Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - Szarka István: A kísértet (rajzolta Harmos Károly)
írta: Szarka István Meleg májusvégi este volt. A sötétszürke égbolt nyugati részén vészterhes felhők tor nyosultak. Időközönként távoli villámlás fé nye világította meg a tarajos felhőket. A sö tétség fekete fátyolként borult a kis falura, mely szelíden simult az évszázados tölgyek kel benőtt hegy lábához. A fülledt levegőt csak néha-néha enyhítette egy gyengébb szélhuttám, mely a virágzó rozs illatától át itatva röppent át a völgykatlanon. A fák le velei felborzolódtak, mint a macska szőre, amikor kutyát érez a közelben. Stofcsik Jakab a háza előtti kiskapuban állt. Teljes súlyával nekidőlt a kerítés oszlo pának. Tekintetével belemeredt a sötétségbe. Lehet, hogy az időt kémlelte, de az sem volt valószínűtlen, hogy azokról a szép időkről álmodozott, amikor még 45 hektár földet ne vezhetett a magáénak. Akkor még jó barátja volt a pap, a tanító, meg a jegyző úr is nála rnhent meg, amikor körúton volt. A falu népe pedig „bíró-uramnak“ szólította. Az utca másik oldaláról lépések zaja hal latszott. Nemsokára kivált a sötétségből egy alak. Űgylátszik Stofcsik is megismerte a közeledőt, mert indult a háza előtt lévő pad félé. — Jó estét — köszönt a jövevény. — Adj‘ isten — fogadta Stofcsik. Kezet fogtak. — Hát téged mi szél hozott ide? — kér dezte Stofcsik a jövevénytől. — Fontos dolgot szeretnék veled közölni — válaszolt a másik. Az esti látogató Stofcsiknak a sógora volt, aki a helyi nemzeti bizottságnak is tagja. Letelepedtek a tavadra, mélynek a támlá ját a kiskert léckerítése képezte. A sógor kezdte meg a beszélgetést. — Baj van, sógor — bökte ki mindjárt, amit gondolt. — Azok ott — és a község háza félé mutatott, — úgy határoztak, hogy holnap meglátogatnak. — Kik akarnak engem meglátogatni? — Hát Kovács Miska, meg a helyi Nem zeti Bizottság elnöke. Azt hiszem, te is tu dod, ki az a Kovács Miska. — Hallottam már róla valamit — dőr- mögte Stofcsik. — Ezekelőtt bányász volt, most meg kommunista titkár. Ő szerezte a szövetkezetei is, no de csak csinálja, úgy is rövidesen beletörik a bicskája, kíváncsi vagyok, mit akarhatnák tőlem, a kuláktól — és keményen a kidüllesztett mellére ütött. — Ma hallottam az irodában, amikor Ko vács Miska arról beszélt az elnökkel, hogy Stofcsik, a kulák nem teljesíti a beadási. A múlt évben is több mint 10 mázsa hússal és rengeteg gábonáváL maradt adósa az ál lamnak. Az idén sem adott még a közéllá- tásnak egy malacot sem. — Nem is adok be semmit, mert nincs miből — csattant fél a kulák. — Holnap bizottságot küldenek hozzád. Ez a bizottság felülvizsgálja, hogy miért nem teljesíted a húsbeadást, megvan-e a tervezett állatállományod. — Megtehetik, ha kedvük tartja, de ná lam nem sok valamit találnak. Egyszóval házkutatást tartanak nálam? — Nem házkutatást. — éppen ezt akarom mondani, — hanem csak az istállókat nézik át. — Így mindjárt más — nevetett föl a kulák. Van még Stofcsiknak esze, hogy se gíteni tudjon magán — és a homlokát vere gette. A félhőhullámok már egészen a fejük fölött tornyosultak. A villámlások is szinte egymásba olvadtak. Kövér cseppekben eredt meg az eső. A két ember kezet fo.gott. A sógor még odasúgta Stofcsiknák: — Én semmH nem mondtam ... Pillanatok múlva Stofcsik eltűnt az ud varban, a sógornak is csak a léptei hallat szottak.
