Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Gyurcsó István: Nem votunk rosszak - Ozsvald Árpád: Napraforgó - Ozsvald Árpád: Nem nagy szavak
ta, élesen felsikoltott, felzokogott. Az őrnagy, aki egy pádon állva figyelte a tömeget, kezével intett a hadnagynak: megállj! Ki volt az? Ki sikoltott? Keresi a tö megben, de már nem találja. Valamennyi asszony testét rázza a zo kogás. Az öregemberek is lehajtják fe jüket. Hiába kutatja az őrnagy, kinek a szí vén ütött sebet a fájdalom, ki siratta az elítéltet, mindenki a maga halottját siratja benne. Az őrnagy mégegyszer odafordul Ja- kubíkhoz. A tolmács mégegyszer lefor dítja a kérdést: — Hol vannak a partizánok? Jakubík csak néz a puskák fekete torkába, oda se pillant az őrnagy és a tolmács felé. Bármennyire is szájára kívánkoznak a szavak, hogy megjósolja ezeknek az embertelen embereknek a közeli pusztulásukat és megvigasztalja a sírókat. De hallgat, mert Jakubík soha sem kontárkodta el a munkáját, ahogy megkezdte, úgy be is fejezte, nem val lott szégyent vele. Egy szót se szólt. És hallgatása több, mint minden beszéd, amit most itt elmondhatna. Hallgat és keményen pillant a puskák öblébe. Mennyi golyó egy kommunistára! Ettől a gondolattól mosoly derül az arcán és le se hervad már róla, mert ez volt az utolsó gondolata ... Éjtszaka van.- A hársfák lombja közt enyhe déli szellő motoz, a virágok illatát szerte viszi az egész faluban, az egész vidéken, egész hazánkban. S az illattal szerteviszi mindenfelé a te nagy szívedet is, Jakubík. Jó éjtszakát, kenyeres pajtásom. Me gyek az unokáidhoz: mesélni fogok ne kik terólad. Fordította: Tóth Tibor. Nem voltunk rosszak Nem voltunk rosszak, csak szegények búja, baja feszegette szívünk. Káromkodások férgei rágták mélyre a sebet és dideregtünk. Testvéremet durván bokán rúgtám, ha neki jutott a nagyobb kenyér. S amíg jajgatva, féllábon ugrált, elejtett kenyerét megettem én. Anyám tett rendet, szíve lobbanó szeretetével, jaj, közénk csapott. Haragvó szemében szomorúság ült, ütött, bár szíve simogatott. — Tántorgó évek jöttek, botorgó lábam erősödött; gyöngült anyám, s nem maradi a nyolc gyerekből egy sem a régi házban: a gyermektanyán. Napraforgó Kerek fejével hajlong, bókől a felséges Nap főnök előtt. Reggeltől estig el nem únja mosolygós arccal dicsérni őt. Tépett, hajszolt, nyolcfélé rángatott az éhség és a kenyérkereset. Öszhajú anyám magára maradt: most márf csak apámmal veszekedett. — Sok év múlott él amíg fölfénylett szemében a boldogság csülaga; amíg dallal, szeretet füzével fölgyújtotta tizenkét unoka. Tizenkét szempár nyolc helyébe. Huszonnégy fénysugár vetélkedik, hogy melyik ékesítse, ragyogja körül, múló megbékélt éveit. — Nem voltunk rosszak, csak a szabadság késett fölragyogni és elkerült. Most, hogy ránk talált, most megmutatjuk: lám, tizenkét unokát nevelünk! Gyurcsó István Nem nagy szavak Nem nagy szavak, akta, adat de megértő szív, tiszta agy szolgálja híven a nép javát. Tettekkel is szeresd a hazát! Ozsvald Árpád
