Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 6. szám - Fábry Zoltán: Emberek könyvek jegyzetek
rült egy könyv olvasásába. Amikor letelt az óra, Fazekas visszatette helyére a könyvet és kifelé indult. A család ré mülete csak most engedett fel, a háziúr sietve rohant utána és hálálkodva egy aranyórát nyomott a markába. „Hát el fogadom és köszönöm — mondotta Fa zekas Mihály. — De csak mint emléket. A zsákmányt itt viszem a fejemben.“ Nem minden célzat nélkül idézem fel a magyar poéta emlékét, bevezetőnek szántam egy másik büszkeség fitogta tására, mely ugyan sokkal prózaibb, de végeredményben egyazon jelentésű. Lo vakról lesz szó és gondozójukról, ma gyar emberről idegenben, aki mégcsak nem is huszár, de kocsis volt messze, Moravában és nem Napóleon idejében, de napjainkban. Én ugyan sohse jártam Moravában, legfeljebb vonaton átrobog va és most mégis egy moravai lósoro- zásról kell írnom. A kassai kórház egyik nagy kórter mében hallottam, ahol a betegek élet- történetükkel mulattatják vagy untat ják egymást. Az egyik beteg, aki kissé sántított is a lábára, arról beszélt, hogy ő nemrég kint Moravában dolgozott egy állami birtokon. Kocsis volt, igen szerette a lovakat és bizony hébe- hóba a javukra még dézsmálásra is ve temedett Aztán úgy volt, hogy sorozás ra kellett vinni a lovakat Emberünk lo vat, kantárt, szerszámot napokon át pu colt: szégyen ne érje! A sorozást vezető kapitány végignézte a lovakat, károm kodott egy nagyot és a középre paran csolta a magyart két lovával. Ott álltak kivikszoltan, fényes józabosan, mintha skatulyából húzták volna ki őket. És ekkor a kapitány jól lehordta a többi kocsist és a magyar lovaira mutatott: így kell, tanuljatok tőle! Ennyi az egész és engem mégis vala mi meleg hullám csapott meg: példakép lett a magyar, példa munkára és !még valamire, csínra, tisztaságra és — tisz tességre. És ami a döntő; parancsolat - tanul! A többiek nem csinálták, mért nem volt megmondva, nem volt elren delve. De a kis sánta magyar ügy érez te, hogy ez csak így lehet rendjén. És kitűnt, első lett, egyetlen, aki helyesen csinálta. Nem lett a munka kitüntetett, publikált hőse, de a cseh kapitány spon tán elismerése a munkaerkölcs lényegé re tapintott. A magyar kocsis szocialista mintakép lett idegenek előtt, idegenek között és én kikívánkozón, dicsekvőn, újra büszke vagyok magyarságomra, A zsákmány itt melegszik a szívemben. At SZOVJET KULTÚRA csúcsteljesítményei a film, a regény, a színházrendezés, balett és zene terén világviszonylatban ismertek és elismer tek. A képzőművészeti megnyüatkozá- sok ugyanakkor nem közelítik meg eze ket a világsikereket. A festők és szob rászok nem vetekedhetnek a Potemkin- film felülmúlha tatlanságával, Sztanísz- lavszkij színpadával, Prokovjeff zenéjé vel és Majakovszkij, Erenburg, Fegyin, vagy Solochov írásművészetével. Új Rje- pin vagy Szeröv e téren nem született. Ha a posta elhozza a' Sowjetiiteratur-t, első dolgom a képmellékletek fellapo zása: hátha rádöbbenek arra a képre, és névre, mely ezt az aránytalanságot helyreüti. Eddig ez nem történt meg. Amikor azonban kinyitottam az áprilisi számot, hirtelen felúj jongott bennem a felfedezés öröme: végre! Hócsatakos vá rosi udvar, üres, levélfosztott tölgyfával olyan egyéni felfogásban és színmegol- dásban, hogy „az igazat mondja, nem csak a valót“, hogy József Attilánkat idézzem. És a folyóirat többi képe is egészen újszerű, sohse látott És mind egyik alatt ugyanaz a név: Kolja Dmit- rijev. A regény oldalain — ami szintén új dolog — illusztrációk, vázlatok és a szignó újra Kolja Dmitrijev. Mi ez? Minden egyetlen egy embertől? Rögtön olvasni kezdtem a regényt, elfogultan, mert egy jogos ellenvetést nem tudtam magamból elhessegetni: egy most induló diákművészről, még ha az zseninek is mutatkozik, mégsem sza badna azonmód regényt írni, ez peda gógiai szempontból csak károsan befo lyásolhatja az ilyen szokatlanul propa gált fiatal művészt: öntelt lesz, önelé gedett és a végén csalódást okoz. Akkor még nem tudtam, mit tartogat a vég. A regényes életrajz azzal indul, hogy a hatéves Kolja 'hogy jön rá ön magától a perspektíva törvényére. Ahogy az író ezt a felfedezést kibogozza, ahogy részesei leszünk egy kisfiú csodára- ébredésének: ez a mestermunka már ízelítőt ad arról az élményről, mely e regényben vár ránk. Egyszerre leszünk tanúi egy csodálatos ember- és művész- érésnek, melybe robbanón és mégis ter mékenyítőn zúdul a háború, a fasizmus rohama. A kisfiú minden vágya arra a napra összpontosul, amikor megláthatja végre a Tretjakov-galériát. Már ki van tűzve a boldog óra, de előbb még egy kis becsületbeli haladékot kér az any jától: focizáson kell részt vennie, nél küle az udvar csapatát vereség érné,
