Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 10. szám - A. Csehov: A menyhal
Ez év július 15-én emlékezett meg a haladó vüág Anton Csehov, a nagy orosz író halálának 50-ik évforduló járól. Nyári reggel. Minden csöndes; csak a vízparton ciripel egy tücsök és valahol fiatal sas pityeg. Az égen tollas fel hők állnak mozdulatlanul, elhintett hó- pelyhekhez hasonlóan. Az épülő fürdő ház mellett, a füzes zöldelő vesszői alatt Geraszim, az ács, éviekéi a vízben. A ma gas, sovány, göndör vöröshajú, szőrös arcú paraszt fújtat, liheg és prüszköl, és heves pislogással igyekszik előkotorni valamit a fűzfagyökerek közül. Arcán veríték gyöngyözik. Másfél méternyire Geraszimtól állig a vízben áll Ljubim, a másik ács, fiatal, púpos muzsik, aki nek háromszegletű arcából hasított, kí nai-forma szem tekint elő. Mind a ket- ten, Geraszim és Ljubim, ing re-gatyára vetkőztek és teljesen elkékültek a hi degtől, mert már több mint egy órája állnak a vízben. — Mit döfködöl folyton a kezeddel? — kiált a púpos Ljubim, aki úgy reszket a hidegtől, mintha láz törné. — Te tök fejű! Fogd csak, fogd, máskülönben el megy az átkozott! Fogd erősen, ha mon dom! — Nem megy el... Hová menne? Be szorult a gyökér alá... — válaszol Ge raszim rekedt, dörmögő basszus han gon, amely nem is torkából, hanem hasa mélyéről tör fel. — Csak síkos az ör dög, semmi áron nem tudom megfog ni. — A kopoltyújánál fogd meg, a ko poltyú jánál! — Nem látszik a kopoltyú ja.., meg állj, valamijét megfogtam... A száját fogtam meg... Hogy harap a komisz! — Ne húzd a szájánál fogva, ne húzd, mert elereszted! A kopoltyújánál fogd meg, a kopoltyú jánál, ha mondom! Tes sék, már megint a kezével döfködi! Is- ^ tenem, be marha egy paraszt, bocsássa meg a szentséges szűzanya! Fogd meg, no!
