Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 1. szám - Egri Viktor: Hűség (II.)
Söiyom (kesernyésen, gúnnyal). Mese! Csaknem hihetetlen. Tibor: Micsoda? Sólyom (élesen): A diplomáját kutyába veszik, az állásából kilökik, vasat kalapál éhbérért... Persze, holnap nagykeservesen mégengedik, hogy terveket rajósol gasson, mert ehhez nincs elég emberük és máris lelkendezik, máris bedőlt nekik. Tibor (feláll, kínos zavarban van): De kérem... igazán nem értem önt! Sólyom: Mit nem ért?... Remélem, nem akarja bebeszélni nékem, hogy kezeslábas ban, vagy valami harmadrangú munkahelyen akar megvénülnd.., Nem, ked ves doktor úr, maga nem fogja ölberakott kézzel csak nézni, hogy más ka parja ki magának a sült gesztenyét, Tibor (előtt kezd derengeni valami): Nekem?... Kicsoda maga? Sólyom: Bemutatkoztam. Tibor (kitér): Hazudik!... Én... én sohasem láttam magát. A Balkán-grtílben sem... Miért tolakodott ide ? Sólyom: Szabad figyelmeztetnem, egy levelet hoztam a húgától. Tibor (dútan): ...Hogyan került az a levél magához? Sólyom: Megnyugtatom, simán... (Körülnéz, nincse-e valaki a közelben.) fis min dent eljuttatunk a címzetthez, ha itt is simán folynak a dolgok. Pénzt, valu tát — a szolgálat nagysága szerint. Tibor: Menjen!... Ha nem takaródat tüstént, a rendőrséggel gyűlik meg a baja. Sólyom: Csak csendesebben, barátom! Tibor: Menjen! Sólyom: Még nem végeztünk! Barisné (kijön): Fáradjon beljebb, Kánya úr. Kész a kávé. Sólyom: Sólyom esedezem! Sólyom László. A barátaim Lacinak szólítanak. Barsiné: Bocsánat, tudtam, valami madár. Tibor (leazegett fejjel utánuk megy): Keselyű... ragadozómadár! (ö ás eltűnik a házban.) Halász (kijön Hdéczyval az udvarra. Két vaskos könyv van a kezében): Akkor még ma szólok Palkóvics elvtársnak, hogy vállalja a vezetést. Iloléczy (derűvel): Mit tegyek! Hiszen legázolja az embert... Irigylem azt az erői ami úgy hajtja. Halász: Én meg az eszét. Holéczy: A tudás egyedül nem minden. Szív is kell hozzá. Vén koromban meg tanultam. Halász (melegen): Hány esztendős mérnök elvtárs? Holéczy: Télen jubiláltuk csöndesen az ötvenötödiket. Halázz: Hát a hatvanadikat majd együtt ünnepeljük. Remélem ugyanilyen jó erűben lesz. Holéczy: öt év! Tenger idő! Nem hagynak minket öt esztendeig békességben dol gozni, fiam. Látja, hogyan provokálnak. Halász: Csak két-három év kell még. Olyan erőre kapunk azalatt, hogy csúszva jönnek majd könyörögni... És örökre vége minden gyilkolásnak. Holéczy: zép távlat. De ehhez nekünk is meg kell tennünk a magunkét... Sinta kollega éppen az imént hánytorgatta, hogy Kósa osztályán 19 százalék az abszencia. Igaz? Halász: Múlt hónapban annyi volt. Lehet, hogy aratási időben még húsz fölé la ugrik. Holéczy: Katasztrófa! Halász: Az, de harcolunk ellene!... Ma csaknem tizannyían vagyunk mint vol tunk két évvel ezelőtt. Jönnek, ömlenek a falvakból de sok köztük a kétlaki. Le fogjuk gyűrni ezt a bajt is. Holéczy: De hamar, barátom! Az egész komplex tervezés mindaddig illuzórikus. Holéczyné íkrjöm): Ne maradj el soká, Jttchárd. Vasárnap van, pihenned kell! Holéczy: Hétre itthon leszek. Halász: Magam hozom haza a mérnök elvtársat. Holéczy né: De ne a masináján... Törje ki csak egyedül a nyafkát. Halász (mosolyog): Akkor a masina itt marad. Gyalog megyünk, mi? Csak bevi szem a könyveket. (A pitvarban az utca felől belépő iSiatával találkozik. Holéczyné bemegy.) fSinta: Ah jónapot, Haüász elvtárs!... Hogyan végeztek? Halász: Remekül. Az egész részlegen kétszázon felül. Sinta: Hihetetlen!.... Üdvözlöm az asszonykát Még semmi újság? Halász: A hó végére várjuk. Sinta: Hát Jancsi legyen és vasgyüró, mint az apja. Halász: Vagy Juliska.». (Besiet a lakásába.) Kis szünet
