Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Vladimír Mináč: Mese az unokáknak (ford. Tóth Tibor)
tete is lejjebb ereszkedett, egy pillanat ra megpihent az asszonyán meg a lá nyán, de valóban csak egy pillanatra Rancsokné lehajtott fejjel lépett be a helyiségbe és csak akkor emelte fel te kintetét, amikor meghallotta Johanka kétségbeesett sóhajtását és érezte kezé ben lánya kezének ijedt rándulását. Fel pillantott és maga előtt látta a férjét. Jakab, drága Jakabom, mit tettek ve led! — sajdult lelkében a fájdalom, meg - remegett ráncos ajka. Mintha testében valami elszabadult volna és mázsás súllyal húzná le a földre. Jakab, drága Jakabom, negyven évet éltünk együtt, hát nem ismersz rám? Jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett, gyerekeket neveltünk, viaskod tunk, küzködtünk a szegénységgel. De jó volt veled élni, Jakab, még szegényen, küszködve is ... Miért nem nézel rám, lelkem uram? De Jakubík mereven nézi azt a kép zeletbeli pontot az ajtófélfa fölött. Az asszony megérti — hisz negyven év alatt csak megtanulta, hogy értsen férje min den mozdulatából, még mozdulatlansá gából is, — Jakab nem láthatja őt és ő sem láthatja a férjét. Indul kifelé. A sötét kuckóban, az ajtó mellett nyi- kordul a szék. Az őrnagy, aki már kis- híjján felugrott, zökken vissza rá. Té vedett, ez az öregasszony sem ismert rá. Sokan bámultak ilyen mereven a szék hez kötözött emberre, de nem ismerte fel egy sem. Délelőtt tíz órakor vége szakadt a fur csa körmenetnek. Jakubíkot egy ember sem ismerte meg. Az őrnagy felkelt a székről, odament Jakubíkhoz, megnézte erről, arról, mint ha mégegyszer meg akarna győzőu.ú va lamiről. Aztán kedvetlenül kiadta a pa rancsot: — Liquidieren! Jakubíkot kivezették a térre és oda- kötözték a középső hársfához. Az egész népséget a térre terelték, a katonák sorfalat álltak a házak mentén, Jakubík előtt hat lövész helyezkedett el, súlyba tett puskával. Egy fiatal, szemüveges hadnagy szá jából parancsszó harsant. A hat lövész vállához kapja a puskát, vízszintesen tartja, céloz. Az öreg Rancsokné most már nem áll-
