Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1953 / 1. szám - Egri Viktor: Hűség (II.)

Slnta: Hajót épített akkor is.

Holéczy: Igen azoknak, akik háborúba küldték a fiam és megölték. (Megsímogatja

a felesége karját.) Ne sírj, O’.gi!... Emlékszel arra a sebhelyes arcú fiatal

• szovjet őrnagyra? Iván Vasziljevicsre, aki 45-ben nálunk lakott?... Ott a

maga szobájában, Sinta kollega.

Ho’éczyné: Kilenc ki tüntetése volt, egyszer megszámoltam.

■y ■ Igen, tele volt a melle éremmel, de azért szíve mélyén gyűlölte a támadó

háborút. Nem keresett dicsőséget benne, mint amazok... Szépen élni és bé

kében teremteni, — ezt mondta egyszer... Gyuri fiam ugyanúgy lelkende

zett volna a munkáért, a békéért. Ugyanilyen szép, lelkes ember volna!

Holéczyné: Harminc esztendős éppen. (A könnyei megint elerednek.)

Holéczy: Ne sírj, Olgi!... Ha a tudásom ér valamit, akkor nekik adom. Azoknak,

ak k a szovjet hajókat építik és békét akarnak... És ha majd nem kellek

nekik, hát félreállok. És minden harag nélkül, szép csendben. Mert minden

idegszálammal érzem, ha ök lettek volna uralmon akkor, élne a fiam...

És talán itt lenne közöttünk.

Holéczyné (csendesen, lehajtott fejjel bemegy a házba).

Holéczy: Hát ezért mondom, kedves kollégám, soha többet egy tollvonást, egy

munkaórát annak, aki iatal életek árán gazdagodni akar... (A csésze után

nyúl.) Na, igyék, amíg forró.

Barsiné (kijön a lakásból. Egy-két esztendővel fiatalabb Holéczynénál. Egykor

szőke haját festi és nagy gonddal ápolja magát. Az a fajta, aki dacol az

idővel, nem akar megöregedni és azért rossz perceiben sokkal öregebbnek

tetszik a koránál): Nem értem, két óra régen elmúlt. Tiszta rabszolgaság!

Holéczy: Ne nyugtalankodjék. Úgy vegye, mintha rendes munkanap volna. Tibor

minden pillanatban itt lehet.

Barsiné: Egy pihenőnapja van szegénynek és azt is elveszik.

Holéczy: önként vállalta...

Barsiné (sóhajt): Próbálta volna szegénykém nem vállalni. Kitennék & szűrét. Ur

isten, micsoda világ! Azért tud öt nyelvet, hogy szenet lapátoljon, vasat ka

lapáljon ? . - — -

Holéczy (kurta pipáját tömködi): Csak tőle függ, hogy szakmunkás legyen. Erre

nálunk mindig akad lehetőség.

Barsiné: Tudom, hegesztő... (Lemondóan legyint.)

Holéczy: Vagy rajzoló, tervező... Majd elválik, hogy mire alkalmas.

Barsiné: Rám senki sem foghatja, hogy nem hoztam elég áldozatot. Az egész

házat, a lakásomat átadtam a gyáriaknak. Én beérem ezzel a két lyukkal

itt... De tegye a szívére a kezét, főmérnök úr. Feleljen őszintén, miféle vi

lág ez, amelyben az ember nem élhet a tudása, a képességei szerint?

Holéczy: Miért ne élhetne ? Meglátja. Tibor is... Csak az a lényeg, hogy a közös

ségnek legyen haszna a tudásából.

Barsiné: Közösség! Magába is beleesett már a nyű!... Mintha őket hallanám.

(Halászék lakása felé bök.) Kész betegség Engem ne dirigáljanak.

Hagyják meg mindenkinek az életstílusát. Kinek árt az enyém?

Ho’éczy: De talán nem használ és ez a döntő... Egyszer be kell látnia Hús asz-

szony, hogy ezreknek, millióknak jobb ez a világ!

Mária (jön Gizivel az utca felöl. Kerékpárját otthagyja a pitvarban; előbbre jönnek):

Jó napot, Barsi néni!

Barsiné (hűvösen): Jónapot!

Mária: Nem tetszik tudni, hogy van Halászná?

Barsiné: Még ma nem is láttam.

Mária: Jaj, akkor beszaladok hozzá. Tegnap este panaszkodott, hogy fájdalmai

vannak.

Barsiné: Ilyenkor, az utolsó hónapban, bizony már lehetnek.

Mária: Várj meg, Gizi! (Bemegy Halászékhoz.)

Holéczy: Hát maga is beállt a brigádba, kislány? Hogyan végeztek?

Gizi: Símán. Abszencia nulla. Mind bejött, aki megígérte.

Slnta: Az a volt főpincér is?

Gizi: Kertész... Csuda szivar! Nyolc felé bejött egy kicsit szaglászni. Ünneplőben,

keménygal’érosan. Valami nagyon fúrta az oldalát... Aztán egyszerre csak

eltűnt és jött vissza kezeslábasban... Hogy ö nem bírja nézni a lazsálást.

óíária (sietve visszajön): Megyünk, Gizka!

Barsiné: Mi baj?