Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - Jaroslav Hašek: Selmecbányai idill (rajzolta Csáder László)
aki mihelyt értesült az alsó kapunál le zajlott összetűzésről, sietett nyomban Csu- len úr házába. Csulen polgár később kvaterkázgatás köz ben elmesélte, hogy az alispán úr meg pillantván a házigazdája ágyában horkoló Laci bácsit, egy pillanatra megállt a ma gasra tartott kard árnyékában és szemre hányó hangon megjegyezte: — Ezt aztán jól megcsinálta, bácsi! Majd Csulen úrhoz fordult, melegen ke zet szorított vele és azt mondta: — Köszönöm szívességét... Gondoskod jék csak róla továbbra is, a legközelebbi választásokon majd képviselőnek jelöljük magát. Már régóta tudom, hogy szegény bátyám a fenyővízben keres feledést bá natára ... Csulen úr azt válaszolta, hogy megér tette. Ez annyit jelentett: „Értem, a ka pitány úr, alispáni engedéllyel issza a bo- rovicskát”. Búcsúzóul az alispán úr még hozzátette, hogy tisztelni kell Halász bácsi korát és azt, hogy mennyi megpróbáltatáson ment már keresztül az életben. Csulen úr enre tisztelettudóan köhintett egyet és megje gyezte, hogy legutóbb a szőlőben járva meghűlt. Az alispán úr aztán még meg- csípkedte Csulen úr Ilonka lányának ar cát és megpaskolta a cselédlányt, de azt már egészen más helyen. Az alispáni ked veskedést mindketten alázatos mosollyal köszönték meg. Már este volt, amikor a kard kiesett Halász úr kezéből, karja leszottyarut a dunyhára és a vitéz kapitány fölébredt. Egyenruhába öltözötten feküdt az ágy ban, ezért csak cipőt húzott és máris me hetett le az ebédlőbe, ahol készen várta a vacsora, amelyet méltán sorolhatunk a sel- meci gazdasszonyok legkiválóbb remekmű- ' vei közé. A fehérhúsu, ropogós, pirosra sült m'alac, a csábító pulykacombok, vajban sült negédes pillantású pisztrángok, pufók füs: tölt saj tgomol yák a Gyömbér alól — mind ez joggal keltette fel Halász úr lángoló lel kesedését. Teli szájjal dünnyögte, mialatt villájával a legjobb falatokat halászta ki a tálból: — Bizonyisten, csuda jó ez! Akkor is istent hívta tanuul, mikor egy Mátyás korabeli cinnkancsóból nyakalta a selmeci hegyek nemes nedűjét, amely azért opálfényű, mert a termőtalaj alatt opál van a földben. Amikor már eleget evett és ivott, meg kérte a házigazdát, mutassa meg az ágyát és azt is a lelkére kötötte, hogy ebéd előtt aztán keltse föl. Kívánságának természe tesen eleget tettek. Az ebéd után, amely a selmeci konyha- művészet párját ritkító remeke volt, Ha lász úr elküldte a köszörűshöz a kardját és kifejezésre juttatta azt a vágyát, hogy szívesen megtekintené házigazdája szőlőjét. Mondd meg annak a gazembernek, — szólt a cselédlány után, aki kardjával a köszörűshöz sietett, — hogy egy hét múlva érte küldök. Ezzel kevély léptekkel házigazdájának és fiainak társaságában megindult a szőlő fe lé, ahol többek között az eperbort is meg kóstolta. Nyárson birkacombot sütöttek és nagyokat ittak a selmeci ördögtejből, ahogy errefelé a jóféle bort hívják. Halász úr pocskondiázta a szlovákokat és minden má sodik szava az volt, hogy a tőt nem ember. Csulen úr, akinek apja a nagyrőcei szlo vák gimnázium alapítói közé tartozott, csak irult-pirult és bátortalanul megjegyezte: — Azért nem egészen úgy van az ké rem ... Az almási hegy felől birkakolompok hang ját hozta a szél, a nyáj ereszkedett lefelé a lejtőn a falu felé. Halász úr elnyúlt a puha pázsiton és mire a nap utolsókat pis- lantott a hegyek gerince felől, ő is elaludt. Házigazdái jól megizzadtak, mire becipel ték a városba és gondosan ágyba fektették. Éjtszaka Halász úr felriadt és mivel azt hitte, hogy még kinn van a szőlőben, az egész házat fölverte ordításával, azt köve telve, hogy rakjanak a tűzre és kanyarint- sanak le neki egty szeletet a birkacombból. Amikor végre rájött, hogy tulajdonképpen hol is van, kért egy kupica borovicskát és nagy komolyan meghagyta, hogy ebédre az tán biztosan keltsék föl. Annak a reményé nek is kifejezést adott, hogy sült vadkan- fej lesz csipkemártással. így ment ez egy hétig. Akkor Halász úr elküldte a cselédlányt a kardjáért. Amikor kezébe vette a .rozzant fringiát, elöntötte a pulykaméreg és vörösre gyúlt képpel or dította: — Ezt nevezik élesre köszörült kardnak? Azonnal vidd vissza, köszörülje újból, egy hét múlva érte küldök! A második héten Csulen úr, meg a csa ládja már csak úgy hívta az öreget: „A mi Laci bácsink”. Sőt, úgy érezték, hogy szeg- ről-végről rokonságba keveredtek a méltó- ságos alispán úrral. Elmúlt megint egy hét, Halász bácsi egyre jobban kigömbölyödött a vendégeskedésben és amikor elhozták a kardját a köszörűstől, már nem is mérgelődött. Gúnyosan felka cagott és kijelentette: —- Nézzék csak, hogyan köszörülte ki a kardomat! Azonnal vissza vele, én nem mérgelődöm vele, köszörülje újból, egy hét múlva pedig küldje el. Aztán arról kezdett beszélni, hogy va csorára a legjobb volna csirkét sütni. Halász úr mindmáig kard nélkül jár, mert úgy találja, hogy nem köszörülték elég élesre, azt pedig már megállapította, hogy Selmecbányán a legjutányosabban és a leg jobban Csulen polgár házában kosztolhat. A koldusok nem kerülik el többé Sel- mecet, a bányászok is vidám nótaszóval róják az utcákat a kocsmából hazafelé. Az alispán úr pedig egyre csak bíztatja Csu len urat, hogy megválasztja kormánypárti képviselőnek. így aztán semmi sem zavarja a Selmec bányái idillt. Rajzolta: Csáder László
