Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 2. szám - Egri Viktor: Hűség (III.)
úgy óvjatok minden falat, mit ti emeltetek, hogy megtanulja a világ ledőlhetnek a hegyek, tenger is kiapad, de nem lehet úrrá halál a népen, mely szabad. (A meghatott csendet hirtelen taps szakítja meg.) Gizi: Be szép! (Szerelmes pillantásával majdnem elnyeli Halászt.) Hát verselni is tud, Halász elvtárs? Halász: Én? Meg se próbáltam... De verset már gyerekfejjel sókat olvastam... Az apám béres volt Jánosházán. Egyszer falu járó diákok vetődtek a majo runkba. Lesz annak vagy húsz éve. Az egyik diák ottfelejtette a Petőfijét... Be'elapoztam, olvasni kezdtem és egyszerre megcsapott a szabadság szele... Csudára tágulni kezdett a szűk tanyai világ. Nagyra, fényesre nőtt... Olyan ízt adott a vers, amit ma mind kóstolunk... Értitek már, gyerekek ? Kósa (felel1 dünnyögve a néma, figyelő fiatalok helyett): Kőből a szive, aki nem érti, Jancsi. Halász: Hogy mc>3t itt vagyok közietek, egy kicsit annak a feledékeny diáknak köszönhetem. És, hogy szép a munka, ízes a szabadság és érdekel az ember, azt a költőnek... Utána könnyebb volt megérteni a nagyokat. Lenint és Sztálint! Sárogh: (ott guggol előtte, csupa szem, csupa lélek, úgy hallgatja.) Halász (derűsen): Hát te, Ferkó, néked is tetszik a szép vers? Sárogh; Szörnyen. Ha’ász: Jobb lakni a barakkban, ügyi? Sárogh: Jobb hát. Nem ráz össze a busz.... той is van. Halász; És a tanulás? Elmeiméi őeszel a dolgozók felsöiskolájába? Sárogh: Én?... Nem fér a kobakomba annyi tudomány, Halász élvtárs. Kóea (kötekedni akar a fiúval). A kedvesed nem ’bánkódik utánad? Sárogh (rávüMantja fogait az öregre): Az itt van. Kósa: Mi a csudáit? Hun? Sárogh (hátrabök): Amott. A hajó! Kósa (nagy szeretettel): Te fattyú! Három hónappal ezelőtt még tojáshéj volt a hátsódon. Egy 'lópatkón kívül tán nem is láttál vasait. Sárogh: Nem igaz, Tóni bácsi. Egy traktort is megtapogattam. Kósa: Hej, ti fiatalok! Boldog fiatalok! Egy hónap alatt többet tanultok, mint mink esztendők alatt... Mit tudjátok ti, milyen voCt a munka a múltban. Kérdez zétek csak Csuka Zolit vagy az öreg Szőregit. Könyvet tudnánk írni oku lásul ... A lemez levitte a váltunkról, meg a térdünkről a bőrt, ahogy a hajó alá cipeltük. Kín volt még aludni is. És orvos, flaszter, meg kötés, hajaj, de hogy volt... Most meg viszi a daru. Kalotat: Mit emlegeti a régi nyomorúságot, Tóni bácsi. Ha'ász; Hogy ne maradjunk szégyenbe, ráduplázok a nótádra, Gabi! Idesüss, öcsém! (Szép meleg barltónján rákezdi): Nagy Komárom pogácsából vagyon fölépítve, az házak is mind-mind tejfellel fehérítve, nagy bástyái szalonnával vannak erősítve, a Dunával kőfalai környíi vannak véve. Gábor; Ejha, de nagybélü lehetett, aki csupa rágnivalót rakott a nótájába. Szalon na, tejfel, és pogácsa! (Nevetés.) Sárogh: Most ezt danoljuk.MSzörnyen hamisan rázendít.) Kiskomárom, Nagykom áram, jaj de szép lyány mind a három... Gábor: Elhallgass, te rusnya! (Megíboxolja, Sárogh .hanyatvágódik. A lányok meg nagyot csípnek rajta) Ilyen hamis hangért tíz évi tömJöc jár... Még hozzá ilyen ócska dalt! Sárogh (felül): Dejszen a tiéd még sóikkal ócskább volt. Gábor: Csak régi. az meg más, te vakarcs! Halász (csupa derű, ahogy a fiatalokra néz): Szép az élet, ugye, fiatalok! Mind: Szép ... Szép hát! Halász: Bezzeg az én legénykoromban! ? ... Leventeség, oszt be a mundérba, háború és szolgaság... Jó, hogy az ember nem lett nyomorék, hogy valahogy meg maradt ... Hallgassátok ezt! (A fiatalok mümd elhallgatnak, vigyázva figyelik Halászt, aki a csendben nagyon meghitten, egyszerűen mondja): Ti kedves, tiszta asszonyok, ti dolgos férfiak, kik először bírtok hazát a cs: Hagck alatt s ti ifjak, kiknek szó csupán, holt szó a szolgaság, úgy óvjatok minden rögöt, fűszálat, gyönge fát,
