Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Arató Endre: A cseh és magyar nép összefogásának hagyományai 1849-ben (II.)
viselik. Azok, akik éljent kiáltanak a ma gyaroknak, vagy azok, akik óvják ettől. E cikkel azért foglalkozunk részleteseb ben, mert ebből bepillantást nyerhetünk a reakció aljas módszereibe. A Wlastimil mögött álló cseh konzervatívok rágalmak kal, nacionalista uszítással akarják letérí teni a cseh népet a helyes útról. Majd úgy tüntetik fel magukat, mintha a kisemberek és a parasztság érdekeit képviselnék. A cseh népnek ez a félrevezetése egy célt szolgál: az ellenforradalom győzelmét, a reakció uralmának biztosítását. Az ellen- forradalomnak ezek a próbálkozásai már kevesebb sikerrel jártak, mint a liberálisok „felvilágosító munkája” 1848 második felé ben. A cseh népnek a magyar nép hősies harca iránti rokonszenvét nem sikerült gyűlöletté változtatniok. A cseh liberális burzsoázia is felvette a harcot a szabadságharc iránt megnyilvá nuló rokonszenvvel. K. Havlíéek-Borovsky egy cikkében elmondja, hogy sokan mond ták a birodalmi gyűlés szétkergetése és a kormány egyéb támadásai miatt érzett első haragjukban, hogy „Éljen Kossuth”. Azonban ezt „lecsillapodva’* egy szláv sem mondhatja. A Národní Noviny néhány nappal később megjelent híre a következőket mondja. „Akik még nemrég Éljen Kosuthot kiál tották Prágában, azoknak most azt taná csolom, hogy nézzék meg Bácskát... A magyar durva és vad nemzet és az is marad.” A Národní Noviny május 5-én így ír: „Ismeretes, hogy bizonyos német és magyar titkos erők működésének nyomán nálunk is Prágában hallatlanul növekszik némely kávéházban és folyóiratban az igazi test véri szeretet valamennyi nemzet iránt és sokan demokratáink közül áhitatosan csó kolgatják azt a kezet, amely nemrég még verte a cseh nemzetet és még fogja is ütni, amíg azt félelem nélkül meg is teheti." A továbbiakban a cikk az ausztroszláviz- mus politikája alapján rámutat Ausztria fe- derációs átszervezésének fontosságára. A radikálisok a sajtóban is felveszik a harcot a liberálisok politikája ellen. Fri? erről, idézve egy egykorú radikális lapot, így emlékezik meg: „Ezekre a veszedelmes, teljesen Palacky utasításainak megfelelő célzásokra — mivel ez ekkortájt világosan megmondta, hogy nem lesz addig nyuga lom, míg legalább Amoldot, (a cseh radi kálisok egyik vezetőjét) nem tartóztatják le — az „Obcánské Noviny” válaszol má jus 6-iki számában Sabina tollával: „Más szláv politikára érünk meg lassanként, mint a ti krpmérízi jobboldalotok hirdette politika volt: mégpedig a becsület és sza badság politikájára, elvetve a ti egyrészt hízelgő, másrészt fennhéjázó politikáto kat!... Most azonban már mindenki látja, hogy a ti szabadságtok leple alatt csak a puszta engedékenység húzódott meg bármely kormánnyal szemben, csak az arisztokratákkal, a bürokratákkal és a hierachiával való egyetértés, amit egyen - Ínségnek-kereszteltetek el. De a cseh nem zet, a nép zöme nem nyert ezen semmit! Miért? Azért, mert vezetői a politikához nem értettek és tapasztalatlanok voltak abban.’* A Národní Novinyben május hó folya mán nem egyszer tért vissza a cseh nép magyarbarátságának megbélyegzésére. Ezzel párhuzamosan a liberálisok ismétel ten propagálták az ausztroszláv politikát. Az elmondottakból láthatjuk, hogy a li berálisok is tovább folytatják a naciona lista uszítás politikáját. A magyarbarátság ellen a jól bevált fegyvert dobták be ismét a harcba. A liberálisoknak ez a magyar szabadságharc ellenes politikája azt mutat ja, hogy a kormány elleni támadások nem jelentették egyben a forradalmi erők tá mogatását. A szlovák mozgalom vezetői sem nézték jó szemmel a cseh radikálisok és a cseh nép magyarbarátságát. A cseh és szlovák mozgalom részvevőinek több egykorú levele foglalkozik ezzel a kérdéssel. L. Štúr már cius 22-én, értesülve a prágai forradalmi eseményekről, a következőket írta Ériének „Hallom, hogy nagy forrongás van tinála- tok. Látszik ebből, hogy politikailag még fiatalok vagytok s miként forr bennetek a nyugati szláv vér. Lassabban, lassabban! Egy év alatt nem teremtesz nemzetet, nem írod meg történelmét sem; egy év alatt nem hozod helyre, amit századok pusztí tottak és torzítottak el.” S. Jurkovié, aki ebben az időben Prágá ban tartózkodott, 'beszámolt Hurbannak arról, hogy a csehek azt tanácsolták neki, hogy a szlovákok kössenek szövetséget Kossuthtal. Ö azonban ezt — írja — a leg határozottabban visszautasította. Ilyen szellemben írt Húrban sógorának, D. Slobo- dának néhány nappal később. „Még egy újság — hogy a magyarokkal szövetke zünk! Inkább a fekete ördöggel. Ezek aztán politikusok! Hogyha egy kicsit ha ragszanak a minisztériumra, félredobják terveiket, elveiket és politikai hitvallásu kat. Oh, emberi éretlenség, a prágai politi kusok szörnyű éretlensége.” Húrban egy másik alkalommal feleségének így írt a cseh radikálisok magyarbarátságáról: „A csehek már megint bolondulnak, Kos suth dicsőségéről írnak. Látod, kár az időért az ilyen dolgok olvasására.” Štúr leveleiben egészen más hangot ü: meg, mint Húrban, drámai szavakkal igyekszik rábeszélni Fričet arra, hogy térjenek vissza a régi útra. „A ti Prágátok most nagy gondot okoz nekünk! Félünk, nehogy egyesek valamit kifőzzenek ott a ti és a mi kárunkra és kiszámíthatatlan sze rencsétlenségünkre. Az olyan kiáltozások, hogy béküljünk ki a magyarokkal, az olyan tüntetések, amelyeken Kossuthot dicsőítik, Jellasics képét elégetik, semmi jót sem jósolnak. Elhiszem, hogy titeket az utóbbi események megráztak és meg kellett, hogy rázzanak, azonban ezekben a megnyüvánulásokban hallatlan könnyel műség és hallatlan politikai járatlanság
