Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Turczel Lajos: A reformkor megyei életének és választásainak rajza Arany János költészetében
nem az „ősi dicsőségének tömjénfüstjé ben és nem elvont fogalomként vizsgál- ' ta a vármegyét. Első nagyszabású művé ben, az Elveszett Alkotmányban a nyers valóság kendőzetlen vármegyéjét rajzolta meg: az élősdiségnek, a jobbágy- nyúzásnak, deresnek és szószátyárko dásnak buján és vadon burjánzó világát, A költemény cselekményének ideje a „ma“, a nevével oly sokat és jót ígérő reformkor, A bíráló: a szemlélő, aki nem régi dicsőséget hajszol az éji homályban, hanem ezeréves és mégis friss szégyent pofoz a nemzet petyhüdt és elfásult ar cára. Aranynak nincsenek illúziói, amikor ehhez a témához nyúl, Nem ismer eny hítő körülményt és könyörületet. Köl teménye merész támadás, komor vád irat a hűbéri Magyarország ellen. Arany élesen és tisztán látja az „élő vármegye“ magvának, a feudális hierarchia alsó rétegének: a köznemességnek az életét a reformkori vármegyében. Ez az élet szerves folytatása annak a régi típusú, üres és tartalmatlan nemesi-feudális életnek, amelyet a legjobban a primitív fokon vezetett extenzív gazdálkodás, va dászatok, zsírba és borba fúló szomszédi látogatások és hazug frázisokra épített „honmentő" politizálás jellemeznek. Ha olvassuk az Elveszett Alkotmányt, ezt a Móricz Zsigmond szerint messzemenően az első modern szociológiai szemlélettel rendelkező magyar költői művet, akkor szinte látjuk, amint a bortól és zsírtól lucskos asztalok mellett elégedettségtől, úri unalomtól és nyugodtságtól fényle nek a magyar koponyák. Arany dús, erőteljes színekkel rajzolja meg ezt az élősdi úri kompániát, amelynek az evés- ivás fő funkcióján kívül egy kardinális kedvtelése van még: a politizálás. Be mutatja Arany a politikai tagoltságot, pártmegoszlást: a maradiakat, akik az ősit, a régit képviselik, és a liberális el lenzéket, amely az új mellett tör lánd zsát. Persze a két csoport között lénye ges különbség nincs. A szónoklást, po litizálást mindkettő csak sportból, idő töltésből, vagy kenyérkereseti foglalko zásként űzi. Nem választják el tehát ezeket a csoportokat szent eszmék, a nemzet sorsán felhevült férfi keblekben kiszakadt magasztos elvek, hanem va gyoni, egzisztenciális érdekek, rokoni és baráti torzsalkodásból fakadt nézetelté rések és ellentétek. A magukat haladók nak nevezők is számító képmutatók, akiknek Arany kíméletlenül odadörgi: „Ti szabadelvűek, kik nyelveteken ama legszebb Szót, a szabadságot szólásban, gondolatban Testben, lélekben meritek hordozni naponként: Névvel vagytok azok. Vallásitok képmutatóság. Isteni törvények nagyon emberi hírnökei vagytok, Ten tanítástoknak lég csúfosabb nem követői.“ Ilyen volt hát a „lojális“ Arany be mutatása szerint a talaja a magyar úri politikának, az ú. n. megyei életnek a reformkorban is. Egy későbbi magyar poéta: Ady szótárából kölcsönözve a sza vakat, azt mondhatnánk, hogy vad tele- vény volt ez, melyen kövér gazok és in dák terpeszkedtek és csak itt-ott emel kedett ki közülük egy-egy különös szép úri virág. (Széchényi, Kossuth, Eötvös). Ennek a buja mezőnek igazi ősi virág zatát pedig elnyomta a sok dudva és gaz; fénytelen árnyékban sínylődött, s gyenge száraiból, leveleiből fényretört kövér paraziták szívták el az életerőt. A vármegyei életet, a gaznak és a dud- vának a tenyészetét a legdúsabb tobzó dás idején: a választáskor is bemutatja a költő. Az Elveszett Alkotmányban a szati rikus eposz bohócra szabott köntösében egy olyan választást mutat be a költő, amilyennek ő maga is szemtanúja volt és amely tulajdonképpen az eposz megírá sára lökést adott. „A megyei élet ki* csapongásai, melyék szemem előtt foly tak, némi szatirikus hangulatot gerjesz tőnek bennem és megkezdőm minden előleges terv nélkül írni az Elveszett Al kotmányt" írja visszaemlékezéseiben. Itt, ennek a választásnak a bemutatá sában tűnik aztán ki Arany kritikájának a könyörtelensége az egész nemesség gel, annak minden érdekárnyalatával szemben. A jobbágyság kizsákmányolá sában egyérdékű nemesek itt élesen szembekerülnek és a jobb, nagyobb koncért harcolva ádáz ellenfelekké vál nak, akik egymással szemben sem is mernek erkölcsöt, igazságot és törvényt. Elvük a machiavellizmus: „A cél nemesít bármily alacsony nemű eszközt: Nem használnak okok: pénzzel neki, vesztegetéssel. Borral, ijesztéssel, hazudozással, néha csalással Vagy ha e szép módok sükertelenek. akkor az ólmosi
