Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 11. szám - Duba Gyula: Félévi hajrá!
írta: Duba Gyula Valószínűleg mindenki hallott már a hóvégi hajráról, féléviről azonban annál kevesebben. Lényeges különbség csupán annyi, hogy míg a hóvégi üzemeink ben, addig a félévi iskoláinkban fokozza az iramot soha nem látott magassiá- gokra. Félévi hajrá, félévi bizonyítvány. Már a neve is valami szorongó, kelle metlen érzést idéz elő. Fél, félember, félév, feleség, félszeg, félelem csupa nem rokonszenves fogalmak, melyekre az ember nem szívesen gondol. És itt van a félévi bizonyítvány, a varázserejű lény, ki neve puszta csengésével önkívü letbe ejti a félévi hajrá lovagjait, félrázza őket álmodozásaiból, sőt — jszinte hihetetlen — tanulásra kényszeríti őket. Őket, akik félévig, mint büszke, dacos tölgyek álltak a viharban, fittyet hányva intelmekre, tanárokra, ötösökre. 'Fé lelmetes és hátborzongató az Ő hatalma, amivel sarokbaszorítja az emberek önérzetét, szétrúgja önbizalmukat és gerinctelen, alázatos könyörgökké süllyesz ti őket. De meg ícell adni, meg is kapja a rangját és hatalmát megillető tisz-> teletet. Lovagjai hódolatuk jeléül hatalmas hetekig tartó vad hajszát rendeznek tiszteletére, — amolyan lovagi torna félét — és becsületükre legyen mondva, a győzelem érdekében mindenre képesek. Filc Kleofás szintén a félévi hajrá lovagjai közé tartozik. Hogy honnan tu dom? Ismerem őt, osztálytársam! Sőt, nemcsak ismerem, de figyelem és tanul mányozom, mint egy — sajnos nem eléggé ritka — különlegességet. Minden esetre érdekes emberpéldány. Alapvető tulajdonsága az a férfias dac és gőg, amellyel ellenáll agytekervényei és a tananyag 'közti kapcsolatok elmélyülésé nek. Nem, ilyen kapcsolatok és mélyülések nála szóba sem jöhetnek. — Mélyüljön a fene — mondta még szeptemberben — minek? Majd félév előtt kicsit megnyomom és átmegyek valahogy. De addig kár izgulni, ez még messze van. — No igen, igen — mondom — igazad van! De mégis úgy rémlik, mintha a tanulás végett üldögélnénk itt és néha igazán illenék egy kicsit átnézni ad anyagot. Csak egy egész picikét — teszem hozzá engesztelőén. — Nem — szól Kleofás nagyon határozottan és tömören — teljesen felesle ges. Nem szemétdomb az én fejem, hogy mindenféle vacakkal megtöltsék. Nyugodt lehetsz, ami engem érdekel, azt megtanulom. Ne félts.te engem, van itt egy kis sütnivaló — teszi hozzá önérzetesen, s a fejére mutat. Nem tudtam, hogy 'a sütnivalót mire értette, azért állítását nem akartam kétségbevonni, inkább hallgattam. Műit az idő, röpültek a napok, Kleofásunk bebizonyította, hogy karakter. Nem engedte a sok vacakot a fejébe. Oly hősiesen és elszántan küzdött az ilyenirányú támadásokkal szemben, hogy kivívta magának mind az osztály, mind a tanárok őszinte csodálatát. Kiválóságaiért el is nyerte a SZÍRT hősi ne vet. S valóban, olyan volt Ő ebben az időben, mint a szírt, mely dacol a ten ger tajtékzó hullámaival, széllel, viharral, villámcsapásokkal. Tetteiről és tántoríthatatlan jelleméről egész legendakor képződött s híré be járta az egész iskolát. Ekkor jött a félév. Mindenki készült a felelésekre, dolgozatokra és hasonló szórakoztató dolgokra, melyek nem is várattak magukra. Jöttek csőstül és hí vatlanul. Az egyik számtanórán aztán lecsapott a villám, még hozzá derült ég ből és teljesen váratlanul.
