarja, hogy észreve gyék, nem alszik, valamit forral. Mert ez az éjszaka nagyon jó arra, hogy a sápadt hold jelenlétében eligazodjon, miként szállhat reá az a nyolc hold föld, amelyet vén apja hetvenkilencéves koráig szerzett, amelyet az első világ égés után, amikor ő az oroszok ellen harcolt és fogságba esett, testvérbátyja állított talpra. Azelőtt bátyja is, ő is egyformán dolgozták a földet, az öröklés is egyformán illeti meg őket. A bátyus iparos, hébe-korba a gyár ba jár, de a vaksi ház szoba-konyhája szűk az öregnek, a két testvérnek, Bel sőség, ló, szekér kellene a bátyusnak, hogy építkezhessen. Csakhogy a bel sőség két hold a falu szélén. Sok te remne azon búzából, árpából, kukoricá ból Gyümölcsös is lehetne, mert ha ő megnősül, jó az asszonyának az al ma, körte, szilva, különösen akkor jó. ha másállapotban van. Ezért nem en gedheti a belsőséget, ki kell járnia, hogy a föld mind reá szálljon. Hiszen lenne is ennek módja, bátyus az asszo nyával a városba megy, estére térnek vissza, addig az öregnek megpuhíthat ná a kemény koponyáját. így virrad Izsa Gazsira. A hajnal pírja az arcában, szemében bujkál, amint felkél, felöltözködík. Lámpát sem gyújt, mert minek az, lát ő a sötétben is. és tudja, hogy a csizmáját csak a lábára öltheti. Mozgás, ágynyikorgás riogatja a síri csendet, felkél a bá tyus is. Az öcskös az ő ébresztőórája. Mozdulására ébred. Kiugrik á meleg dunvhából és felveszi a felöltőjét. Az öcskössel etet, itat reggelente, mert így kell azt megmutatni, hogy az ő gondja is az állatállomány. Az öcskös már kint zörög az istálló ban, amikor a bátyus benyit. Csak úgy odavétve kívánnak egymásnak jó reggelt és szecskát hordanak be a csűr ből. Egyik sem szól semmit, mégis mind a ketten egyre gondolnak, az öregre, a földre, a hírre. És szívükbe lopakodik a gonoszság, amely felda gasztja az eret a halántékon, mert foly vást azt juttatja eszükbe, enyém legyen a föld és nem a tied. A lovak, a tehe nek nem tudják, nem sejtik, miért zu han rájuk a villa nyele, azt sem, hogy miért káromolják jobban a fajtájukat, mint tegnap és tegnapelőtt. Á bátyus etetésnek, itatásnak elvégeztével óda- szol az öcskösnek: — Bemegyek, megnézem azt a sze kéraljat. Hátha ideadja a mester. — Eriggy! — Velem jön a Zsuzsó is, asszongya inget, ruhát vészén. — Menjen! Megreggeliznek. A fiatalasszony az urával sem beszéi az öcskös jelenlétében. Mert milyen jó lenne, ha az öcskös nem lenne, ha ott marad a háborúban, vagy ha ez a cudar vénember megemberelte volna magát s nem csinált volna kettőt. Pattog a tányér, amelyen pirítóskenyér párolog, kopog a pohár, amelyben forraltbor gő zölög. A bátyus kilép a tavasz illatos sza gától átjárt udvarra, az asszonya kö veti, Felkél az öreg is. Köhög, reszeli a torkát az asztalnál. Szaporán lélekzik,, ha néhányat lép, piheg. Mintha a het venkilenc év annyira megkergette vol na, hogy öreg napjáig se tudja kifújni magát. Az asztal sarkánál van az ő he lye, odaül reggel és onnan mozdul el este. Ott is csak hallgat, szómorkodik,
