Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Fábry Zoltán: Egy csődtömeg kultúraktái (Szentiváni Kúria - Új munka)
lap ügye, amikor úgy volt, hogy megjelenik: a PMH urai elgáncsol ták. Szvatkó e sikertelen első kísér let után a Szentiváni Kijria légköré ben próbálta meg feltámasztását. A Kúriának adresszálva, a PMH-ban mint egyetlen mentő irodalmi lehető séget, szinte ultimátumszerűén pro pagálta az Új Munka ügyét: „Óriási bűnt követne el, aki az Új Munka mozgalmat, mely elsőrendű kultúr- mozgalom, elgáncsolná, vagy megne hezítené. Az avantgarde előtt torla szolná el az utat. A szlovenszkói magyar kultúrát rohamozná meg.“ És megrohamozták és elgáncsolták és Szvatkó többé nem lázongott: meghalt a szellem erkölcsi értelmé ben, szomorú fejezeteként az írástu dók árulásának. Szvatkónak megbo csáthatatlan bűne: a szlovenszkói magyar szellem fasizálása, de ez a bűnbeesés nemcsak Szvatkó számlá ját terheli. Szvatkó életében az Új Munka letörése jelenti a fordulópon tot. Aki érthetetlenül állt Szvatkó megfoghatatlan pálfordulása, frego- lis, léha Hitler-igenlése előtt, az ide- nyuljon vissza, ehhez a lélekgyil- kossághoz. Itt kezdődött, itt nyomo rították a cinikus saJto mortalék bű vészévé az egyik legígéretesebb szlo venszkói írástudót. Szvatkó az iro dalom kalandora lett, a bukfencek és fordulatok elképesztésre utazó mestere, bohóc, aki minden fintorá ban röhögve önmagát siratta. A két- lákiság példája lett, idegen, ideges zsonglőr volt: nappal Hitlert mon dott és éjjel nem tudott betelni Hu- zrnga humanizmusával. Az intellek tus kötéltáncosaként ívelt a barba rizmus tátongó mélysége fölött, soh- se tudva, mikor és hogyan zuhan le. Amikor Hitler foglyaként Daehau- ban kötött ki, senki sem csodálko zott. Csak Szvatkó lehetett olyan szaltósan merész, hogy a cinizmus hősiességével megjátssza a lehetet lent: mint a budapesti „Magyaror szág“ c. kormánylap főszerkesztője, ama emlékezetes vezércikkében ő ad ta ki a parolát: el a háborúvesztes Hitlertől! De 1930-ban még az Új Munkánál tartott és szándéka hite léül a PMH-ban Komlós Aladárt szólaltatta meg: „A szlovenszkói magyar irodalom ^eredendő baja: hiányzik belőle a szellemi munkás önérzete, aki a maga munkaterületé nek rangját és tisztaságát tántorít- hatatlanul védi ... Minden író fe szengve és megalázottan nézi, ami kor valamely kollegája lepaktál nem irodalmi hatalmakkal és elfogad uta sításokat valamely érdekszövetkezet től“. Amikor a PMH hivatalosan „bár a cikkel nem értünk egyet“ el különítette magát Komlós álláspont jától, már döntött is az Új Munka sorsa felett. De Szvatkó még ezután is megpróbálta a lehetetlent. Hogy őszintén akarta, arra tanúságul, hozzám intézett leveleiből idézek: „Az U. M. nem áll kapcsolatban a PMH-val, vagy a Szentiváni Kú riával. Ez utóbbinak én voltam egyik legnagyobb ellenzője, amit Győry Dezső megmondhat. Az U. M. anyagi bázisa független a politiká tól. Pusztán magánszemélyek mecé nás szervezete adja össze havonként a szükséges összeget. A lap iránya progresszív lesz... A föntiek iga zolására elmondom, hogy kit aka runk az első számban szerepeltetni: Forbáth, Fábry, Szilágyi, Páll, Sán dor Imre, Vozári, Győry, Szalatnai, Komlós, Zsolt Béla, Illyés Gyula... A későbbi számok ugyanilyenek ma radnak és bevonjuk a legprogresz- szívabb embereket, Földest, Bartát. Mindenki azt írja a lapnak, amit akar és ami a meggyőződése. Irodal mi felfogásban a legszélsőbb radika lizmus is megnyüvánulhat és példá nak felhozom, hogy az a ciíkk, ami a közelmúltban jelent meg a Ko runkban a magyar irodalom csődjé ről, nyugodtan lejöhetett volna az U. M.-ban is... Nagyon fontos, hogy a progresszív írók azonnal az 1. számban felvonuljanaik, hogy min denki lássa, miről van szó.“ (1930. VI. 22.) ... Egy másik levélből (VII. 6.): „Visszautasítására röviden és kérlelőn akarok válaszolni... Na gyon kérjük, ne hagyjon el. Borzasz tóan számítunk F. Z-ra, nyers anyag vagyunk, sokat érhet el közöt tünk ... Szegények vagyunk, pucé rak és robotolók, nincs más, csak
