Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 4. szám - Egri Viktor: Hídépítők. Ladislav Mňačko színműve a Magyar Területi Színházban
tűnőén sikerült hőse emberréválásának drámáját megragadnia és olyan színjátékot alkotnia, mely díszére válik az új szlovák drámáirásnak és erős nyeresége a szocialis ta-realista irodalomnak. Vargoncsik élő ember, jó ismerősünk, aki nek nevét nem felejtjük él és ez talán a legnagyobb elismerésünk, amivel a szerző erős tehetségének adózunk. Nagyszájú, het- venkedő, darabos ember ez a Vargoncsik, a munka őt valójában csak akkor érdekli, ha veszélyes és ha valami kalandosságot láthat benne. Szédítő magasságokban hidat ácsolni nem csekélység, csak az ilyen félelmet nem ismerő erőemberek tudnak megbirkózni vele. Ám amikor ugyanezt a munkát kockázat nélkül a földön is el lehet végezni, akkor valahogy' ízét veszti ellőtte a munka, hogy elvész kalandossága, hősi mivolta! Nos, Var- goncsiknak rá kell jönnie arra, hogy való jában az a munka hősi, amit társai végez nek csöndben, kérkedés nélkül, s amikor ezt felismeri, az önzés és gőg kéregként le szakad róla s felismeri a közösségi munka szépségét. Ugyanüyen élő és eleven az öreg Hulej remekbefaragött alakja is. Ezt a Hulejt a kapitalista rend tizenöt esztendővel ezelőtt sántává nyomorította. A hátán kardlapok nyomát, sztrájkok emlékét viseli. A szívé ben pedig viszi magával a hídácsolás oltha- tatlan szeretetét Ezért nem vállal portási állást, kitart a szerelők mellett, hosszú, más fél évtizeden át a szakács sarökbalökött sze repét vállalva. Ám a viaduktépítés válságos idején kisüt végre az ő várva-várt napja: újra beállhat a szegecselőik közé, hogy nem kell sánta lábával szédítő magasságokban dolgoznia. És a munka valósággal újjáterem ti, megfiatalítja ezt az öreget. És e kitűnően sikerült figura mellett ott van PáricSka, a főszerelő jól megrajzolt alakja, tele ötlettel, munkakedwel, nagy emberismerettel. Erényeivel és hibáival együtt ezt a Páricskái is örömmel látjuk a színpadon, mint eleven mását azoknak a pompás embereknek, akik ma a komáromi hajógyárban a hajókat építik, akik bányá inkban és építkezéseinken mindenütt elől- járnak, eleven5 mozgatói a termelésnek, újí tásaikkal mérföldes léptekkel viszik előre a szocializmus ügyét. Párieska érdekes ötlettel lendíti előre a viadukt megfeneklett építését. A szovjet ta pasztalatok és egy hazai példa alapján rá jön arra, hogy a viadukt építését még ha táridő előtt is be lehetne fejezni, ha a földön végeznék el állványzat hiányában az össze állítást, a szegecselés munkáját és aztán emelőtomydk, daruk segítségével vonnák a magasba a viadukt hiányzó ívét. A bonyodalmat az idézi elő, hogy Matula, az építkezés vezetömémöke nem ismeri fel az újítás horderejét s amikor nem adnak maradi nézetének igazat, otthagyja az épít kezést. Itt egyébként az emberábrázolásban kitűnő szerző gyengének bizonyult, az értel miséget megszemélyesítő mérnökben félre rajzolt figurát mutat. Mnacko rokonszenves és időszerű szín játékának általában gyöngé je az értelmiség rajza. Sem Matulában, sem pedig az építkezés vezetését átvevő Kis fő mérnökben nem tudott Vargoncsikhoz, vagy Hulejhez mérhető eleven alakot for málni. A jól meglátott és biztos érzékkel szín padra állított pozitív figurák sorában ki kell még emelnünk a munkás-földműves Fabót, építkezéseinknek ezt az egyre rokonszenve sebbé váló típusát. A játék női szereplői azonban már jóval színtelenebbek, mint a férfiak. így az építkezésen megjelenő Vese- ly Vilma CsISz-tag alakjában sok a kezdet legesség s a hibákat még erősebben elő térbe hozta az, hogy alakítója (Udvardy An na) aki csak röviddel a bemutató előtt kap ta szerepét, a végjelenet kivételével nem tudta élővé, hitelessé formálni ezt a színpa dainkon még nem eléggé otthonos munkás nőt. Csupán a férjét követő Milkának és az öreg Fabó feleségének vannak sikerült em beri pillanatai. Mnacko színjátékának nagy erőssége, hogy a párbeszédek gördülékenyek — ez a helyenként hibás fordítás ellenére is ki világlott — gyors ütemben viszik előre a cselekményt. Vannak jelenetek, amelyek lenyűgözik a nézőt erős drámaiságukkal, más jelenetek meg költői szépségükkel kap nak meg. Mnacko jól indítja el a játékot, a második és harmadik képben igen erős drámaírói kvalitásról ad tanúságot és ezt a tehetséget még emeli egészséges humorérzé ke. Ez a humor seholsem öncélú, a legtöbb esetben a jellemekből fakadó és egészséges derűt keltve jól szolgálja a darab eszmei mondanivalóját. Annak ellenére, hogy az együttes játéka a bemutatón a komáromiak tetszésével ta lálkozott, s a siker a további előadások fo lyamán bizonyára fokozódik, nem hallgat hatjuk el, hogy az előadásnak vannak nagy fogyatékossági. Ezek a fogyatékosságok jó- részben annak tudhatok be, hogy a szín háznak fennállása utáni második évében még nincs állandó rendezője. E kérdés mi előbbi megoldása a színház további fejlődé se szempontjából úgyszólván létfontosságú. Stefan Műnk, a színház vendégrendezője, akinek neve a „Hídépítők“ színlapján szere pel, betegsége miatt nem fejezhette be mun
