Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Ján Drda: Vörös Tortiza
463 és hevesen, amikor vagy húsz évvel ezelőtt a szépet tettem neki... A fiúkat kínozta a hőség, a szomjúság és az izzadság. Tüstént a kúthoz ugrottak, mintha fontos munkából lopnának el egy percet, géppisztolyaikat a kút kávájához támasztották és kölcsönösen fél vödör vizet öntöttek egymás fejére és arcába. Hogy a víz lemosta róluk a port és az izzadságot, látszott, micsoda szép gyerekek is ezek! Lelkemre mondom, olyanok voltak, hogy festeni se lehetne szebbet. Az egyik fekete, a másik szőke, mindkettőt barnára égette a nap, a szemük nagy és tiszta, öröm nézni őket! A legszívesebben nyomban behívtam volna őket a házba, a szobába, hogy asztal hoz ültessem és azt mondjam az asszonynak: , Hallod-e mama, nosza vedd elő a legszebb abroszodat, amelyre mosolygó almákat, tar ka kakasokat' és virágcsokrokat hímeztél, ilyen vendégek még úgy sem voltak a mi házunkban!” De a fiúk olyanok voltak, mint az eleven tűz. „Hol vannak a fasiszták?” — kiáltot tak rám és amikor megmondtam nekik, hogy a faluban már egy sincs belőlük, de a Szeles-dombon beásták magukat, akkor egy ugrással áthuppantak a másik kőfalon és úgy rohantak élőre a szomszédos rozs földön, mint ügyes, fürge menyétek. Csak most éreztem, hogy remeg a térdem. Leül tem a tornác lépcsőjére, arcomat két ke zembe hajtottam és sírtam, sírtam a bol dogságtól. Egy órán bélül a Vörös Hadsereg tönkre verte a Szeles-dombon a fasiszta banditá kat, megszállta egész Visnyovát, és utászaik rohamra indultak a tűzvész ellen. PaJívec gazdának megmentették a házát, a lángban álló istállóból baj nélkül kihozták mind a tizenkét fejőstehenet; a fészerből, amelyet minden oldalról nyaldosták a lángok, kihúz ták a szecskavágót, a kaszálógépet, az ön- kötözőgépet és a burqonyaekét. A gépeknek semmi bajuk se történt, csak egy kissé le pattogott róluk az olajfesték. Palivecné erőnek erejével, kezet aka t csókolni az utászok kapitányának. A szamár PdHvec vedig egy ezrest dugdosott a mar kába, ahogy azelőtt szoktak a tűzoltóknak borravalót adni. Június elején, amikor már a visnyovai helyi nemzeti bizottság elnöke voltam, ugyanez a Pdlivec gazda panaszt tett, mert állítólag az orosz szekerészek lovai lelegelték a féle rétjét, megrágták három szílvafáját és mindezért kártérítést kért. Azt mondtam neki, adja be a panaszát írásban, aztán az írást odaadtam a kisbírónak és kidoboltattam. Az emberek majd meg nyúzták érte a kúlákot. De hiába,, kutyából nem lesz szalonna, get mindenkinek tudnia kell. ♦ * * Ilyen ünnepet Visnyova azelőtt soha se látott! Az asszonyok kitakarították a kamrát, illatos, kézzel csépelt rozsszalmával tömték meg a szalmazsákokat, hadat üzentek a ház sarkában megbújt pókoknak, sebtében elvágták valamelyik nagyhangú tyúknak a nyakát és aranyszínű levest főztek belőle, olyan illatosat, mintha gyermekágyas fiatal anyának vinnék ajándékba. Minden ember nek mozog a keze és ragyog a szeme az örömtől: egy fél zászlóalj vöröskatona a faluban marad helyőrségnek. A háztetők fölött vörös, zöld és sárga rakéták röppennek magasra a lilaszínű al konyaiban. Csóvás csillagseregként, égővörös gömbökként írják fél a mennyboltra, hogy szabadok vagyunk, az oroszok megmentették életünket és meghozták nekünk a békét1 — Jöjjenek beljebb, katona urak — mon dogatták kezdetben az asszonyok, amikor az őrmesterek szétosztották a házakba a legénységet. De másnap már nem voltak katona urak, csak Misa, Ványa, Vőlogya, Szerjozsa, Szasa, Aljosa, Pavka, Petya, Mitya, Olesa, Prohor, Kolja, Kosztya, Tolja, Borja, lljusa és Válja, Fegya és Jurka, Grisa, Ljonya és Ősz ja. Azt mondom nektek, kész csoda volt ez. Életünkben soha sem hallottunk orosz szót, de másnap a gyerekek mást .se hajtogattak mmt haraso, a férfiak úgy üdvözölték egy mást: Zdravsztvuj! és Privet! — a fiúk meg így kiáltoztak egymásra: „Davaj vperdoi’ Sagaj bisztró!” A harmonikát sem hívtuk má* __ mint azelőtt — kőműveszongorának, hanem oar- moskának, az asszonyok meg nem ebédre hívták a férjüket, hanem rászóltak: ,Daval kusat!” — A mieink valósággal magukba szítták az orosz nyelvet, teli volt a fejük és teli volt a szívük ezekkel a szépséges, áradó és zengő szavakkal, amelyek a távolság leheletét árasztják, mégis oly közeliek és színpompásak, mint a hímes tojás. Tagadhatatlan: az ember a szívével ta nulja meg a legkönnyebben az idegen nyel vet. De hisz az orosz nem is idegen nyelv a. számunkra! Ha egy kissé gondolkozol rajta, rájössz, hogy a cseh és az orosz sza vak egri fészekből valók, olyanok, mint a kiscsibék, amiket egy kotlós költött ki, csak a színezetük más. csak később tértek el egymástól. Az ő szavaik szélesebbek, gaz dagabbak — akárcsak a szívük. Mert olyan nagy szive, mint az oroszoknak, a világon senki másnak nincs. A. mieink ezt mindjárt megérezték, ezért szerették meg olyan gyor san az orosz fiúkat és a nyelvüket. És aki szeret, az gyorsan tanul. De ez a szabály fordítva is érvényes: magam láttam ezt a mi pimasz zsírosgaz dáinkon, ammt egy kissé elmúlt a félszük. A szájúk elferdült, a nyelvük kitört volna egy árva orosz szótól. Sőt, úgy tettek. m:nt- ha nem is értenének oroszul. Egy ilyen eset Kalivodá gazdánál,történt meg. A gazdához
