Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 9. szám - Sas Andor: Móricz Zsigmond "Boldog ember"-e / Könyvismertetés
kutyák.” Tizenötéves korában Joó György egy juhásznak juhokat segít terelni Bereg szász felé, a juhász megkedveli és szeretné bojtárnak maga mellé szegődtetni s azt ígéri neki, hogy, ojan éle töd lesz, hogy még a csellagok is írégyölnek”. A saját életkedvéről és munkabírásáról Joó György ezt mondja: „ép voltam, mint egy jó edény”. Mikor egyszer látogatóba járt s észreveszi, hogy alkalmatlan, úgy érzi magát, mint tüske a köröm alatt: mintha mindenki ki akart volna taszítni.” A nősülésről édes anyja azt tartja, hogy csak olyan lányt sza bad elvennie, akit jól ismer. „Mert ha egyszer nyakadba vetted a kölöncöt, azt osztán viselni kell.” íme a realizmus Móricz regényének or ganizmusában a szavak hálózatát a legap róbb elágazásokig, a hajszálerekig átjárja. Joó Gyögy a maga hétköznapjainak minden apró részletét érinti s valamennyi részlet eleven érdekességű. Miért van ez így? Mert mindaz, amiről beszámol, a munkával, a létfenntartással, a konkrét élettel függ össze. Noha Joó György a regény elejétől vé géig, Móricz néhány kommentárszerű meg jegyzését leszámítva, első személyben be szél, amit tőle hallunk, nem válik unalmas monológgá, mert szerepelteti, beszélteti és cselekedteti mindazokat, akikkel gyermek- és ifjúkorában dolga volt. Osztály helyzeté re, osztályellentétekre utalnak munka vi- szonvai éppúgy, mint érzelmi kapcsolatai, szerelmei. Szembenáll vele az urak és az urak érdekét szolgáló bürokrácia világa, a földesúr. a bérlő, a pesti munkaadó, a jegyző, a bíró, a kisbíró. a tanító, a pap, a mezőőr. A jegyző arccul üti, mielőtt ló hallgatná, a kisbíró, mert nem adott neki bagót hadimunkásként kiküldeti a frontra, a tanító vas villát fog rá. mert leányának udvarolt, a pap kufármódra feljebb rug- tatja egy tőle megvásárolt szekér kialkudott árát. a mezőőr lerakatja vele a mezőn fű tésre összeszedett szalmát, hogy azt maga vigye azután saját használatára haza. Munkakedvéről így vall Joó György: „Én mindig rettenetesen szerettem dógozni. Én csak akkor érzem jól magamat, ha ked vemre dolgozhattam és örültem a munká nak.” De később a munkásnyúzó urak, vál lalkozók és nagygazdák ráeszméltetik, hogy , akár siet a napszámos ember, akár las sacskán dolgozik, csak egy a fizetése. Mi kor én még olyan buzgp voltam, hogy a csontom maid kihullott belőlem, akkor is csak úgy levontak tőlem, mikor úgy jött a kedvűk... Evvel tanítottak meg. Nincs a munkás embernek semmi előmenetele. De semmi az égvilágon, kérem”. Joó György a kizsákmányolás elleni har cát egyedül vívja. Tizennégyéves korában már világlátott, mert eljárt dolgozni a Ma- gosligettől nem messze eső Bereg és Ugo- csa vármegyébe. Tizenkilenc éves korától, 1907-től kezdve aratásra otthon, ősztől Pes ten dolgozik. Pesten élt ipari munkásként Gedeon nevű bátyja, bizonyos vonzóerőt gyakorolt rá a városi munkaviszonyok ren- dezettebbsége, a jobb ruházkodás, a válto zatosabb táplálék (nem kell éjjel-nappal babot enni. mint odahaza), de azért csak hazakívánkozik, a gazdasági ’munkát tűr hető kisparaszti keretben szívéhez nőttnek érzi. A pesti szociáldemokraták a paraszt- sággel való összefogásról tudni sem akar nak. Mikor az egyiktől ezt hallja: „Kell maguknak még húsz esztendő, míg fölvilá gosodnak. Nem is lehet a földmunkásokat megszervezni” — ez nem fokozza az urba- nizálódásra benne fel-feltűnő hajlandóságot. A falusi dolgozó sorsát így foglalja össze. „Szabad mindenkinek szolgálatára lenni, szabad ingyen dolgozni, szabad megengedni, hogy lehúzzák a bért, szabad tűrni.” A kapitalizmust támogató egyházi propagan dával v tisztában van, tudja, hogy a gazda gok megnyúzzák a szegényt s azzal vigasz talják, hogy „majd a másvilágon máskép lesz, a szegényekből lesznek a gazdagok, a gazdagok pedig a pokol tűzén sülnek”, így áltatják a szegény embert, hogy ro botoljon és kínlódjék tovább. Joó György fiatalos, harcos öntudata fel őrlődik, úgy gondolkodik végül, mintha az életútja visszakanyarodnék a jobbágyvilág ba. Megtanulja, hogy nem szabad a sze gény gyereknek az urakkal ujjat húzni s nagy baj, ha az emberről olyat monda nak tovább, amibe beleköthet a csendőr meg a bíró. „A szegény embernek arra kell vigyázni, hogy még a madár se ügyeljen rá.” És visszaemlékezik Joó György arra, amit egy öreg embertől hallott: „A sze gény ember akkor igazi szegény ember, ha a huszonötöt pisz nélkül ki tudja áll ni s utána még össze is üti a bokáját, hogy illendően megköszönje az uraknak szívességét, hogy ne gondolják, hogy olyan neveletlen bugris." Nálunk e regény megjelentetése ösztön ző hatást fog gyakorolni a népnyelv és a folklór tanulmányozásának kiszélesítésére, de elsősorban és legfőképpen annak tuda tosítására, hogy honnan indul el a ma agrár- dolgozója, s mi mindennek kellett történnie a felszabadulás óta, hogy a Joó Györgyök túl zott meghunyászkodásából lázadás váljék, a térdet-fipjet hajtás helyét öntudatos, emelt fővel járás foglalja el, hogy az elmagáno- sult törpeföldműves a kollektív termelés életkönnyítő és életszépítő jelentőségére eszméljen. Móricz Zsigmond egy ellenfor radalmi korszak fojtott légkörében, üldöz ve, félreszorítva dolgozott, negyedszázadon át, értette azonban a Joó Györgyök kese rűségét, s ha utat a felszabadulás felé nem is tudott mutatni, bensőséges gazdagságú va1 óságábrázolásával intő példát örökített meg arról, hogy milyen szörnyűséges teg napból jött el a parasztság ,,má”-ja, amely az igazi élet, a valóságos boldogság meg teremtésének feltételét a munkássággal való összefogásban és az el gyötrő robotolást meg szüntető kollektív gazdálkodásban ismerte Sas Andor
