Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 6. szám - Ordódy Katalin: Ki nem mondott szó
ez az alap? 1. A helyesírás ismerete, 2. fogalmazási tanultság, 3. tájékozottság az élő irodalom területén, vagyis forga tása az újságok és folyóiratok irodalmi részének és a legújabb szépirodalmi ki adványokkal való foglalkozás. Ha ezek a feltételek megvannak, akkor nem fog papírra kerülni annyi kiadásra és nyom dafestékre nem érdemes próbálkozás, el lenben lehetővé válik, hogy a közös és széles kultúrális alapról a nép tehetséges fiai felemelkedjenek és az irodalmi élet ben érvényesüljenek. Mennyiségi tekintetben a csehszlová kiai magyar dolgozók az iroc lom fel virágoztatásának külső körülményeivel meg lehetnek elégedve. Fontos, hogy a termelés minősége arányban legyen a könyvkiadás mennyiségi lehetőségeivel. Gondoljunk csak arra, hogy 100 év előtt az akkor legolvasottabb lap, Kossuth Pesti Hírlapja ötezer példányban jelent meg. Száz év előtt szépirodalmi könyv rendkivüli sikerének számított már az is, ha ezer példányban kelt el, ma nálunk egy-egy könyvből háromszor annyi pél dány is jelenik meg. Csak azt kívánhat juk, hogy a ma írói olyan, a néphez hű, szívvel-lélekkel a nép oldalán álló, tehát igazán pártos és harcos egyéniségek le gyenek, mint egy Táncsics, Petőfi és Kossuth. Annál jogosultabb ez a kíván ság, mert száz év előtt az akkori állam az írókkal nem törődött, legfeljebb, mint a feudális és klerikális ellenőrzést gyakorló cenzúra objektumaival. Az akkori költők magukra hagyatva fejlődtek és dolgoz tak, míg ma a párt és az állam politikája az irodalom gondozására és irányítására, a könyvkiadásnak minden üzletességtől való mentesítésére és támogatására s az íróknak, különösen a fiataloknak nevelé sére is kiterjed. Nálunk fiatal fa az irodalom és annál inkább érdeklődünk iránta, mert most éli első virágzását s most várunk való ságos életünkben is munkánk után bő séges termést. Azt kérdezhetné valaki, miért, fiatal a fa? Mert új talajba, új csemeték ültetésére volt szükség, hiszen óveken át zord idők jártak és a régi fák közben túlélték önmagukat, elkorhadtak. Az első republika idején terméketlen csalvirágok megjelenésének voltunk a tanúi, azután egyáltalán nem kerülhetett sor virágnyitásra. Hogyan teljesíti a fa manapság, miután az idők változtak és kedvezőre fordul tak, kötelességét? Erről úgy győződhe tünk meg, ha kezünkbe vesszük azokat a könyveket, amelyek a mi sorainkból kikerült írók munkájának a gyümölcsei. KI NEM MONDOTT SZÓ Álltunk épülő gyárak falánál, álltunk együtt az Árvái Gátnál, én lestem ajkadról a szót s hallgattuk a zúgó, vad folyót. Elvezettél műhelyekbe és mutattad, hogy érik a vetés. Jártunk ringó rozstáblák között, mikor a határ aranyba öltözött. Néztük a vidám traktorost s te a jövőt, a csodálatost, a szépet, hol élni érdemes rajzoltad elém És nemes szép célokról beszéltél. Néha már elfutott az éjfél s még érveltél, vitáztál vélem, hogy emberi akarat, emberi értelem miként teremthet ezernyi csodát s miként születik meg az új vüág. S kézenfogva én is vittelek fehér világba, hol gyermekek sikongva, vígan kacagva játszottak, míg a falakra a napfény vetett foltokat. S ha ettek már s játszottak sokat a gondos nővérek ágybatették sok gyöngéd édes szép reményét a jövőnek, mélyet építünk, mélyé agyunk, szívünk és két kezünk. Megmutattunk egymásnak mindent, elmondtunk egymásnak mindent. Valóban, — mindent majdnem. Csak egyet nem. Csak azt nem. De én hallom azt a szót és te hallod azt a szót, ha a gátnál a tajték dübörög, ha traktor nyomán rögre hull a rög, ha a határ tavasszal kizöldül, ha teli csille csikorogva gördül, ha az üllőn a kalapács zenél, ha gyermekkacajt hoz félénk a szél s ha az éjjeli csöndben hallgatod, hogy a szíved mint ver, mint dobog- s a némaság ha engem fojtogat hallom akkor is a hangodat. — Minden fut tovább, minden változó, de erősen és örökre él bennünk a szó: a ki nem mondott, elhallgatott szó. ORDÚDY KATALIN
