Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 10. szám - Spira György: Szlovák bányászok az 1848-49-i magyar szabadságharcban
janak, a szakmány túlteljesítése esetén pedig a bérösszeg is arányosan növeked jék. Kossuth ugyan a kormánybiztos tekintélyének megóvása végett ismét Beniczkyhez utasította őket, kitartásuk azonban meghozta a maga eredményeit. Beniczkynek újra fel kellett vennie a tárgyalások fonalát, s e tárgyalások ki menetele alapján a pénzügyminisztérium augusztus 20-án elrendelte, hogy „a be tegeskedő bányamunkások négy napot túlhaladó betegségekben a kincstár ré széről naponként 10 krajcár betegdíj jal elláttassanak“, a nyugalomba vonult bányászok pedig havonként 2—7, egyes esetekben IC forintnyi nyugbért kapja nak. Ezt megelőzően a főbányagrófság is kénytelen volt megszüntetni a bányá szok által kifogásolt árumonopóliumot. Béremelésre ekkor még nem került ugyan sor, de Kossuth, aki már március végén a bányamunkások bérének növe lése mellett foglalt állást, világosan ki fejezésre juttatta, hogy ezek a rendelke zések csupán előkészítették „még bő vebb engedményeknek és könnyítések nek életbe léptetését“. S ezt a kijelen tést néhány hónap múlva — mint még látni fogjuk — tettek is követték. Ezeket a vitathatatlan eredményeket a bányászok kitartásuknak és harcossá guknak köszönhették. Trangous Lajos, a pénzügyminisztérium bányászati osz tályának vezetője már március 22-i kö veteléseikkel kapcsolatban hangoztatta, hogy ha komoly munkásmegmozdulások ra fog sor kerülni, akkor követeléseiket „minden módon“ teljesíteni kell. „Ha azonban a bejelentett veszélytől tartani nem kellene“, akkor „az említett sérel mek orvoslása csak a rendes úton szorgalmaztassék“. Hogy a liberális kor mány letért a „rendes út“-ról: a tábla bírói időhúzás útjáról, az mindenekfö- lött annak tulajdonítható, hogy a bá nyavidék munkásai harcukban az akkori időkhöz mérten viszonylag nagy fejlett ségről adtak bizonyságot. Melyek azok az okok, amelyek a bá nyavidék munkásait az akkori Magyar- ország munkásságának egyik legfejlet tebb, legharcosabb csoportjává tették? A legfőbb ilyen okot a bányavidéki munkásság aránylag nagyfokú összpon- tosítottságában kell keresnünk. Az egy máshoz igen közel fekvő bányavárosok ban becslésem szerint legalább tízezer munkás élt, vagyis több, mint Pesten, Budán és Óbudán együttvéve. A legna gyobb bányavárosokban, Selmecen és közvetlen környékén egymagában mint egy ötezer munkás dolgozott. De az üzemenkénti koncentráció foka is arány lag magas volt. Bár természetesen vol tak kevés munkást foglalkoztató bá nyák is, a legnagyobb selmeci bányában, az István-aknában négyszáz, a legna gyobb úrvölgyi bányában pedig nyolc száz munkás dolgozott egyhelyütt En nél nagyobb munkáslétszámot a főváro si üzemek közül ekkor egyedül az óbu dai hajógyárban találunk, s nem sza bad elfelednünk, hogy a fővárosi mun kásoknak több mint kétharmadrésze 1848-ban még céhes kisüzemekben dol gozott. A bányászokat öntudatosaié tényezők között fontos szerepet kell tulajdoníta nunk emellett az itt dolgozó külföldi munkásak hatásának is. Különösen Csehországból települtek ide nagyobb tömegbein megszüntetett bányák dol gozói. Ezek a bevándorlók a sokkal fej lettebb, harcokban kipróbált cseh mun kásság tapasztalatait hozták magukkal és terjesztették szlovák testvéreik kö zött. Közülük való volt Möhling is, aki 1848- ban a bányamunkásság hivatott ve zetőjének szerepét töltötte be. De szolgáltatott tapasztalatokat a bá nyavidék munkásadnak saját hősi múlt juk is. A magyar ipar dolgozóinak több sége az ország elmaradottságának, az ipari fejlődést gúzsbakötő gyarmati el nyomásnak következményeképen alig néhány éve, legfeljebb egy-két évtizede került ki a zsellérsorból. Ezzel szem ben a felvidéki bányamunkásság több- évszázados múltra tekinthetett már visz- sza, nemzedékről nemzedékre szívta ma gába a kizsákmányolok ellen vívott 'bá tor harcok lelkesítő hagyományait Ezek a hagyományok is hozzájárultak ahhoz, hogy a bányavidék munkásai 1848-ban mint a magyarországi munkásság egyik legfejlettebb csoportja szálhassanak sík ra osztályérdekeikért. A felvidéki bányászok azonban nem csak közvetlen osztályérdekeikért har coltak eredményesen. Kiváló katonákat küldtek a forradalmi Magyarország füg getlenségéért harcolók táborába is. Már áprilisban kérték, hogy fegyverezzék fel őket és gyakorlatozhassanak, hogy „szükség esetén sokezer emberrel véd- hessük ellenséges támadások ellen vidé künket és az ország más vidékeit“, má jus végén pedig, amikor megindult az első tíz honvédzászlóalj szervezése, szá mosán jelentkeztek közülük honvédnek. Ezeket az önkénteseket a 4. zászlóalj ba osztották be, s zászlóaljuk attól fog va, hogy Bem parancsnoksága alá ke rült, fényes fegyvertényekkel írta be
