Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Szabó Dezső: Feltámadás Makucskán
hivatalos jelentésekből méltóztatik érte sülni, Makucskán, a kicsiny, de példás zalamegyei községben a halottak feltá madtak. (Gyalázat, gazság! — minden oldalon.) És ezt a mindenképpen elíté lendő, felforgató célú ténykedésüket ép pen a kereszténység szent ünnepe, Hús- vét áldott napján követték el. Tisztelt Ház, azt hiszem köztudomású, hogy én mindig szociálisan gondolkozó, elfogu latlan tagja vagyok a parlamentnek. (Több hang: igaz! úgy van!) És minden szerénység kötelezettsége mellett is bát ran elmondhatom, hogy bármely egye tem bármely szociális vonatkozású tan székét tisztességgel be tudnám tölteni. Igen, én bátran állítom, hogy a paraszt is ember és választási beszédeimben nem egyszer testvéreimnek neveztem őket. A magyar paraszt jó katona, szívesen önti vérét hazájáért. Polgári állapotban tiszteli fennebbvalóit, igyekszik pontosan fizetni adóját s legtöbbje annyi polgárt nemz a hazának, amennyi tőle telik. Ezt a magyar parasztot én, és tudom, hogy ebben európai hírű, hőn tisztelt vezé