Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 11. szám - L. Kiss Ibolya: A költő tragédiája
ahhoz fordul segítségért, kit eddig gyű lölt, nemegyszer vérig sértett: anyósá hoz. Anyósa szivéhez menekült, az ed dig gyűlölt asszony lábaihoz fekszik gondolatban, porba hűl] előtte s leve let ír neki mint anyához az anya. „Egyedül anyai lelke elejébe’-* „Bocsánatát kérve vagyok bátor és Imre könnyei és lelkifájdalmátul erőt nyerve, ezen pár soromat Anyai szíve elejébe bocsátani .. Négy, hosszú oldalon esedezik ez a szerencsétlen asszony, akinek ezen a könyörgő levelén már meglátszik, hogy lelkiegyen súlya felbomlóban van, sőt itt-ott egyes kifejezés már előhírnö ke a későbbi tébolyodat tságának. A ter jedelmes, összefüggéstelen levélben két szer van csak {fönt tév°. azt a látezatot keltve, mintha két óriási mondat volna Egyes szavak hiányoznak, mások nin csenek befejezve, mintha az, aki írta, szörnyű lelkitusában vetette volna pa pírra azokat. Levelére választ sohasem kapott. Az „anyai” szív süket maradt a másik anya könyörgésére, Erzsi leveléből kitűnik, hogy a házas pár elválásukkor is szerette egymást. „Emit térdeim kértem bocsásson meg látva, hogy ő is fájó szívvel válik meg tülem, ő sirt és megszeretett vplna en gedni, de nem tudom mi az mi vissza tárgy a nem merve kimondani.. A két fiatal, egymástól eltávolodó ember különbözőképpen viselkedik fáj dalmában. Madách a költészet tisztasá gába menekül bánatában, — Erzsi a vá rad! kiskocsmákba. Egyik emelkedik, másik süllyed. Madách alkot — Erzsi pusztít, elsősorban önömmagát. Fráter Erzsinél nemsokára elválásuk után határozottan mutatkoznak az el- m eháborodottságra jellemző tünetek. Üldözési mániája van, amit bizonyít unokaöccsének, Fráter Aladárnak, (Vác) hozzám intézett levele: „ ... pa naszolta, hogy nem szeret Cséhteleken, atyámnál, aki Erzsi testvér bátyja volt, lenni, mért minden lépését figyelik, semmit sem tehet, hogy utána ne le selkedjenek. Későhb már búskomorság vett rajta erőt, nagyon vágyott gyerme kei után s őket emlegette élete végéig. Ezen búskomorság elmezavarrá fajult, melyhez hozzájárult, hogy bánatában szeszes italok élvezetében keresett me nedéket, ami egészségét teljesen aláás ta. Rémlátomásaí voltak... Ha csak te hette elszökött Ilyenkor ' céltalanul, csaknem ruhátlanul bolyongott faluról- falura, ahol Biharban többnyire már is merték..; Hallottam még Nagyanyám tól, hogy váradi évei alatt Madách Imre bácsi meglátogatta, aki kérve-kérte őt, hogy térjen vissza hozzá Satregovára. De ő így válaszolt: „sohsem tudnék anyád szemébe nézni, de az ő jelenlé tét sem bírnám (ki ... Anyád életében nem lépem át házad küszöbét”... Én még mint gyerek olvastam Imre bácsi nak nem egy, Erzsi nénémhez intézett levelét, melyben sokszor neheztelő, de mindég szere tetet eláruló vonzalommal írt.” Hasonlókat állított Fráter László (Bu dapest), aki nekem Madáchnak egy, Cséhtelekre címzett, Erzsinek szóló le velét mutatta meg, melyben ez állbtA: „Gyere vissza Erzsi... Te csak virág légy nálunk”. „Te csak virág légy” — írta Madách s a Tragédiában megismétli e sorokat: „Te csak virág légy, drága csecsebecs Haszontalan, de szép.” Az elvált hitves azokban nem tért vissza Sztregovára, A költő még egy szer felkeresi Nagyváradon — 1862 ha lottak napján — az u. n. Fogtövi ház ban, mikor is a válási egyezség szerint magával viszi leányukat, Jolánt. A még élő Madách leszármazottak szerint most is hívta vissza elhagyott otthonukba, ő azonban Váradon maradt. Valószínű oka volt ennek anyósa iránt érzett gyűlöle tén kívüi, hogy ebben az időben sze • reltnes volt Klóbosiczky Bélába s annál /becsületesebb volt, mintsem más férfi képével szívében térjen vissza férjéhez. Talán nem érdektelen elmondanom, hogy 194>1-ben találkoztam Vára'dbn Klobosüczky fiával, a már hetven év felé hajló Tiborral, aki a következőket mondta: „A gyermek nem szokott és nem szeret atyja kedveséről beszélni. S hogy én mégis ezt teszem, annak oka, hogy Fráter Erzsébetet ha'lóporaiban is tisztelem. Igen, őt atyámhoz nagy és forró szerelem fűzte — de csak elvált asszonyságának ideje alatt. Tőle soha mást, miht virágot ,$ muzsikát el nem fogadott, bár ebben az időben már krajcáros adósságai voltak... Atyám sokat mesélt róla, hogy gyakran pa naszkodott anyósára, őt okplva elválá sukért. Férjét nagyrabecsülite és tisztel te. Mulatós köziben, a bor mámorában nem egyszer büszkélkedve ismételget te: „Tudjátok ki vagyok én? Én vagyok a Múzsa, A halhatatlan Mű elindító ja... Mert Emi soha nem írta volna meg a Tragédiát, ha el nem hagyom, ha nem szakadunk el egymástól”.
