Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - Petrőci Bálint: Érés (rajzolta Szabó Gyula)
csak még nem mertem előhozakodni a dologgal, — kezdte akadozva Rudi s az asszony fénylő szemébe tekintett. — Tudod-e, miért jöttem? — vála szolt kérdéssel Szilágyiné. Rudi nem merte kimondani gondolatát. — Beszéltem rólad az elvtársakkal.. Rudi fiam, gondolkoztál már róla, hol van a te helyed? Rudi komoly arcát enyhe pír futotta át. — Már valóban kiérdemelném? — tört ki belőle hirtelen a szó és mosoly ült ki az ajkára. Az asszony igenlően bólintott, kezét félig felemelte és Rudi úgy érezte, mintha Szilágyiné anya módjára cirógatná kipirult arcát. — Holnap gyere be korábban, elmegyünk majd a titkár elvtárshoz — mondta bú csúzóul Szilágyiné és kezét nyújtotta Rudi felé. — Szeretnék még valamit kérdezni — marasztalta Rudi. — Mit, fiam? — Mondja, Matild néni, miért olyan jó hozzám? — Másokhoz talán rossz vagyok? — moso- lyodott el az asszony. — Nem. nem erre gondoltam. Becsü’i magát mindenki, én hozzám olyan, mint ha az anyám lenne... — Később majd rájössz te is erre — szólt most Szüágyiné — hogy mit jelent az, amikor az ember látja, hogy napról napra egyre többen találjuk meg helyün ket a pártban ... Férjem is milyen bő'dog lenne, ha élne, ha nem ölte volna meg a bomba és láthatná, hogy annyi szomorú, nehéz év után most milyen elégedetten élünk. Az e’ső' republikában nem voltam a párt tagja, de amikor elhangzott a hívó szó, hogy ki az utcára, mi is ott vol tunk s nem ijedtünk meg a gumibotok tól... — Az már nem lesz soha többé, Matild néni — parázslóit fel Rudi ajkáról a szó. — De egyet jól meg kell jegyezned, — csendült fel Szilágyiné hagja — légy min dig készen pártunk szavát követni és min den helyzetben kiállni mellette! A párt a mi dtalmazónk és segítőnk! — ezzel kezet szorított Rudival. Rudi hosszan nézett utána, míg el nem hagyta a zománcozót. Ügy érezte, hogy nem asszonnyal, hanem katonával volt ta- lá1 hozása, oly erősnek és harcosnak tűnt fel előtte Szilágyiné. El komolyodott arccal ment vissza a kemencéhez. A komolyság azonban csakhamar örömmé olvadt fel ben ne, jóérzéssel csettintett egyet az ujjával és fütyürészve végezte munkáját. — De jó kedved van, gyerkőc! — szólt rá Kurta. Rudi rá se hallgatott, elújságolta apó sának az örömhírt, hogy beléphet a párttá! Kurtának még a fülét sem kellett hegyeznie, hogy meghallja Rudi szavát — Gyere csak ide, Rudi — mtette ké sőbb magához Rudit az öreg. Kurta még a nadrágja szíját is megiga zította, mintha ezzel is jelezné, hogy ko moly mondanivalója van. — Hallgass csak ide — igyekezett meg gondolt ember módjára beszélni. Lassan, halkan ejtette ki a szavakat, hogy Rudi jól megérthesse és mégse jussanak el har madik ember fülébe. — Te még fiatal vagy, úgy hálóznak be téged, ahogy akarnak. Te nem ismered a régi életet. Akkor min denki oda mehetett, ahová akart, annyit dolgozott, amennyit akart. Ilyen az élet most is Amerikában! Beszéltem okos em berekkel, akik amerikai fogságból jöttek ha 2a. Banánt, csuda jó csokoládét adtak nekik, marokszámra finom rágógumit, amit nálunk nem is lehet kapni. Nekünk csak a nyálunk csuroghat utána. Tudod-e, hogy ott a katonáknak milyen dolguk van? A kincstári ruhát csak addig hordják, amíg be nem piszkolják, aztán elégetik. A mi katonáinkat éheztetik, ahg ruházzák... Rudi dühre gerjedt, elhúzta szája szélét és keze ökölbe szorult. Az öreg megragad ta a karját: — Megállj csak, ne szólj közbe, ez még mind semmi! Az egyik ember amerikai bakancsot hozott haza. Én ismerem a bő röket, legalább tíz évig kitart, de az itteni vacakét — mutatott a lábára — minden kéthónapban talpaltatni kell! Rudi türelmét vesztve rátámadt az öreg re: — És maga mióta hordja? A fia múltkor milyen ruhában jött haza szabadságra? Azt gondolja, nem láttam. Vadonat új ruha volt rajta! És meg is hízott a katonaság nál! Maga már a saját szemének sem hisz? És mondja, ha annyira dicséri azt a régi szép életet, most talán agyondolgozza ma gát? Könnyebb volt magának azelőtt tizenöt órát dolgozni, mint most nyolcat? — Mit fecsegsz össze? Értsd meg, más az amerikai élet és megint más a miénk.. — Dé még mennyire más! — fújta ki magát Rudi, — nekünk bizony nem kell a maga amerikai élete! — Vigyázz, hogy mit beszélsz, mert jön nek a mieink és bajod leheti Vigyázz a szádra.., Aztán másnak kuss arról, amit mondtam, érted? — Ha nem volna öreg, úgy el... — emelte fel hangját Rudi és szorosan Kurta elé lépett. Az öreg belátta, hogy vesztett. Keserűen éjrezte, hogy magára maradt, egye fen társa sincs. — Hát mégis belépsz a pártba? — kér dezte Kurta kétségbeeselten, mint a vízben fuldokló ember — gondold meg... Mi lasznod belőle? Csak gyűlésekre kell járni és fizetni a tagdíjat, amit magátokra kelt hetnétek. Az asszony meg otthon márad egymagla, még meg is csalhat... — gúnyos fény villant fel vizenyős szemében. — Nézze, — vágta el Kurta csúfondáros szavait Rudi — én úgy találom helyesnek, hegy párttag legyek! Kurta erre csak prüszkölt egyet, kékült- zöldült mérgében és bosszúsan hátat for dított a fiatal munkásnak. Rajzolta: Szabó Gyula
