Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - J. Hanzelka és M. Zikmund: Afrika álom és valóság II. rész. (ford. Frendt Pál)
Háromszáz shillingen vásárolt feleség Olasz-Szomálinak csaknem egész lakossá ga mohamedán. A kereszténységet Abesszi- niában terjesztő kopt hittérítők befolyása nem igen jutott el idáig. A szomáli partvi déken inkább a mohamedán hajósok befolyá sa jutott érvényre, akik a közeli Arab-fél szigetről a Próféta hódítószellemű eszméit hozták magukkal. Hiszen Mekka csak né hány napi hajóútra volt. A muzulmán férfiak Szomáliban a több- nejűség hívei. Rét-három asszony az álma vágya minden szomálinak. A férfiak az ül tetvényeken, gyárakban, vagy háztartások ban dolgoznak. A nők nem lépnek alkalma zásba. Még a mosodákban, üzletekben és ét termekben sem. A háztartási munkákon kí vül mindent a férfiak végeznék, az asszony odahaza üldögél és csak a legfontosabb be vásárlások elintézésére lépi át a küszöböt. A párválasztás csak váltságdíj kérdése, me lyet a vőlegény fizet a menyasszony apjá nak. A váltságdíj' fele rendszerint az apát illeti, fájdalomdíjként, hogy valamikor fiú helyett csak lánya született. A másik feléből a kelengyét szerzik be, házikót építenek és fantásziát, zenével és tánccal egybekötött la kodalmi mulatságot rendeznek. Minden apa szégyennek tekinti, ha lánya születik, talán ezért olyan „drága" a menyasszony. Az ál talános ára 500 shilling, vagyis kb. 1000 csehszlovák korona körül mozog. A nem nagyon csinos és kevésbbé dolgos meny asszony 300 shillingért kel el. Az elől-hátul takaros leányzó már sokkal nagyobb fárad ságába és türelmébe kerül a legénynek, mert nem adják egy ezresen alul, ami a Szo máliák alacsony béreit tekintve csak vágy álmot jelenthet, vagy pedig sokévi munkát valami jól fizetett állásban, amilyen nem egykönnyen akad. Mikor az egyetlen szomáli újság angol szerkesztője befejezte elbeszélését a szo katlan menyasszonyvásárról, valószínűleg az lehetett a benyomása, hogy nem igen ad tunk hitelt szavainak. Egy óra múlva aztán, amikor tengerparti házának verandáján ül tünk, hirtelen fölkelt és megkérdezte, nem óhajtunk-e beszélni a szakácsával és a szol gájával, hogy ellenőrizhessük szavait. Újság írói tisztességének, még inkább szívességé nek köszönhetjük, hogy rendkívül érdekes beszélgetést folytathattunk a két szomáli alkalmazottal. Egyenest munkából jöttek a szobába. Az olasz uralom annyira beléjük gyökerezett, hogy a vüágért se beszéltek volna idegen nel máskép csak olaszul. Az olasz szó úgy folyt belőlük, akárcsak az arab. Még az an golok is kénytelenek voltak megtanulni ola szul, hegy megértse őket a helyi lakosság. Rövid beszélgetés után megtudtuk a sza kácstól, hogy nemrégiben meghalt a kisfia. Ezért most félreteszi fizetését, hogy új asz- szonyt vásárolhasson, mert nézete szerint, a mostanitól már nem lehetne olyan fia, amelyik életben, maradna. Az olaszul^ folyé konyan beszélő szakács logikája nem ment a fejünkbe. Meg akartuk cáfolni ferde nézeteit és rá mutattunk, hogy a nő is éppúgy ember, akárcsak ő, azt akartuk, lássa be, mennyire embertelen a különbséget tevő muzulmán szokás. — Jársz moziba? — leptük meg kérdé sünkkel. Csodálkozva tekintett ránk és igent bó lintott. —■ És láttál már magad mellett fehér asz- szonyt a moziban? — Igen, gyakran ... mindig... — vála szolta elgondolkozva. — Akkor miért nem viszed az asszonyt is magaddal? Miért nem engeded meg, hogy munkába álljon, a gyárban, vagy valahol — mint az európaiak? Arcán csodálkozó kifejezés ült ki, feszül ten figyelt minden szavunkra, képzeletében talán valósággá elevenedtek benne. — Képzeld csak, mi lenne, ha egyszer fordulna a kerék — kísértettük meg mu zulmán lelkét — az asszony téged zárna be a házba, ő meg beülne a moziba, ő menne el futballmérkőzésre, vagy fürdeni a tenger be... — Sarebbe confusione — tört ki belőle váratlanul, anélkül, hogy figyelemre mél tatta volna a továbbiakat. Valószínűleg elvi selhetetlen gondolatok gyötörhették lelkét; mi is lenne, ha a ház urának és parancsoló- jának évezredes hatalma egyszerre meg szűnne. Nem gyötörtük tovább, láttuk raj ta, hogy halálra sebeztük férfi büszkeségét. — Még csak az kéne... — zúgott a fü lünkben* Ali Oszmán Abdullah Mohammed Baravan, becsületes szomáli szakács fölhá borodott hangja, mikor munkájára indult s a feje is beleszédült a gondolatba, hogy a feleségét moziban lássa. Hiszen talán né hány shilling kell már csak hozzá, hogy második asszonnyal toldhassa meg hosszú arab nevét. Fordította: Fendt Pál
