Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 10. szám - Spira György: Szlovák bányászok az 1848-49-i magyar szabadságharcban
nevét a szabadságharc katonai történeté be De azok a bányászok is sokat tettek az ország alig kivívott függetlenségének rnegvédelmezéséért, akik munkahelyü kön maradtak. Voltak közöttük például olyan idősebb munkások, akik régebben az időközben megszüntetett selmeci fegyvergyárban dolgoztak. Ezek május óta fegyvergyártásra oktatták a környék beli kézműveseket, s — mint bejelen tették — „csak egyetlen intésre várnak, hogy a legnagyobbszerű fegyvergyárt mintegy varázslat által előállítsák". S szolgálták a honvédelem ügyét éber ségükkel is. 1848 nyarán, a bérkövetelé seikkel kapcsolatban Kossuth utasításá ra újra megindított s már-már befeje zéshez közeledő tárgyalások idején egyes reakciós bányatisztviselők hamisított szlováknyelvű pénzügyminiszteri ren deletet terjesztettek el közöttük, amely szerint a kormány elhatározta munka bérüknek felére való csökkentését, ma ximálisan napi 16 krajcárban való kor látozását. A bányászok azonban nem ül tek fel ennek a mesterkedésnek, lelep lezték, hogy az állítólagos rendelet szer zői éppen annak a Lan derer nevű bá nyatanácsosnak a környezetéből kerülnek ki, akinek eltávolítását ők már előzőleg is követelték, s Möhling vezetésével azonnal küldöttséget menesztettek Kos suthoz, hogy feltárják előtte ezt a feke te-sárga cselszövényt. Bejelentésük alap ján Kossuth megújította Beniczky kor mánybiztosi kinevezését, „fölhatalmaz ván őt, hogy a vétkes bujtogatások ki nyomozását saját belátása szerint intéz hesse, ha szükségesnek látandja, a vád dal terhelt bányászati s más nemű tiszt viselőket hivatalaikból azonnal felfüg geszthesse, sőt ha csakugyan lázas moz galmakat tapasztaland, a bűnösöket vét- kök nagysága szerint rögtönítélő vagy rendes büntető törvényszék elébe állít hassa, s e végett a törvényhatóságok köz- benjöttével rögtönítélő törvényszéket is állíthasson." Beniczky azonban, aki a jogos köve teléseikért harcoló munkások ellen nem késett katonai karhatalomhoz folyamod ni, e hazaárulókat megbízatásával ellen tétben védelmébe vette és futni hagy ta, bár azok — mint visszaemlékezésé ben bevallja — előtte „sohasem csinál tak titkot abból, hogy az új rendszer ügye iránt ellenszenvvel viseltetnek". Hogy BenicZkynek ez a táblabírói puha sága mennyire káros volt s hogy meny nyire a munkások ébersége szolgálta a forradalom érdekeit, azt a későbbi ese mények csakhamar megmutatták. 1849 januárjában Landerer és társai levél ben oktatták ki Csorichot és Simuhi- chot arról, milyen irányból támadhat nák meg legelőnyösebben a Selmecen álló honvédcsapatokat, s a császáriak valóban az általuk javasolt útvonalon nyomultak előre, amíg Guyon heves harc során vissza nem verte őket. Majd pedig, miután a honvédcsapatok elfog ták ezeket a kémeket, Görgey pedig be vett szokásához híven szabadlábra he lyeztette őket, szépen bevárták a csá szári hordákat s a megszállás egész tar tama alatt hűségesen kiszolgálták az ellenséget. A felszabadító seregek köze ledtének hírére aztán Landerer április 13-án elrendelte, hogy „a kamarai pénz tárakban lévő összes pénzkészletek azon nal átadassanak a csász. katonai parancs noknak", majd Körmöcbányára sietett s miután az ottani pénztárakat is kiürí tette, Bécsbe menekült, hogy csak a cári csapatokkal együtt térjen yissza Selmec- re. Hogy ebben a nem jelentéktelen kér désben mennyivel inkább a munkások képviselték a magyar forradalom érté keit, mint Beniczky Lajos, a volt Ellen zéki Párt neves tagja, a kormány hiva talos megbízottja, azt azért szükséges kiemelni, mert elsősorban éppen Benicz ky volt az, aki márciustól kezdve hóna pokon át rendszeres kormányellenességgel vádolta a Felvidék szlovák bányászait. Beniczky ezt a vádat (amelyet különben egyetlen ténnyel sem tudott igazolni) abban a formában hangoztatta, hogy a bányászokat a fiatal magyar kormány gyengítése céljából a magyar forrada lommal szembenálló štúr és Húrban hí vei ösztönzik megmozdulásokra. Ez a vád azonban alaptalan volt: a bányászok nem állottak štúr és Húrban nacionalis ta eszméinek hatása alatt, ellenkezőleg: érezték, hogy érdekeik egybeesnek a magyar nép, a magyar forradalom érde keivel. (Befejező rész a Fáklya következő számában.)
