Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 10. szám - A. Csehov: A menyhal
— „Fogd meg“... — csúfolódik Gera szim. — Könnyű dirigálni... Gyere ide és. fogd meg magad, te púpos ördög! No, mdfc állsz ott? — Megfognám én, ha lehetne. Csakhogy az én alacsony konstitúciómmal hogyan állhatnék oda a part alá? Mély ott a víz ... — Nem baj, ha mély ... ússzál ide ... A púpos meglódítja a karját, oda- úszik Geraszimhoz és belekapaszkodik a ■lecsüngő ágakba. Első kísérleténél, hogy leálljon, feje búbjáig a víz alá merül és bugyborékolni kezd. — Mondtam, ugye, hogy mély! — dör- mögi és dühösen forgatja hozzá a sze me fehérét. — A nyakadba üljek, vagy mit csináljak? — Állj rá egy gyökérre... Annyi a gyökér, hogy szinte lépcsőnek is be ülik ... A púpos lábával kitapogat egy vastag gyökeret és a fűzfavesszőkbe kapasz kodva rááll. Miután visszanyerte egyen súlyát és megszilárdította új pozícióját, lehajlik és jobbkezével kaparászni kezd a gyökerek között, miközben azon igyek szik, hogy mentői kevesebb vizet nyel jen. Keze belegabalyodik a vízinövé nyekbe, lesiklik a moszaton, amely a fűzfagyökereket borítja, s végül egye nesen egy rák csípős ollójába botlik... — Éppen terád van itt szükség, ebad ta! — kiált fel mérgesen Ljubim és dü hösen kihajítja a rákot a partra. Keze végre kitapintja Geraszim kar ját, végigsiklik rajta és eljut valami síkoshoz, hideghez. — Ehun van, ni! — örvendezik Lju bim. — Mek-kora naagy! Terpeszd csak széjjel az ujjaidat, mingyár... min gyár ... a kopoltyúja alá nyúlok ... Megállj, ne taszíts a könyököddel... mingyár... mingyár, no... csak megka paszkodom ... E jh, az átkozott, mélyebbre bemászott a gyökerek közé, nem tudok hozzáférni... Sehogyse férek hozzá a fejéhez... Csak a hasát érem... Üsd agyon azt a szúnyogot a nyakamon, megcsípett!! Mingyár... a kopoltyúja alá... Menj egy kicsit oldalt, riogasd, riogasd! Piszkáld az újaddal! A púpos felfújja arcát, vissizafojtja lélekzetét, kídülleszti szemét és — úgy látszik — már-már a kopoltyúja alá nyúl, de abban a pillanatban leszakad nak az ágak, amelyekbe balkezével ka paszkodik és Ljubim, egyensúlyát veszt ve, fejest a víz alá bukik. A part felől riadt gyűrűk szaladnak hullámosán széj jel a vízen, és a puffanás helyén bubo rékok szállnak fel. A púpos felbukkan és prüszkölve kapaszkodik meg a fűz favesszőkben. — Még belefulladsz, te bolond, aztán felelhetek érted! — förmed rá Gera szim. — Mássz ki a partra, vigyen el az ördög! Majd én egyedül kihúzom! Vetélkedve káromkodnak. A nap pe dig éget és süt. Az árnyékok egyre rövi dülnek és visszahúzódnak önmagukba, mint a csiga szarvai. A magas fű a nap perzselő hevében sűrű, kábítóan mézes illatat áraszt. Nemsokára dél van, Gera szim és Ljubim pedig még mindig a füzes alatt veszkődnek a vízben. Dör- mögő basszus és vinnyogó tenor felvált va törik meg a nyári nap békés csend jét. — A kopoltyújánál fogva húzd, no húzd! Megállj, majd én kiszedem! Mit akarsz itt azzal a marha nagy öklöd del? Az ujjaddal kell, óvatosan, nem az öklöddel, te vadszamár! Térj ki ol dalt! Balra eriggy, balra, jobbra gödör be esel! Az ördög vinne el vacsorára, milyen ügyetlen vagy! Húzd no, húzd a szájánál fogva! Ostorpattogás hallatszik. A lejtős parton lomhán ballag lefelé a nyáj, ame lyet Jefim, a pásztor, itatóra hajt Jefim roskatag, félszemű, ferdeszájú öregem ber, lehorgasztott fejjel ballag és a lába elé néz. Elsőnek a juhok mennek le a vízhez, azután a lovak, a lovak után a tehenek. — Piszkáld meg alulról — hallja meg Jefim hirtelen Ljubim hangját. — Dugd alá az ujjad! Süket vagy, mondd, vagy mi van veled? Fuj! — Mit csináltok ott, fiúk? — kiált le hozzájuk Jefim. — Egy menyhal! Sehogyse tudjuk ki húzni! Beszorult a gyökerek közé. Ol dalvást gyere, oldalvást, ha mondom! Gyere, gyere! Jefim egy másodpercig hunyorgatva szemléli egyetlen szemével a halászo kat, azután leoldja bocskorát, ledobja válláról tarisznyáját és leveti az ingét. Ahhoz már türelmetlen, hogy a gatyáját is levesse, keresztet vet és aszott, fekete karjával egyensúlyozva, alsónadrágban mászik be a vízbe, ötven lépésnyit az iszapon tapogatódzva tesz meg, azután úszva indul meg. — Megálijatok, fiúk — kiáltja már messziről. — Megálijatok! Ne szalasz- szátok el, vigyázzatok! Ahhoz érteni kell! Jefim odaér az ácsokhoz s most már hárman vesződnek egy helyben, egy mást taszigálva könyökkel-térddel, szu szogva és káromkodva. A púpos Lju-
