Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - Bábi Tibor: Faluról-falura a Zobor alján
Hogy a. kény szép legyen A zóboraljai falvakban a menyasszony, es küvője előttf szombaton ünnepi ruhába Öl tözik. Úgy megyen ,Jiídosni" a vendégeket. Vasárnap már kezdődik a lakodalom. A menyasszony ugyanabban a ruhában táncol, mgad párjával. Hétfőn reggé, az esküvőre tiszta fehérbe öltözik. Pártát és mirtuskoszorút kötnek a fejébe, az esküvő után újra átöltözik és legdíszesebb ruháját veszi magára. Ügy me gyen a királyházba táncolni. Láttam már mindenféle népviseletet. Ilyet is, olyat is. Gyakran elcsodálkoztam értelmetlennek tűnő pompáján és szelíd egyszerűségén. Sehogy sem értettem, miért ragaszkodnak a leányok a hosszadalmas, fáradságos munkával előállított ruhákhoz. Nem értettem, mert külön vizsgálgattam minden tűöltést s nem az egész ruhát a leánnyal együtt. Minden cémaszálnák, min den gombnak, redőnek, fodornak rejtett, mégis nagyon érthető célja van. Hogy a leány szép legyen mint a virág és a tavaszi rét, s a legények beleszeressenek. Ha fiatalon hal meg a leány, felöltözte tik, mint a menyasszonyt. Ugyancsak pár tát és mirtust tesznek a fejébe. Fehéren, holoványan fekszik a pámás ravatalon, mintha vőlegényéről álmodna. A ko porsót tizennégy fehérbe öltözött leány és tizennégy feketébe öltözött legény kíséri a temetőbe. A sír fölött a legidősebb asszony mondja a siratóverset. Talán az is megsiratja, aki sose látta. öreg ház Csaknem minden faluban láttam egy-egy roskadó öreg házat. Áloszlopos, boltozatos rajtuk a konyhabejárat, az ablakok tenyér nyi üveges nyílások. Közöttük, fölöttük színes díszítés látható, egy-egy geometriai ábrájú hullámvonal. Zsérén betértem az idős Daüos Konrád há zába. Ez fogott meg leginkább, ez látszott p legöregebbnek. A konyhabejáratrpl ugyan hiányzik már a boltozat, de egyéb ként megvan régi formája. Dallos bácsi mindent készségesen meg mutogatott és elmondott mindent, amit tu dott a házról. Ügy véli, hogy ezen a fun- duson már 1712-ben épült az első ház. A nagyapjának ükapja építhette. Az évszámot onnan tudja, hogy mikor lebontották a ré gi épületet, az alap keleti sarkában egy 1712-ben vert rézpénzt találtak. Lehet, nem éppen abban az esztendőben épült a ház, de nem sokkal későbben, mert ezen a vi déken mindenütt úgy szokás, ha építkez nek, egy azévi, vagy a legutolsó évben vert pénzt tesznek a malter közé. A ház tehát nem is olyan régi, mint ahogy gondoltam, de nem sokat változtat ez rajta. Csak az ablakokat csinálták tága sabbra és kidobták a szúette mester geren dát. S elhagyták a boltozatot. A ,,siskát“ ugyanarra a helyre tették, ahol annakide jén állt. Megvan a nyitott kémény és a „mandrahóc" is. A mandráhóc a konyhabe járattal szemben lévő falon látható bolthaj tás. Vonalait a két kéménybolt határozza meg. Valamikor itt lógtak a színes cserép tányérok. Egy-kettő még most is akad, de azok újabb eredetűek, s nem fazekasmester csinálta őket, hanem gyárban készültek. A szobába nyüó ajtó mellett balra valamikor két-tenyémyi nagyságú nyílás volt. Ide rakták keresztbe a szárított fenyőfaforgácsot. Este, ha besötétedett, meggyújtották. Ez volt a vüágitás. A petróleumlámpa szük ségtelenné tette a nyílást s azóta befalaz ták. A siskát ma is ugyanúgy fűtik, mint va lamikor kétszáz évvel ezelőtt. A konyhában van a kemenceszáj, ott megrakják, begyújta nak, s melegít aztán éjjel-nappal. A siskó oldalában egy kiszögellést vaslap borít. Ezen főzik az ebédet, vacsorát, melegítik a kihűlt ételt. A füst fölfelé száll a nyitott kémény be. Ha van mit megfüstölni, jó oldalas sza lonnát vagy kolbászt, föl lehet akasztani a kéményfára. Beitták a legényt Egerszegen akadtam össze Kostyál János kőművesmesterrel. Sokat beszélt nekem az egykori fiatalokból. Míg az ország iparoso dása föl nem forgatta a falu tengődő nyu galmát, az emberek magánéletének minden fontosabb mozzanatát szertartásszerű szo kások kísérték. Ma már feledésbe mennek. Olykor megesik egy-egy csendes esküvő cigányzene és lakoma nélkül. Elmaradt a halotti tor, elfelejtik a farsangi, virágvasár napi, húsvéti szokásokat. A fiúk legénnyé serdülnek anélkül, hogy valaki „beinná"
