Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 1. szám - Egri Viktor: Hűség (II.)
Tibor (felkapja a fejét): De mama”! Egyenesen sértő, amire gondol! Barsiné: Sértő a te viselkedésed... Az ilyen átmeneti időben is őrizze meg az ember a méltóságát. Tudnod kell, hogy ki vagy és hol a helyed! ? Tibor: óriási! (Keserűen.) Átmeneti idő! Az egész világ forr itt körülöttünk. Min den tiszta szándékú ember ismeri a célját az élete értelmiét és én ne tudjam végre, hol a helyem ? Barsiné: Semmiesetre sem olyan közt, akik vasat kalapálni kényszerítenek! Tibor: Senki sem kényszerít... És végtére azt a munkát is el kell végezni vala kinek és pedig becsületesen. Barsiné: Neked, a doktornak? Tibor: Ma én csinálom, holnap más! És nem csinálom olyanok közt, akik dögvészre, háborúra spekulálnak. Barsiné: Hagyd a nagy szavakat, fiam!... Félek, hogy kiábrándulás lesz ennek a nagy barátkozásnak a vége. Legalább annyira tisztelhetnél, hogy azt a lányt ne hozd ide a nyakamra. Tibor: Nekem ez a barátság mindennél több, mama... Megtanulhatná végre job ban megbecsülni az embereket. Barsiné: Becsülöm én, aki megérdemli... De te... ? Tibor (lemondóan legyint): Hagyjuk ezt mama... Két malomban öx • és nem értjük meg egymást! Barsiné (be akar menni a lakásba, ekkor észreveszi a kapun belépő Sólyomot): A vendéged, Tibor! Sólyom (feléje tart. 28 esztendős, kellemes külsejű, olajbarna bőrű, nyúlánk, vállas, szép férfi, fekete franciás bajusszal). Kezét csókolom, nagyságos asszony! Barsiné: Hozta Isten! A fiam már várta ... Tibor (nem ismeri meg a látogatót): Bocsánat. (Sólyom (nem jön zavarba): Nem ismer meg? Sólyom vagyok. Tibor: Elnézését kérem. Az arcemlékezetem nem szokott cserben hagyni... Sólyom: A prágai központban találkoztunk. Lesz vagy két esztendeje. És este a Balkán-grillben nagyobb társaságban együtt vacsoráztunk. Tibor: Lehetséges... Foglaljon helyet kérem. (Cigarettával is megkínálja.) Sólyom (leül és rágyújt): Köszönöm! Barsiné: Ebédelt már... izé, Sas úr? Sólyom: Sólyom, kérem tisztelettel... A Centrálban ettem. Barsiné: De egy kis feketét csak iszik velünk. (Bemegy.) Tibor: Mikor volt a húgommal? Sólyom: Személyesen nem volt szerencsém. Egy hajósbarátom hozta a levelet, ö viszi majd a csomagot is... De ez köztünk marad, ugyebár. Kedves édes anyját figyelmeztettem már. Tibor: Ez ne aggassza... Nem tudom; mivel viszonozhatnám a szívességét. Sólyom: Az igazat megvallva, volna mindjárt egy szerénytelen kérésem. Nem kap tam már szobát a Centrálban. És úgy hallom, más szálloda nincs a városban. Mindent lefoglalt a gyár. Tibor: Ez nem probléma. (Beszél a konyha ablakán.) Meghívhatom Sólyom urat éjt- szakára? Barsiné (a konyhából): Hogyne, fiam. Vacsorára is! Sólyom: Ezer köszönet!... Holnap majd keresek szobát. Tibor: Hosszabb ideig akar maradin ? »Sólyom: A körülményektől, a lehetőségektől függ. (Könnyedén odaiveti.) Két hónap ja van a gyárban, ugye? Tibor: Nyolcadik hete pontosan. Sólyom: És máris karriért csinált. Tibor: Karriért? Sólyom: Hát hallottam, hogy rajzoló lett. Tibor: Kitől hallotta? Sólyom (mosolyog): Ilyesmi csak nem titok? Tibor: Nem. De én anyámnak sem mondtam... Csak tanulok és nem biztos, hogy sikerül. Sólyom: Ne legyen kishitű. Természetesen sikerülni fog!... (Más hang, bizalma sabb, érdeklődő.) Hát szép a szovjet hajó!? Tibor: Nem szép, de gyönyörű! Bévtil olyan, mint egy finom ékszeres ládikó. Sólyom: Látom, magát is elkapta már ez a láz... Lehet így megváltozni egyszerre, két hónap alatt ? ... Tibor (nyilt becsületességgel): Az ember vagy elmerül, vagy lelkesen velük megy. Nincs más út. Sólyom: És maga az utóbbi mellett döntött, mi? Tibor: Valahol ezt olvastam a minap. Ma nem vagyunk azok, akik tegnap voltunk és holnap nem leszünk azok, akik ma vagyunk. Ez nagyon igaz. Szinte a bő römön tapasztalom. Együtt növünk, együtt átalakulunk azokkal a nagy vív mányokkal, amelyek itt körülöttünk gyökeresen megváltoztatnak mindent.