Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 4. szám - Egri Viktor: Hídépítők. Ladislav Mňačko színműve a Magyar Területi Színházban
Lelkes Magda, Fekete Gyula, Gyurkovics M., Lörincz Margit, Mihályi Mária, Király Dezső, Kiss Lajos, Fazekas Imre, Turner Zsigmond és Siposs Jenő a harmadik felvo násban. Ladislav Mňačko színmüve a Magyar Területi Színházban A Magyar Területi Színház fennállása óta hetedik bemutatójaként Ladislav Mňačko szlovák államdíjas író „Hídépítők“ (Mosty na východ) című négyfelvonásos játékát tűzte műsorára. Már itt elöljáróban megál lapíthatjuk, hogy a választás helyesnek bi zonyult, Mňačko darabja mindenképpen megérdemli, hogy köztársaságunk magyar dolgozói megismerkedjenek vele s a MATESz együttesének alkalma lesz eredményes kul- túrmunkáját sikerrel folytatnia hazánk dél vidékén, ahol a játék időszerű mondaniva lója — ahogy ezt a komáromi bemutató élénk visszhangja már megmutatta — a hallgatók tetszésére és teljes elismerésére számíthat. A MATESz együttese Mňačko játékát más fél évved bratislavai bemutatója után hozza színre, abban a már lényegesen átdolgozott formájában, amelyben az írónak sikerült mondanivalóját hitelesebbé, alakjait élőbbé és így az egész játékot művészibbé tennie. A színjáték központjában egy Vargoncsik ne vű hídszerelő áll, akinek viszonya a munká hoz igen elégtelen és ugyanígy az emberek hez való kapcsolata is teljesen negatív. Ön ző és öntelt ember ez a Vargoncsik, túlsá gosan magabízó, a közösség baja és gondja nem érinti, de még örömében sem tud ősz- tozni. Valahogy rossz vágányra futott en-. nek a Vargoncsiknak az élete, a felesége erőszakos és önző természete miatt elhagy ta, s most itt, a viaduktépítés válságos nap jaiban, amikor a munkások összefogásán, igazi szocialista magatartásán áll vagy bu kik egy fontos építkezésnek egész sorsa, az a veszély fenyegeti, hogy egész embersége csődöt mond és végkép elzüllik. Üzemeinkben és építkezéseinken nem egyszer látjuk ezt a típust. Értik a munkát, gyakran élenjáró dolgozók, de valahogyan mintha elromlott volna bennük a belső mo tor, talaj talanul állnak ott, nem tudnak kapcsolatot találni a közösséggel. Taszítsuk el ezeket az embereket? Lökjük el őket csak azért, mert a múlt iszapja rájuk rakódott s akarva, - nem akarva, gyakran igazi termé szetük ellenére hibáznak? Vagy közeledjünk hozzájuk mélyebb megért éssefl, szerető gond dal és csiholjuk fel bennük a meglévő jót, hogy így utat leljenek a közösség felé? Mnacko játéka helyesen azt példázza, hogy társadalmunknak szüksége van ezekre a hibájukon kívül zsákutcába került lelkek- re is. Erős kézzel ki kell vezetnünk őket az önzés, a gőg és gyakran a' tudatlanság út vesztőjéből, hogy a közösség hasznos tagjá vá válhassanak. A fiatal szlovák írónak ki- mm
