Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Szabó Dezső: Feltámadás Makucskán
Az öreg Fejér Péter, az István gazda visszatért apja közbeszólt: — Pista fiam, úgy szeretnék egy jó füstölt oldalast kocsiskáposztával és egy félliter makucskai veres bort rá. Ne félj úgy tőlem, nem leszek rosszabb apád, mint amilyen voltam. Az élő-bíró elvesztette a türelmét: — Ugyan mit fecsegünk itt annyit! Még elhűl otthon az ebéd. Mi vagyunk a birtokban, mellettünk van a törvény, az erő és az Isten. Ha nem mentek visz- sza szép szerivel, majd vissza küldünk mi úgy, hogy örökre elmegy a kedvetek minden feltámadástól. A volt bíró igazított egy dacos-nagyot a nadrágszíján: — Hát ha te úgy, mi is úgy. Mi nem megyünk innen egy tapodtat sem. Miénk a falu és ti csak bitorlók vagytok. Húsz hektó borom van a pincében és menjek vissza a föld alá? Hátha harcot akartok, legyen harc. Meglátjuk, ki fog először kezet emelni ellenünk. Az élő bíró most már ordított: — Tyű, a kínnal cifrázott teremtésit annak a furfanggal feltámadott sánta vakapátoknak, hát legyen harc. Aki bírja, marja és ez 'az igazság. Letépte a fehér kendőt a Fejér István husángjáról, kettészakította és rátiport nehéz csizmájával. A tiszteletes vissza fordult, mellére tette kezét. Széles ün nepélyességgel mondta: — Én megtettem a kötelességemet. Megpróbáltam minden emberileg lehe tőt. Salvavi animam meam. Jöjjön hát, aminek jönnie kell. Visszaindultak a dombra, a gyülekezet feszült várakozásához. A mai falu ki mondta a háborút a tegnapi falú ellen. Délután már lövészárkokat is ástak a falu körül. Összeszedtek minden drótot, amit boltokban és házakban találtak s a világháborúban részt vett emberek kitű nő drótsövényeket csináltak a feltámadt falu ellen. Különben is: a hadvezetést ezekre bízták, ők már tudták az ember ölés csinját-binját. A falu többi lakossága az ő parancs nokságuk alatt volt. A templomdombon már két gépfegyver komoly fenyegeté se meredt a visszatértek felé. Összeszed tek minden puskát, revolvert, pisztolyt, baltát, kaszát és dorongot a faluban, hogy megvédjék az Úristen örök rend jét a szabálytalan feltámadók ellen. Táviratilag segítséget kértek a me. gyétől, a minisztériumoktól, a katonai és csendőrhatóságoktól. Este pedig felgyúl- tak az őrtüzek s kemény őrségek vi gyázták az élő falu biztonságát. A feltá madt háború, mint egy forró sirokkó vé gigfújt Makucskán és szomjassá tette embervérre a szíveket. A legkétségbeejtőbb az volt, hogy a feltámadottak nem támadtak. Csak áll tak, álltak, ott a széles út beláthatatlan elnyúlásán, nyugodt mosolygással, bon tatlan sorban. Még a hősi halottak, akik külön csoportban verődtek össze, még ők sem tettek egyetlen‘ fenyegető moz dulatot sem. Csak álltak arcuk boldog sugárzásával, amint újból körülcsókolta őket az élet szele. Ez a derült nyuga lom, ez a fáradhatatlan biztos állás ha lálos rémületet nehezített a makucskai szívekre. Vájjon miben bíznak olyan nagyon? Mi adja nekik ezt az érthetet len titkos erőt? És a felfegyverzett, védelemre der medt faluban senki sem volt, aki ma gára merte volna vállalni a támadás fe lelősségét. in. A magyar képviselőházban a közönség fulladásra zsúfolta meg a karzatokat. Ott volt az arisztokrácia, a magas klérus, az előkelő polgári és katonai társadalom színe-java és a teljes külföldi képviselet. Az újságírók padjain minden helyen két újságíró ült és .mindenik hat ceruzát tett a zsebébe. A levegőben a történelmi pillanatok nagy várakozása feszült. Mindenik párt interpellációt jelentett be a makucskai feltámadás ügyében, mely fenekestől felforgatta a budapesti lelkeket. De maga a kormány pártja, az egységes párt is kijelölt egy hivata los interpellálót. Meg kell mutatni az egész világ színe előtt, hogy a felelős magyar kormány pártja épp olyan távol áll mindenféle feltámadástól, mint bár mely ellenzéki párt. Mikor az elnöki csengő megszólalt, a szívek egyetlen óriási boltozattá feszül tek. Az első szó a kormánypárt szónokát, Erdélyi Aladár képviselőt illette, ki a párt szociális érzékű kirendeltségének volt egyik vezéralakja. A közkedvelt, művelt képviselő magára parancsolt nyugalmán átreszketett a belső izgalom forrósága: t — Tisztelt ház, mi, akik a Bethlen István gróf providenciális alakját (tom boló éljenzés a jobboldalon) azzal az erős hittel követjük, hogy ő fogja visszaadni a hajdan tejjel és mézzel fo lyó magyar Kánaánnak ős gazdagságát, Kúgy van! úgy lesz! — a jobboldalon) hódoló tisztelettel fordulunk egy aláza tosan sürgős kéréssel a nagyérdemű összkormányhoz. Amint a lapokból és a
