Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 4. szám - Fábry Zoltán: Márton elindul (Egri Viktor regénye)
dőbe eltévedt vándornak érezte magát, aki hosszú, keserves keresgélés után végre az igazi ösvényre lel“. De még van egy köz beeső állomás, egy újabb tartőztatás és csá bítás. Most a föld húzná magához, a pa rasztélet: majorból indult és így nem lenne csoda, ha a szlovák „Barátudvar“ bukolikus idilije ott marasztalná, de az esztergapad szerelmesét húzza, vonzza a gyár. Amíg azonban odáig eljut, kényszeredetten nap számos lesz, kubikos. „Ez sem volt fárasz tóbb, mint a kaszálás a perzselő napsütés ben, mégsem tudott megbarátkozni vele. Valami furcsa szégyenérzet gyötörte, hogy lenézi ezt a robotot és nem tud felmelegedni társai iránt sem“. És ezek a munkások mintha átaludták volna az éveket: tapossák a robotot csakúgy, mint 14 előtt. „Számuk ra, mintha hiába égett volna vérben és tűz ben a fél világ!... De ő mivel különb és emberibb náluk, hogy joga volna bírálni és elítélni tompultságukat és közönyüket?“ így, ilyen ide-oda hányódó önmarcangolá- sok, józanító buktatók után jut el végre a nagyszombati gyár gépe mellé és ezen túl — a párthoz. Amikor innen négyhetes gyakorlatra kell bevonulnia Prágába, már értelmetlennek találja, hogy „újra szolgálja a nacionalista és kapitalista érdekek hátvédjét, a háborús gépezetet“ és így nem csoda, ha a négy hét letelte után egy véletlen lehetőségnek en gedve, kiruccan Párizsba munkát és világot? próbálni. Itt, az idegen világban eszmél ön magára, otthoni feladatára. Lehetetlen itt nem Adyra gondolni, akinek Párizsba kellett jönni, hogy innen hazatérve döngethesse a változatlanság otthoni kapuját. Amikor most egy munkás teszi ugyanazt: a proletárkülde tés e síkon is igazoló értelmet nyer. Itt a csupa idegen között tudja meg például Már ton, hogy a német munkást nem francia munkástestvére nyúzza, de „a tőke, az ott honi és a nemzetközi. Mást sem hallok, mint német és francia. Egyik sem mondja: mun kás meg munkás. Persze, hogy aztán nincs proletárszolidaritás. A német „szocialista“ közelebb érzi magához a német burzsujt, csak azért, mert német. És lenézi, gyűlöli a francia munkást, csak azért, mert francia!“ És Márton hazagondol... ott is úgy van valahogy. Egyszerre idegennek érzi magát és boldogan megy haza, mert ha kifejezet ten nem is, de az otthoni levelekből meg érti, hogy hívja, várja a párt. Hazaérve már teljes tudatossággal mondhatja egy vi ta alkalmából: „Az én öntudatom és mun káserkölcsöm azt parancsolja, hogy minden A regény a teljesség, az összegezés mű faja: szociológiai fenomén, A regény ugyan akkor a társadalmi érettség fokmérője. De ez az érettség a beteljesedettség jóllakottságá val, cél és tartalom híjján, idővel túlérett- séggé fokozódhat: dekadenciává, haldoklás sá, rothadássá. Ha egy nemzet, vagy társa dalom elért e fokhoz, regénye cáfolhatatla- nul felmutatja a hanyatlás jegyeit. Albert Thibaudet, az élesszemű francia kritikus mondotta egyszer: a regényolvasás ma a kéj egy modem fajtája. Ez az ítélet a polgá ri regény elmarasztalása. Az ürességet, a minden-mindegy hangulatot, a zsákutca-tu datot csak fokozott kéjjel és egyre válto zó mérgekkel lehet áthidalni. Ezen a fokon a francia költő, Verlaine őszintesége igazo lódik: „Mindent megittunk, mindent felfal tunk, nincs több mondanivalónk.“ Ezek után világos, hogy a regény társadalmi súly pontja, emberi mondanivalója miért tolódojtt át más síkra, miért lehet a munkásosztály léte és célkitűzése a regény új tárgya és tartalma és az is, hogy ez a regény miért lesz elsődlegesen pedagógiai indítékú, neve lő szándékú. Egri regénye is ilyen eltökéltséggel íródott. Mártonban és Mártonnal lényegében a szlo vákiai munkásmozgalom. történetét tárgyal ja erényeivel és hibáival, kihatásaival és tanulságaival. Márton, a szlovákiai magyar körülmények közt és minden helyzetben csakis osztályunk érdekeit nézzem és nem a tőkésekét“. Hogy Márton szavai és tettei közt nincs különbség, az eldől az első dön tő próbatéten. Márton mozgalmi aktivitá sára csakhamar felfigyel a gyárvezetőség és ügyes fordulattal úgy próbálja megvásárol ni, hogy hivatalnokká lépteti elő: „Csak ar ra kell figyelmeztetnem, hogy ezentúl cse lekedeteiben természetesen az üzem érdekeit kell szem előtt tartania. Például egy eset leges bérkövetelésnél vagy más hasonló helyzetben ...“ Márton azonban visszauta sítja az átlátszó ajánlatot: „Engedjen visz- sza a gépekhez“, feleli a vezérigazgatónak. Amikor Márton kimegy, „a Vezér heves, ideges mozdulattal elsöpörte maga elől az iratokat és kurtán felmordult: — Kemény ember!“ így, ezzel a szűkszavú ítélettel végződik a regény, mely egy, a Márton életét máig kísérő trilógia első köteteként most jelent meg^a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó nál Bratislavában.
