Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 4. szám - Fábry Zoltán: Márton elindul (Egri Viktor regénye)
Márton elindul (Egri Viktor regénye) Ha Egri regényével kapcsolatban el aka rom találni a helyes kiindulópontot, negyed évszázadnál többet kell visszalapoznom. Ak kor jelent meg a „Demeter megtérése“ cí mű regénye, melyet így glosszáltam: „Ha nem írják meg ezt a regényt, semmit sem vesztünk vele. Holott: mai regény akart len ni, sőt „szlovenszkói“ regény. De itt nincs semminek lényeges értelme. Nincs lényeges kapcsolódása a történéssel, hisz az alakok nak nincs semmi érezhető életalapja. A tet- - szőleges és pülanatnyi megoldást lehet problémákkal felcifrítani, nehezíteni: a pa pirosregény elbírja a papiros problémát, de az élet lehetetlenre silányítja mindkettőt és a végén az egész „Demeter megtérése“ nem más, mint érdekessé és korszerűvé erőlte tett témaszegény sablonregény. Pedig az élet valóságát kellene vállalni, ujjáteremte- ni, megforgatni és életértelemmé változtat ni.“ Aki le akarja mérni Egri Viktor útját és fejlődését, annak csak a két regényt kell összevetni. Egri új regénye a kritikai köve telmény pontos valóraváltása. Ha késéssel is, de annál nagyobb tudatossággal és érett séggel vállalta a realizmus parancsát, hogy mások számára is követhető értelmet adjon múltúnk, jelenünk és jövőnk egészének. Egri Viktor megérkezett: „Márton elindul.“ Márton, a földbirtokos fattyúgyereke, anyátlan árvaként él a csallóközi majorban. Felnőttek és gyerekek a nincstelenek el keseredésével marják egymást „ez nyilván így volt rendjén: a robot és a rúgások!... egymásnak esett mindennap az egész major, ha kézzel nem, hát szóval“. Ebből a kör nyezetből a földbirtokos nagyi elkűségi ro hama lódítja ki Mártont: beküldi a városba, apácákhoz az árvaházba iskoláztatni. Márton elindul, új világ fut a szemébe, írónk itt kitűnően érzékelteti a városba érő talaj vál tozást: „néhány hóba temetett és kihalt nak tűnő falun haladtak át, aztán egy je genyefasor mindkét oldalán szórványosan feltünedeztek a házak, a táj fehér színei szennyes szürkeségbe buktak, egy fatelep jött, majd egy vashíd, mely mögött utcába szorultak össze a házak“. Márton idővel kis lázadások után már-már tanítóképezdébe kerül, de .atyai jótevője“ hirtelen meghal, nem iskoláztathatják tovább. A tanítói álomnak vége, a főnöknő a végén még ki is szidja: „nyakas és lázadó vagy, egyszer meg is szöktél. Tanítani akarsz, mikor ma gad ^em tudod megnevelni.“ És Márton most már inasként elkerül Tischler harang öntödéjébe. Munkába hull, munkások közé kerül. Tischler „derekas“ ember, de valami mégsem lehet rendjén, mert íme az egyik segéd így beszél: „Hogy a falatot nem né zi ki az ember szájából, ez is csak érdek. Akit jobban lakat, azt jobban is nyúzhat ja“. Mártonunk különös dolgokat hall itt: „A gazda tűrhető, de jövőnk nincsen, fiam. Az ember holtáig csak az urak cselédje ma rad.“ Szolgaság: a szó egyszerre üti szívén és értelmén Mártont. Szolgaság ellen kapá lózni: ennyi Márton első eszmélése és ez lesz életének egyre vüágosodó tartalma. A Tischler-ház más veszélyt is rejteget: a fiút magához akarja kötni, a polgári életformá hoz próbálja csábítani. A mester felesége, aki beteges kultuszt űz elhalt kisfia emlé kéből, a magáévá akarja fogadni az árvát fiúnak és — szeretőnek. Márton egészséges irtózással áll tovább. „A műhely végében néhány öreg napszámos fapallosával az agyagot súlykolta és Márton az ütemes dön gésben a szocialista Takács mély baritonját hallotta: „Jól teszed Márton. Csak előre! Ne félj! Keresd meg, hol a helyed a világban!“ Márton most igazában elindul... Jönnek a nehéz vándorévek: munka más és más helyen, új emberek, új társak, új és új meglátások, kételyek és rádöbbenések. Márton kis atomja lesz a munka hadseregé nek és a munkásmozgalomnak. És akkor, 1914-ben egész eddig volt életét felrobbant ja a háború. Az „éljen a háború“ gyilkossá egyenlíti az embereket. És a dolgozók, „a jövendő fehéreinek ajkáról zúgott a legdü- hödtebb önérzettel az ölés és rombolás, a pusztítás éltetése és nem akadt egy józan tiltakozó hang, amely szót emelt volna a béke és az emberiség mellett.“ Márton is végigjárt minden poklot, látja és tudja, „hogyan csurog a kötözőhelyeken a véres és összeroncsolt testekből az ember vere sége“. A háború után a munkanélküliség űzi városról-városra, országútról-országútra. A munkás keserűen felnevet: nincs munka, de hogyan is lehet háború után visszatér ni a munkapadhoz? „Kiütötték a szerszámot a kezemből, aztán gyilkossá tettek. A gyil kos fegyházba való, nem gépek, esztergapa dok mellé!“ Márton a züllés lejtőjére kerül, strici lesz, egy kocsmárosné kitartottja, aki dédelgeti, eteti, itatja, elködli. „Rongy va gyok! Űristen, hová süllyedtem a hasam, egy kis meleg kedvéért.“ Amikor aztán a vélet len hozzájuttatja egy Pestről átkerült Vörös Újsághoz és ott olvassa, hogy odaát a mun kások kezében van a hatalom, egyszerre fel szakad a hályog. „Amikor újra elindult, er
