Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Mács József: Végén csattan az ostor
hajnalban és füleltem az udvar végében, hogy nem terveznek-e megint valamit az abonyiak és mi bennemaradunk a szégyen ben. A vetés után, csütörtökön, a jobbik ru hámat veszem fel és megyek az elnökhöz. — Hát én megyek — mondom neki. — Hova, te? — így az elnök. — Hát a járásra, jelentést tenni. — Jó, csak erigy — biztat az elnök és összemosolygunk, hogy milyen szerencsénk volt, most nem kell a "járáson szégyenkezni. Megyek Szerdahelyre. Jó kedvem volt. Gyönyörködöm az ősziekben. Haragos zöl dek, szépen bokrosodnak, jó termésünk lesz, ha valami közbe nem jön. Érdemes iparkodni, mondom magamnak, nekünk te rem már a föld, nem az uraknak. A párttitkárságon még csak néhányan voltak. Jól van, nem késtem el és ettől még jobb kedvem van. Bús elvtárs, a párttitkár, ahogy meglát, nyomban hozzám fordul. — No, Bajlódi elvtárs, hát hogy megy a verseny? Csak nem az abonyiak győznek? — Nem a... vágom rá, de látom Bús elvtárs mosolyán, ha nem is mondja, de tudja, hogyha akkor reggel nem zörög a tehenem, hát akkor én most nem vagyok ilyen jókedvű. — Meglátjuk — így Bús elvtárs — tudod ... végén csattan az ostor — s megint csak mosolyog. Nem válaszoltam, hiába mosolyog Bús elvtárs, mert az ostor mégis csak nekünk csattan majd a végén. Mienk lesz a ver senyzászló és ettől még csak jobb kedvem lett és igen magabiztosan ültem az asztal hoz. Közben megjött az abonyiak küldöttje is. Kedvetlen, fáradt, meg poros volt, de ahogy engem meglát, látom, kihúzza magat és büszkén, hangosan, hogv szinte harsog a hangja, azt mondja a titkárnak: — No, Bús elvtárs ... elültettük a krum plit' Nem szerettem sohasem a hangulatrontó embereket, de amikor az abonyi ezt ki mondta, úgy néztem rá, hogy majd felfal tam a szememmel. Az előbb még igen nagynak éreztem magamat de most... szinte éreztem, hogy összezsugorodok a szé ken. Hol vagyunk mi még a krumplitól9 Csak ma reggel keztük el ültetni és ha akárhogy is nyomjuk, megtart még vagy két napig. Nem is igen tudtam az értekez letre figyelni, folyton csak arra gondoltam, hogy az ördögbe csinálták ezt az abonyiak. Nem fért sehogyse a fejembe, de ha már azt jelentik, hogy kész... hát akkor kész._ No mi ugyan csúfosan végezzük ezt a ver senyt. Meg se vártam az értekezlet végét, ki- osontam, a teremből és bandukoltam haza felé. Igen kedvetlen voltam, ahogy mentem a szövetkezet irodájába. Ott az elnök, meg néhányan a tagok közül. Éppen arról beszél nek. hogy ha így haladunk a krumpliül- tetéssel, akkor holnapután délre, de lehet, hogy még előbb is készen lesznek. — Kizárt dolog, hogy az abonyiak akkor ra végezzenek — éppen ezt mondja az elnök, ahogy belépek. — Nem hát, — legyintek én — minek is fejeznék be holnapután délre, amikor már készen vannak vele. — Bolond vagy? — néznek rám a tagok «s az elnök is. — Nem én, de már bejelentették a párt titkárságon is. — Nem lehet az — kiált fel az elnök. — No erre kíváncsi vagyok. Gyerünk — és veszi kalapját, hogy megnézi az abonyiakat. — Mehetünk — mondom én — de ha már egyszer jelentették. Mindegy, mentünk ki az abonyi határba, egyenesen a krumpliföldjükre. Én érek el sőnek a földre... a lábam a földbe gyöke rezik, azt hiszem a szemem káprázik attól, amit ott látok. A földön nagy krumplira kások, úgy mint ősszel, amikor krumpli szedéskor rakásokra gyűjtik a felszedett krumplit. — A mindenit1... vakarják a fejüket a többiek is az ámulattól és nekiesünk a földnek, túrjuk, piszkáljuk, de a földben elültetve még csak egy fia krumplit se találunk. —- Halljátok-e, mondja az egyik embe rünk és látom, majd szétszakad a nevetés től — halljátok-e ezek valóban megelőztek bennünket! — Meg, — nevet harsogva egy másik — de még mennyire! Mink még el sem ültettük, ezek meg már föl is szedték a krumplit. — Te, Bajlódi — fordul hozzám az elnök — aztán iól hallottad te azt az abonvi elvtársat? Nem értetted félre? Nézek az elnökre, ugyan mit akar, hogy süketnek néz engem. — Úgy értem hogy nem értetted-e fél re, nem-e azt mondta, hogy kihordtük, te meg azt értetted, hogy kiültettük. Rázom a fejem, nem, mert hiszen az abonyi elvtárs harsogott, meg nem is azt mondta, hogy „kiültettük”, hanem azt, hogy „elültettük”. — Akkor — azt mondja az elnök és ő is hangosan nevet — hát akkor... b'ztosan megbotlott annak az abonyi elvtársnak a nyelve. Hát ígv volt az a verseny az abonyiakkai. Nagy szégyen volt az akkor rájuk. Minden ki őket nevette, hogv milyen újítást vezet tek be a krumpliültetésnéí. De mink is so kat tanultunk az esetből. Akkor tanultuk meg, no, mit gondol — néz rám huncutul Bajlódi — no, mit gondol, mit tanultunk meg akkor? Én csak nézek kérdően Bajlódira, ugyan mondja már, hogy mit tanultak abból az eserhől? — Hát azt, — mondja Bajlódi és szélesen mosolyog — hogy ugyan mit ér az olyan verseny, amelyet nem ellenőriznek. No nem igaz? De igaz, persze, hogy igaz, mert valóban, mit is ér az olyan verseny, amelyet nem ellenőriznek? 479
