Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Fábry Zoltán: Egy csődtömeg kultúraktái (Szentiváni Kúria - Új munka)
kell: hogy történhetett ez? Az írók kal baj van, az ifjúsággal baj van: valaminek történnie kell, de okosan és módjával, utóvégre kultúremiberek vagyunk! így született meg a Szent- iváni Kúria nevezetű, symposionnak hirdetett, háromnapos vendéglátás (1930. május 19—21.) 2. A Nyugat 1930 június elsejei szá mának hirdetései között ezt olvas hatjuk: „Szentiván-fürdő az 1929— 1930. években létesült a Szent-Iványi család régi kastélyainak felhasználá sával ... gyorsvonat! állomás: Lápt. Svätý Mikulás. Távirda: Lipt. Hrá dok. Posta, telefon: Lipt. Sv. Ján. Minden vonatnál saját autóbusz.“ Ugyané szám első cikkében Móricz Zsigmond „Szentiváni-Kúria“ címmel ezeket írja: „A szlovenszkói írókat, azokat, akik az utolsó tíz évben nagy és tiszteletreméltó küzdelemmel, em bertelen körülmények közt, lap, fo lyóirat, könyv fóruma nélkül, vagy ezt maguk verejtékével s vérével megteremtve, kiküzdötték maguknak a nyilvánosságot: meghívták egy barátságos összejövetelre Szent- Iványi József és Szüliő Géza képvise lek a szentiváni fürdőbe. Engem is megtiszteltek azzal, hogy elhívtak magukhoz, valószínűleg azért, mert gyakran voltam velük itt-ott s talán jelét adtam annak, hogy mennyire tisztelem s milyen sokat várok ép pen a szlovenszkói írók s ifjúság munkásságától a magyar kultúra to vábbépítése terén“. — Mindjárt elöl járóban le kell szögezni: a rendezés mesteri volt. Móricz Zsigmond jó hiszeműsége itt eleve olyasvalamit hitelesített, amihez egy év múlva nem adta volna oda a nevét. Csal étekben már a gyűlés előtt sem volt hiány: „Azt, hogy a meghívásnál klikkszempontok nem játszottak köz re, talán eléggé plauzibilissá teszi a névsor, mely Mécs Lászlótól, a pap költőtől, Fábry Zoltánig, a szélső kommunista kritikusig minden iro dalmi árnyalat reprezentánsait ma gába foglalja“: olvassuk az ellenzé ki pártok központi lapjának, a Prá gai Magyar Hírlapnak (PMH) to- borzójában. De hiába volt minden: a való nem érte utói a vágyálmot: az ellenzéki pártok által irányítható iro dalmi egységfrontot. „Szentivánban a PMH munkatársai beszélték a lap két szindikátusi tagjával... a bal oldaliak visszautasították a megjele nést“ : összegezi pongyolán az ered ményt a Reggel. Szentivánban a magyar nemzeti párt és a keresztényszocialista párt vezérei láttak vendégül 13 szloven szkói írót és az ifjúság 3 képviselő jét. A rendezés itt is tökéletes. Kul- túikérdésekről lévén szó, nem a bug- risokat, melldöngető fenegyerekeket és szájaié demagógokat, nem Fedor Miklóst, Jabloniczkyt, vagy Korláth Endrét vezényelték ki a fórumra, de azt a két vezéregyéniséget, akiknél kultúráltság tekintetében nincsen baj. Européerek, abból a fajtából, me lyet ma kozmopolitának mondanak. Szent-Iványi József (Zerdahelyi né ven maga is műkedvelő író) barátjá nak mondhatta Ady Endrét: egyik mecénása volt. Politikai tekintetben rugékonyabb, mint társai: az új helyzetben majdnem kormánytámo gató „aktivista“ lett, ami mégis ha ladóbb irányvonal, mint Horthy fel tétlen igenlése. Szüliő Géza — író deákiát, Szvatkót idézve — „az öreg garnitúra tagja. Legragyogóbb kép viselője nálunk a régi nagy művelt ségnek, hajdani nagy stílusnak“. Egyidőben a Nyugat igazgatósági tagja volt, de nem Ady-hívő: „az igazi Nyugatot szeretem, úgy ahogy Osváth és Babits elképzelték“. Van egy nyilatkozata, mely mindennél jobban világítja meg eredendő kul- túrfelfogását: „Ifjúságomban megis mertem azt a régi kultúrát, mely a magyar nemességet az elmúlt szá zadban oly értékessé tette. Mély, többnyelvű műveltség volt ez. Para doxonnak látszik. Pedig így van: a magyar műveltség alászállása akkor kezdődött, amikor már valaki művelt és tanult lehetett csak magyarul, anélkül, hogy idegen nyelven beszélt és olvasott volna“. Ez a rezignációs sóhaj az egész rendi felfogásnak, a nemesi életforma kiváltság-szerepé nek a nyitját jelenti. E síkon a kul-
