Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - Harmos Károly: Emlékeim Jókairól
(Nagy unszolásra végre Jókairól beszél. í j>ssan indul, megvackolja magát a karos- székben, iszik egyet és mert látja, hegy je- gyezgetek, megfontoltan, komolyan mond ja): — Svábhegyen volt neki egy kis madár kája, kis földje. No, meg kis tehénkéje is volt, fehér, magyar, nem olyan, mint a mostaniak. De aztán a lovait szerette ám igazán. Három volt neki, két szürke, egy pej. A két szürke volt a kedvence — Bora és Villám — így hívták. Amikor kocsisnak fogadott, 30 forintot kaptam egy hóra és ruhát, szép sujtásosat, — igenis módos volt. Üveges batáriban vittem mindig a nagysá gos urat. Nagyságos, vagy méltóságos — nem gezemioélt sokat rajta, csak úgy mond ta az ember „nagyságos“, és jó volt. Reg gel 7—8-kor mentünk a nyomdába. Király utcába is sokat kellett vinni. Küves volt nagyon, a Kerepesi út meg sáros, pedig sebesen kellett hajtani, mint a szélvész. Sietős volt neki mindig. Egyszer a Kerepe sin egy taligás miatt meg kellett álanunk, kajdásztam, de hiába. Nem szólt semmit, csak az óráját nézte. Sohasem volt mérges, keveset beszélt. Jó ember volt, nem mond hatom. Igen megbecsülte az embert. Kará csonykor adott ajándékot. No, hisz nem sok volt az, de jól esett, tessék elhinni. Karddal járt, magyar ruhában, prémes magyar kucsmát viselt. Atillában is járt. Ahol a közjegyző lakik, ott lakott a József-város- ban. Sokfelé vittem, ismerem Pestnek min den szegei ukát — Az asszony nem igen beszélt velem, nem igen jütt ki. Nagy, magas barna asz- szony volt. Leánya kettő volt. Rózát, azt szerette. Földet ért a haja, szép barna ha ja. Hátul mindig leeresztette. Színésznő volt, de később már nem folytatta a mestersé gét Szépen éltek, jobban se kell, tessék elhinni. Hajadon leánya a Jolán volt ott volt mindig az udvariban, mikor elhajtot tam. Einnél a Jolánnál volt a feleségem szo balány. Aztán lett neki is fia, az Ihász La jos. Hogy szerette-e a nőket, — ej hát hogy tetszik ilyet gondolni, bár egyszer láttam, Szabó Ferenc, Jókai 1&* csísa. (Harmos Károly rajza)