Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 12. szám - Egri Viktor: Levél fiatal dráma és prózaíróinkhoz
B. István, egy másik jelentkezőnk, ugyanilyen felületesen érinti az élet kér déseit írásaiban és tájékozatlanságát azzal mentegeti, hogy építőmunkás. Vájjon munkás mivolta nem kötelezi-e elmélyült munkára, olvasásra, tanulásra? Azt hiszem, hogy felületessége nem menthető, mert hiszen ahogy maga írja levelé ben, gyermekkora óta érzi az írás belső kényszerét, az alkotás vágyát De meg is kell nyugtatnunk: ha tanácsainkat megfogadja, számolhat azzal, hogy meg értéssel átsegítjük a kezdet buktatóin. L. Béla nem először jelentkezik elbeszéléseivel. Valamennyi bizonyos készsé get árul el és valamennyi ugyanazt a hibát mutatja: felületes. Figyeljük csak egyik novellája stílusát: „A három traktorista tanácstalanul állt az udvar közepén, amikor félrelibbent a konyhaajtóra akasztott függöny — ami a szemtelen légyhad ellen védi a konyhát — és kilépett a „mesebeli tündér”. Legalábbis a három tágrameredt szempár annak látta. A kellemesen édes meglepetés az ajkukra fagyasztotta a szót. Bár illetlen dolog, de ők bíz elfelejtetté? köszönni. — Anyámasszony ka tonái, — gondolta Erzsiké, s jóleső, bizsergő érzés futott össze a szíve táján. Kuncogott befelé, mint a csínyre készülő rakoncátlan gyerek”. Az idézett nyolc sor éppen eleget árul el az író felületességéről. Mit keres az édeskés „mesebeli tündér” ebben a képben? Az idillt akarja vele jellemez ni? Vájjon kellemesen édes meglepetés fagyasztja-e az ajkakra a szót, vagy va lami borzalmas látvány? Erzsiké tudvalévőén nem szörnyeteg, hanem éppen az idézett mesebeli tündér! És miért volnának a vízre szomjazó traktorosok — és nem traktoristák — anyámasszony katonái? Még semmit sem tudunk a fiata lokról, kivált Laciról nem, de a lány szíve már megbizsereg. És miért kuncog befelé, mi oka van rá? Azért mindez, mert L. Béla ugyan helyesen érzi, hogy épülő szocialista ren dünk idején szerelemről is kell írnunk, beszélnünk kell hőseink érzelmi életé ről, de nem éli át alakjait, csak kívülről les el róluk néhány suta mozdulatot és aztán neki: mulassunk, játsszunk velük, engedjük szabadon esapongani képzeletünket, fessük le hamar, hogyan ébred fiataljaink szívében a szerelem. Rossz ez a hamis idillt szülő felületesség, az író mindvégig melléfog a hang gal. Ne mi mulassunk, búsuljunk és sírjunk, a mese maga fakassza a derűt, alakjaink sorsa indítson könnyre vagy mosolyra és ébressze bennünk az első szerelem édesen gyöngéd, bizseregtető, élettermő igézetes ízeit és színeit L. Bélától a tehetség, a- készség nem vitatható el és éppen ez késztethetné elmé lyülésre. Aligha esett volna idilljében a fenti hibákba, ha például gondosan elolvasta volna František Hečko „Falu a hegyek közt” című regényében a fia tal gépvezető első találkozását a Sehnár lánnyal Mennyi báj, mennyi üde szín és való élet ebben a poétikus jelenetben, ahogy a szomjas legény az idegen udvarban az idegen lánytól vizet kér. Nem esik itt szó szerelemről, senki sem kuncog, a szívek nem bizseregnek előre, az olvasó mégis megsejdíti, hogy ez a két szép, egészséges életvidám fiatal egymásnak van teremtve. Igen, ez az igazi találkozás, az életet eldöntő nagy pillanat — minden; nagy szó nélkül, csupán az író szívének heve, mértéktartó nagy művészete kellett, hogy mi ol vasók megértsük és gyönyörködjünk benne. * * * Sok hiba adódik abból, hogy fiatal prózaíróink mindenáron s mindenütt valami hasznosat akarnak mondani, hogy tehát agitálnak ott, ahol^ erre semmi szükség nincs. Nem ismerik fel, hogy az élet tényei önmaguk beszélnek és iga zabban, élesebben mutatnak rá a hasznosságra, amiről szólam, plakátízű jelző sohasem tud meggyőzni. Beszélnünk kellene még kezdőink szürke, fénytelen stílusáról. Arról, hogy mi iven kevés az eredeti képük, és hasonlatük, kevés a szavuk, amely üdítene, gyönyörködtetne és felfigyelni késztetne. Pedig éppen ezt várjuk, hogy őszinte friss hangjukkal szíven ragadjanak, hogy haragunk tengerré nőjjön* amikor a múlt gyalázatait hánytorgatják, hogy felforrjon bennünk a gyűlölet, amikor a hatalmaskodó urak ellen szólnak és sérelmeinket, fájdalmunkat kiáltják világ gá, de megdobbanjon a szívünk, amikor messzehangzó szóval jelenünk szép ségeit, az új ember igazát, a megértés útját, a közös munka új embert formá ló erejét festik és lelkendezve, a szív és a lélek meghitt szavával vallanak ifjú ságunk érzelmi életének örömet adó nagy élményeiről. . & EGRI VIKTOR.
