Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 9. szám - Fábry Zoltán: Dimitrov, az antifasizmus hőse
amerikai értelmiséget, hogy a kongresszusi McCarthy-féle vizsgálóbizottságok előtt tagad ják meg a vallomástételt. A hírhedt McCar- thy szenátor az újságíróknak nyilatkozva „Amerika ellenségének“ minősítette Ein steint ezért az állásfoglalásáért“. Semmi új sincs a nap alatt: húsz év előtt ugyanezt az Einsteint Gőringék minősítették „Németor szág ellenségének“. Az ok? A Reichstag gyújtogatás kivizsgálásra alakult nemzet közi bizottság elnöke Albert Einstein volt! Az áramkör most bezárult: a német és az amerikai fasizmus rokonsága, egvcélúsága kétségtelen. Albert Einstein — Dimitrov védője — közös ellenség! A „The Washing ton Post“ fejcsóválva állapítja meg: „Göb- bels már kezd eltörpülni McCarthy mellett“. És ez a McCarthy ma Amerika 'legnagyobb „ideológiai“ hatalma. Ha Amerikában fel lobognak a könyvmáglyák: a világ McCar- thy szenátor kezére fog ismerni. Emberei már ma is razziáznak: jelenleg a külföldi amerikai követségek könyvtárait vizsgálják! Mc Carthy legutóbb Mark Twain szellemét citálta törvényszéke elé és a halhatatlan amerikai író egyik könyvét ki is tiltotta az amerikai könyvtárakból. Mc Carthy az ame rikai fasizálódási folyamat legtipikusabb je lensége. Világveszedelem, melyre már Tho- mas Mann, a világ egyik legnagyobb élő írója, is felfigyel: „A demokrácia gyökerei remélhetőleg eiég erősek ahhoz, hogy ellent tudjanak állni a szélsőséges nacionalizmus nak, melyet az Egyesült Államokban ma McCarthy képvisel. McCarthy nagy veszélyt jelent a szabadság szempontjából!“ McCarthy áldatlan szerepét, a fasizmus amerikai térhódítását ma már a kommu nizmustól oly távol eső emberek is hirdetik, mint a francia Jean Paul Sartre, a szocia lista realizmus szóvivői által annyira tá madott existencializmus vezérirója. Sartre az amerikai fasizmus ellen az európai kul túra nevében szenvedélyes fortisszimóban támad: „Most már tudjuk, mennyit nyo munk mi az önök mérlegén. A mérleg egyik serpenyőjébe helyezik önök az egész vilá got, a másikba pedig McCarthyt. Akkor, amikor a Rosenberg-házaspárt villanyos - székbe ültették, a mérleg serpenyője McCarthy oldalára billent, önök azt hiszik, hogy mi hajlandók vagyunk McCarthyért meghalni? Azt hiszik önök, hogy mi a McCarthy-féle kultúrát akarjuk megvédeni? A McCarthy-féle szabadságot? Azt hiszik Önök, hogy mi Európát csatatérré változtat juk át, hogy ez a félkegyelmű vérengző el égesse az összes könyveket? ... Önök el tűrték, hogy az Egyesült Államok a fasiz mus bölcsője legyen, de akkor ne lepődje nek meg, ha Európa egyik sarkától a má sikig azt kiáltják: Vigyázat, Amerika meg veszett! Tépjünk el mindent, ami hozzáfűz, mert ha nem, bennünket is megmar. mi is megveszünk!“ íme az erkölcsi felháborodás legújabb egyetemes hangja. E szenvedélyes tiltako zás és határozott távolságtépés az antifa- sizmus erkölcsi kötelezettségéből ered. A? igazságérzet tiltakozik itt újra a provokáció hazárdőrjei ellen, az erkölcsi igazság von itt bűvkört maga köré: szigetel, vesztegzárla- tot teremt a fasizmus új hazugságai ellen. Aki itt szemet húny, az cinkossá válik ma ga is, aki itt nem gondol morális egészsé gére, az fertőzötten a fasizmus bacilushor- dozója lesz menthetetlenül. A fasizmus az ellenség tegnap és ma egyformán: az impe rializmus emberrabszolgasága, a háború te kintetnélküli barbarizmusa. A fasizmus min dig és mindenütt: embertörpítés. A fasizmus emberkisebbítő tényével szembenáll az an- tifasizmus embervédő humanizmusa és em bernagyító erkölcsi tudata. Az antifasizmus: fölény tudat. Dimitrov a példa. Dimitrov, aki szemben a halállal, szemben a hóhérral az antifasizmus hősévé magasodhatott. Dimitrov az antifasizmus hőse! Emlékez zünk: most szeptember 21-én lesz húsz éve. hogy megkezdődött a lipcsei per. Enged tessék meg nekem, hogy ez írás végsorai ként, húsz évet visszalapozva, magamat idézhessem („Az Üt“ III. 6): „A vüág cso dálkozik, a világ tapsol: Dimitrovot köszön ti kicsi és nagy, konzervatív és liberális... Ez a hőstelen, cél- és eszmenélküli világ egyszerre megszemélyesítve lát eszmét, hőst, célt: a saját kicsinyességéhez, opportuniz musához mért végtelen nagyot. A világ csodálkozik és elfelejti a legtermészetesebb dolgot: ennek a hősiességnek meg kellett születnie, a fasizmus és kommunizmus lé nyegkülönbsége kellett, hogy kiváltsa a kommunizmus javára az erkölcsi pluszt és így a világ leplezetlen bámulatát a formát, nevet talált hős iránt... Hősi gesztust, mindenkit magával ragadó heroizmust csak az az eszme képes produkálni, melynek emberséget befogadó tartalma van. Ahol nincs emberséget mozgató erkölcsi alap, ott csak a mészárlás, a szadizmus, a militariz mus hősiessége születhetik meg. Egy esz me, melyet végső fokon a Gőringék és Göbbelsek képviselnek, kell, hogy erkölcsi leg alulmaradjon az Ossietzkyk, a Rennek humanizmusával és a Dimitrovok attakiro- zó hősiességével szemben... A vüág akár akaria, akár nem, de kénytelen Dimitrovot csodálni és kénytelen Gőringet megvetni. A szerepek felcserélődtek. A vádlottból vád ló lett és a vádlóból vádlott. A rém, a rém- mese cáfolhatatlanul valóság lett. Állítjuk, bizonyítjuk most már mi is. Ott áll tajté kot túrva, káromlást köpködve, őrmesteri pózban, szétterpesztett lábakkal, vért és akasztófát ordítva, álarc nélkül teljes mez telenségben az emberiségre szabadult „sző ke bestia“: Gőring, az önmagát leleplező rém. A kommunizmus réme? Tiszta tenyé szetben: a fasizmus réme. A huszadik szá zad legijesztőbb valósága... A világ Dimi- trovnak tapsol. Nem elég. A megrágalma- zottoknak elégtétel is jár. A meghurcoltak pedig csak akkor kaphatnak elégtételt, ha a világ a maga számára is levonja a konzek venciát ítéljen! Legyen világítélet, legyen változás, legyen változtatás az erkölcsi per nyertesek, az Ossietzkyk, a Rennek, a Di mitrovok szellemében. Mert ha per, hát legyen per!“
