Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 11. szám - Bábi Tibor: Tizennyolc év után - egy újságcikk nyomában
Péter, Szabó Pál művei. Ám ugyanúgy megtalálni ott Tolsztoj, Babajevszkij, Solohov, Polevoj szovjet írók könyveit és Jilearmicky, Jirásek és Drda műveinek magyar fordítását. A szövetkezet könyv tárában hasonló műveket láttam. Ez nem teljes felsorolás akar lenni, csak néhány példa. A szövetkezetben négyszáz köny vet gyűjtöttek már össze. A községi és a szövetkezeti könyvtár forgalma — nem akarom szépítgetni a dolgot, — évente együttvéve alig száz könyv fordul meg az olvasók kezében. A lehetőségekhez képest szomorú álla pot, de haladás. Nem könnyű áttörni a paraszt ember közömbösségét és érdek telenségét az irodalommal szemben. A munka munka és lefoglalja az ember idejét-napját. Itt van például Gottiieb Ervin. Nem is parasztember, hanem kő műves. Nem is idős ember, hanem fiatal. Méghozzá a helyi Csemadok csoport el nöke. Ifjúsága, gyermekkora szándékait, lehetőségeit a háború elnyomorította. Sa ját bevallása szerint életében csak egy értékes könyvet olvasott: Az acélt meg- edzik. Akkoriban ugyanis könyvvitát szervezett a Csemadok helyi csoportja. A vitára készült. így került rá a sor, hogy a könyvet elolvassa. Mit szólnál hozzá Diószegi Mihály? Egy ember, aki nek legfeljebb ha ponyvaregény került a kezébe, belépett a Csemadokba, s az óta olvasni és élni kezdett. Ez is ered mény, — hihetetlenül nehéz erőfeszítés, agitációs és felvilágosító munka ered ménye. A te idődben, Diószegi Mihály ugye ritkán estek meg az ilyen dolgok? Ti zennyolc évre, háborúkra és forradal makra volt szükség, hogy ilyesmi meg történjék. Kultúrházat, mozit nem említ Diósze gi Mihály írása. Kultúrház egyszerűen nem volt Filmet csak ritkán láttak a bősiek. Néha-néha keresetre számító ve títőgéptulajdonos tévedt a faluba, ügy vándorolt országszerte kezdetleges masi nájával. Egy-két napig maradt, azután odébállt némafilmjével. A kultúrház ma már valóság. Nagy termében 217 széket olvastam meg. Ott álltak csendben, szép sorokban a néma falak közt a legújabb film közönségére várva. A mozivászon nagy fehér foltja szinte világított a félhomályban. Élesen, szögletesen rajzolódott a színpad sötét, vörös függönyén. Az ifjúsági szervezet és a Csemadok évente négy-öt színda rabot játszik, gyakran esztrádműsorra 1 is fellépnek. Ilyenkor lekerül a vakító fehér vászon. Mögötte szépen felszerelt színpad rejtőzik. Kulisszák garmadái tá maszkodnak a falakhoz, negyvenezer ko rona értékű tájak, szobák, udvarok, fák és épületek szépen összerakva, összehaj togatva várják, hogy megelevenedjenek, a népnek szolgáljanak és értelmet kapjanak. A színpad lámpái színes nagy szemükkel bámulnak, álmélkodnak a falakra. Ta lán holnap, holnapután már jön valaki. Megcsavarja a kapcsoló gombját, s ők ujjongva kigyúlnak, míg csevegő, vidám népség tódul be az ajtón s zsúfolásig megtelik a nagyterem. Látod, Diószegi Mihály, mindez itt van, ebben a faluban, ahol két évtized nek előtte még villany se volt, s ahol a te idődben kultúréletnek még nyomát se tapasztaltad. *** Nem tudom, Diószegi Mihály, talál koztál-e vele, vagy betértél-e ottjártod- ban Bittér Dánielhez. Mostanában idő sebb, megfáradt ember már. Akkoriban még fiatal volt, fáradt se volt, de sorsa bekötözte, befogta a szemét. Takácsko- dott, aratni járt, a másét. Húzta a napot látástól vakuiásig, s eszmélni rá nem ért. Jólesett betérni hozzá. Nem mondom, hogy arany az élete. Dolgozik most is keményen, s bár nem a saját fedele alatt lakik, mégis jobban megy a sora. Ezt nem én találtam ki, ő maga mondta. Va csora után volt már a család, s bár ké sőre járt, szívesen fogadtak. Idegenben is csak emberek az emberek. Csakhamar egymás szavára leltünk. Belemeleged tünk a beszédbe. Most elárulom. Bit tér néninek van egy nagy-nagy büszke sége, a Terka lánya. Férjnél van Po zsony baja, s egy illatszergyárban dolgo zik. Bittér néni a rühaszekrényből, a ru hák alól egy szépen összehajtogatott új ságlapot vett elő. — Itt van. Ez ő, — s rámutatott egy műszerek fölé hajló csinos fiatalasszony képére. Ott volt az újságban a neve is. Dicsérték jólvégzett munkáját. Elolvas tam a szlovák nyelven írt újságcikket. Bittér néni aztán újra szépen összehaj togatta, mosolygott és visszatette a szek rénybe, családi ereklyének. Megbecsülik errefelé az újságot. Ne kik szól, róluk szól és értük van. Azxán kell is, mint a só meg a kenyér, mert ahogy Bittér Dániel mondja, újság nél kül az ember olyan, mint a süket és a vak. Gondoltad, sejtetted volna-e, Diószegi Mihály? Be szomorú is volt ez a falu a te idődben. BABI TIBOR.
