Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - Bábi Tibor: Faluról-falura a Zobor alján
őket. Egykor ilyesmi elképzelhetetlen lett volna. Kostyől János fiatalkorában „beivás“ előtt a legényke nem mehetett lányokhoz, s a határban nem kezdhetett felnőtt embernek való, komoly munkába. Ha apja mégis ki vitte a mezőre az olyan tizenhatéves süldő legénykét, a húsz-huszonkétévesék még az nap éjszakáján, vagy a legközelebbi szom batnap estéjén elvitték a kocsmába „bein ni“, aztán pedig valamely leányos házhoz. Megtörtént, megesett az minden egykori fiatallal. Miért ne esett volna meg éppen Kostyál Jánossal. Elbeszélte ő maga. komo ran és meghatódva, olykor mosolyogva, mint aki kedves hiábavalóságokra emlékezik. — Ősz volt, november, Azon a nyáron töl töttem be a tizenhatodik esztendőt. Már a lányokra kacsintgattam volna, ha mertem 'volna, de nem vettek még legényszámba. Féltem a lányoktól, hogy kinevetnek és fél tem apámtól is, mert szigorú ember volt. így hát meghúzódtam. Napközben eljártam vele az erdőbe rozsét kötni, este meg ott hon olvasgattam. Még ma is emlékszem ar ra a könyvre. Kalandos történet volt, va lami hajótörött fíúrpl, aki magános szigetre vetődött. — Aznap szombat volt Besötétedett már és esett az eső. Hátamat nekivetettem a siskának (kemencének), mert hűvös, esős idő volt már napközben is, s az erdőn át fáztam. Apám is ott ült mellettem, hátát melengetve. Nagy füstöket eregetett pipájá ból, s olykor sodort egyet nagy bajuszán. Édesanyám fonalat font a rokkán. Olykor olykor a petróleumlámpa fényébe bámul tam, aztán újból nekikezdtem az olvasás nak. Ahogy ülünk, egyszeresük kinyílik az ajtó, betoppan két legény. Baji Laci és Szaszkó Laji. Nem voltak se szomszédok, se pajtások, jóval idősebbek nálam. Han gos jóestét kívántak, s azzal nekiáünak édesapámnak. — András bácsi, a fiú már legény. Visz- szük „beinni“, — Viszitek? — Csak hümmögött, dörmö- gött magában. — No, eríggy, Öltözz! — Nem tiltakozott, mert így volt ez szokás nálunk, ki tudja, mióta. Átöltöztem ünneplőbe. Apám indu lóban pénzt nyomott a markomba. — Fizess, csak nagy költséget ne csinál jatok! Laci és Laji vittek Varga Gézához a kocs mába. Karddal lehetett volna vágni ott a füstöt. A legények daloltak. Verték az asz talt, dicsekedtek és részegen mulattak. Hú rom liter szeszbe került a „beírás“. Sógo rom, ki éppenséggel ott iszogatott, fel ügyelt ránk, hogy hitelt ne csináljunk. A kocsmáros meg töltögette a vékony-nyakú féldecis üvegeket és a legények akkor rám- szőltak: — Válassz keresztapát! A keresztapa dolga volt a beivott legényt elvinni a táncmulatságba, kioktatni az il lendőségre, végül elvinni a lányos házhoz, ahová ő maga járt udvarolni. Lacit választottam. Rá háromszor egy másután kiürítettük a vékony üveget. Ne kem a szeszhez mindig több vizet töltöttek, hogy meg ne ártson. Egy ideig némán iddo- gáltunk. Asztalunkhoz később több legény telepedett. Egyre jobb kedvünk támadt, mert szaporán nyeltük az italt. Mi is dalolgatni kezdtünk, mint a szomszédos asztaloknál: A babámnak zöld selyem szoknyája, rászállott a harmat az aljára, Gyere babám, szedd le a harmatot, bús szívemről a nehéz bánatot. A cigány más nótát húzott és mi újra csak daloltunk: Megáradt a patak, elmosta a partot, azt mondják felőlem, két szeretőt tartok. Kinek mi köze hozzája, hadd járjon a falu szája. akinek akarok, annak leszek párja. Éjfél félé már fejünkbe szállt az ital. S duhajkodni kezdtünk volna, de Laciy az öreglegény észretérített bennünket. — Átmegyünk a királyházba táncolni. Királyháznak nevezik nálunk azt a helyi séget, ahol a táncmulatságokat és lakodal makat tartják. Lett légyén az akármilyen ház, királyház annak a neve. Átmentünk.- iA hűvös levegő és őszi eső jót tett nekünk. A szesz úgyahogy elpárolgott fejünkből. A királyház szépen ki volt díszítve. A lá- nyok-legények este óta járták itt a táncot. A cigánybanda szépen húzta. Behúzódtunk egy sarokba, egy ideig tanakodtunk. Laci oktatott engem, miként menjek oda a lány hoz, hogyan kérjem táncba. Végre megbáto rodtam, Jülist, a legszebb lányt kértem
