Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - Harmos Károly: Emlékeim Jókairól
nem tudja megváltoztatni, ezért ott hagyja. A vagyon kölöncétől megszaba dulva a Duna ismeretlen szigetén új életet kezd, amely nem ismeri a tőkés rend szennyét és bűneit. Ha Jókai tisz tán látja is, hogy a kapitalizmus elfojt ja a nemes emberi érzéseket, ebben a regényében is romantikus úton keres megoldást. Egy család, egy kis közös ség számára keresi a felszabadulást a kapitalizmus embert és lelket megnyo morító bilincseiből és nem látja a for radalmi utat az emberi boldogság meg teremtéséhez, a megoldást az osztály- harcban. Ennek ellenére a figyelmün ket teljesen lekötő, varázsos mesemon dó hangján, érdekes témaválasztásán kívül más jelentős értékei is ...vannak az Aranyember-nek. Jókai kitűnő raj zát adja benne a múlt század eleji ma gyar kapitalizmusnak és költői képei, tájleírásai ebben a hozzánk annyira kö zelálló regényében különösen megka- póak. Aki a magyar múltba, de különösen a XIX. század magyar életébe, a letűnő feudális világba betekintést akar nyer ni, az Jókaiban, a reformkor és a sza badságharc nagy regényírójában, ki fogyhatatlan mesélőkedvű, igazmondó kalauzt talál. Életművének legjelenté kenyebb részét haladó hagyományként becsülhetjük, mert hazafiságot, mély emberszeretetet ébreszt fiatalságunk fo gékony lelkében. A nagy mesemondónak, Komárom nagy szülöttjének jövőbemutató opti mizmusa bennünket is lelkesít és a mi küzdelmeinket is támogatja. Könyvei ezért díszes helyet érdemelnek dolgozó népünk ünnepi asztalán. Irta: Harmos Károly Jókai kocsisa A szelíd kékszemű, legendás Jókai ma, 50 évvel halála után szinte makuiátla- ríabbul él emlékezetünkben, mint azelőtt Zavartalanabb a zseni hitele és igazibb hó dolat környékezi. Az 50 év szűrőjén 'keresz tül áttetszőbbé vált az értéke és kristá lyosán áll előttünk mint ember, költő, mű vész. Eltűntek a foltok, amelyekkel a po litika, kritika, irigység és haszonlesés be mocskolták. A komáromi Jókai Egyesület 30 évvel ezelőtt emlékezett meg halálának 20 éves évfordulójáról. Áhítatos gonddal, ünnepé lyes hangulatban gyűjtöttünk, rögzítettünk, és felelevenítettünk mindent, ami valami kor némi vonatkozásban volt véle. Legvon zóbbak természetesen azok a referádák vol tak, amiket kortársaitól kaptunk, olyanok tól, akik még személyesen ismerték, szem től-szembe látták, beszéltek vele, mert azok a közvetlen fényhatástól még kissé foszfo- reszkáltak. Ilyenek után hajszolva akadtam rá Sza bó Ferenc 82 éves ekeli földműves gazdára, aki Pesten, Jókai urasági kocsisa volt. Ki tűnő fogásnak tartottam, mert egy livrés, sujtásos urasági kocsis szemszögén keresz tül igen érdekes részletek ígérkeztek. Egy napig volt a vendégem. Elárasztottam min den széppel-jóval, csak beszéljen, meséljen Jókairól. Szórakoztattam, bókoltam, sőt le is festettem. Mindent elkövettem, csakhogy megeredjen nyelve. A hangulatkeltés és a bor végre megtette a hatást. ( A következőkben lehetőleg szóról szóra leírom az öreg mondókáját, ahogy én 1925- ben feljegyeztem.) — 1843-ban születtem Ekeiben. Életem ben csak egyszer vdltam beteg, lábam da gadt meg, de nem kellett orvos. Sokáig fe küdtem. Nagy baj volt az, tessék elhinni, hét hétig nem láttam a jószágot. A faluban még egy ilyen öreg ember van, mint én, a suszter; szegény embör; néha összejövünk, de nem igön beszélünk. Fiatal, olyan 70—75 éves, sok van a faluban. (Jókaira nehéz ráterelní a szót. Legszí vesebben katonaéveiről beszél. A 60-as években szolgált Gráner-onszágban, (Lai- bachban.) — Nagyon messzi van az kérőm, tán nem is tetszik tudni hol? Páduában is voltam, ott békát ettek a taliánok, meg ürgét. Jó emberek, nem bántanak. Kapitányom egy szót sem tudott magyarul, csak úgy össze gyűlt a szó, oszt mégis megértettem. Lé- nung kevés volt, de nekem mindig volt pénzem, mert a gráner lányok nem enged tek fizetni. De azért éjjelre sohasem ma radtam ki Hogy most mit csinálok? Hát szántok, vetek napestig. Még bírom a mun kát, nem mondhatom. Van vagy hat gye rekem, úgy emlékszék — az mind a jussát akarja.
