Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Fábry Zoltán: Egy csődtömeg kultúraktái (Szentiváni Kúria - Új munka)
nagy vágyunk, Elérkeztünk a holt pontra, amit Vozári lírája jelez és Gyory Dezsőé is („Gyomorideges ség“) érezzük, föl kell támadnunk és sok mindent lerázni,“ Amikor ötévi vajúdás után 1931 tavaszán megjelent az első és egy ben utolsó szám, Szvatkó lendülete már megtört és mintha csak érezte volna, hogy nincs tovább, ez első számban a kétségbeesés, a kilátás- talanság enhúsba tépő álarcos ciniz musával, haldoklóként köszönti az olvasót: Morituri te salutant! A gla diátor ezzel a gesztussal urait frics- kázta, akik — antik, római mintára — lefele görbített hüvelykujjal ad tak jelt a lélekgyilkolásra. „Az újar cú magyaroknak alapos lecke ez: megtanulják, hogy ők nem diktál hatnak a magyar közvéleménynek s le kel szállniok ködös és káros teóriák magas lovairól“: ujjong a munkácsi „Kárpáti Híradó“. A kerszoc. „A Nép“ a rendőrségi jelen tések hangján állapítja meg a tény állást: „Minden kétséget kizáró bi zonyítékaink vannak arra, hogy a lapot hamis vágányok felé terelgetik, amit pártjaink vezető férfiai máris észrevették és a teljes kisiklás meg akadályozása a legrövidebb időn be lül meg fog történni.“ A magyar nemzeti párt vezére, Szent-Iványi Jó zsef erre a FMH-ban nyílt-téri nyi latkozat formájában sietve bejelenti, hogy „az Üj Munka c. folyóirat a tavalyi íSzentiváni Kúria intencióival ellenkező elindulás.“ 5. Éz ezzel vissza is kanyarodtunk a Szentiváni Kúriához, ennek 1931-es második és egyben utolsó ülésszaká hoz (május 20—22), melyen azonban már sem Móricz Zsigmond, sem Szvatkó Pál, sem az ifjúság képvise lői nem jelentek meg. A Szentiváni Kúria így kimondhatta, „hogy kívá natosnak és szükségesnek tartja a minél teljesebb irodalmi koncentrá ciót a magyar gondolat szolgálata és a művészi színvonal emelése jegyé ben. E vonatkozásban ... magáénak vall minden irodalmi értéket, amely a magyar nyelv eszközeivel dolgoz va, nem tagadja meg a nemzet tes tével való közösséget, illetve nem fordul a nemzeti gondolat ellen.“ A változatlanság e meghirdetése és az egyszintrehozást szolgáló út kijelö lése után az első lépés az Üj Munka megtagadása, dezavuálása volt. Vissza az egész! És — ez a negatí vum, ez a dezavuálás és betiltás a Szentiváni Kúria egyetlen pozi tívuma. Az álarc lehullott: az Üj Munkát sürgősen likvidálni kellett, nyomósán dokumentálni, hogy a hámból kirúgni nem lehet! Máskép nem is történhetett: tehetség és mondanivaló dolgában a haladó írók voltak túlsúlyban és ennek a poten ciatöbbletnek _ meg kellett mutatkoz nia már az Üj Munka első számá ban. Szent-Iványi és Szüllő ez első számból láthatták, hogy mi is az, amit a íSzentiváni Kúria igéreiteiben és cégérében akart. Amikor ez a programm egy lap hasábjain testet öltött, a szellemidézők megijedtek és — gyilkoltak. Az „irodalompártolók“ mint kultúrhóhérek lelepleződtek! A Szentiváni Kúriának csőddel, fiaskóval kellett végződnie. Araikor a megtévesztés nem sikerült, min denki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a Kúria nem volt, nem lehetett más, mint taktikai fogás, kísérleti balon, figyelemelterelés. A cél egyedül és kizárólag az ellenerők lekötése és kisiklatása volt. Az álarc lehullott és a Szentiváni Kúria egy csődtö meg tanulságos aktájává szürkült, mely csak a reakciós megtévesztés adalékaként kezelhető. Nem első és utolsó példa ez. Minden társadalmi rend legbensőtob lényegét a kultúrá hoz való viszonya árulja el. A Göb- belsak és MeCarthyk nem hagynak efelől kétséget. Ez a nyílt fasizmus tekintetnélkülisége és kizárólagossá ga. Itt nincsenek álarcok. A barba rizmus tudatos igenlése csak a gyil kosság kultúráját eredményezheti: a háborút, mint a fasizmus legtelje sebb önkifejezését. Bonyolultabb a helyzet, ahol ilyen nyílt kiállásra, kultúrgyilkolásra még nem értek meg a dolgok, ahol taktikázni kell és megtéveszteni. A megtévesztés mindig elsőrendű politikai fegyver
