Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Sztaniszláv Neumann: És szuronyhoz hasonlítsák a tollat… (Vlagyimír Majakovszkij születésének 60. évfordulójára - 1953. július 7.)
dig szükséges volna, hogy minden katonai szavalónk betéve tudja. A vers a gyáva katonáról szól, aki megszökött a frontról, hazatért kunyhójába, ledőlt a padkára és édesen elaludt. Ezalatt az ellenség éppen ott törte át a frontot, ahol neki, a szöke vénynek állnia kellett volna. És a katona szökevény házába benyitottak a csendőrök, a pópa meg a földbirtokos és visszaállították mindazt, amit az Októberi Forradalom meg döntött: az úr korbáccsal veri, gyermekeinek a pópa kereszttel veri fejébe a hittant és felesége a földbirtokos vadászkutyájának kölykeit kénytelen szoptatni. Majakovszkij nem egyszer fordult azok hoz, akik őrségen állnak: tanuljatok mind annyian, akik a munkásosztályt védelmezi tek. , Készülj fel” című versében így ír. gondolj arra elvtárs, mi van a határon túl; szilárdítsd a Szovjetunió védelmét. „Nyu gaton a helyzet változatlan” című versében ez áll: „Békét akarunk! De ki utunkba áll na, arra egy milliós hadsereg ront”... „A tizedik évfordulóra” című verse, amelyet a Vörös Hadsereg alapításának évfordulóján irt, ezekkel a szavakkal végződik: „Emeljen a hír s riőjj nagyra vele, bolsevikok Vörös Hadserege!” Abban a moszkvai lakásban, ahol Maja kovszkij élt és dolgozott, kis múzeumot rendeztek be. A kiállított tárgyak között van egy könyv, amelyet aknaszilánk sebzett. Ezt a könyvet A. P. Kirillov szovjet katona küldte a Majakovszkij-múzeumnak. Levelé ben 1942 decemberében azt írta: „Ettől a könyvtől a Sztálingrádi csata legnehezebb napjaiban sem tudtam megválni.” Az agi- tációs frontbrigádok százai szavalták a há borúban néhány száz méterrel az első vonal mögött Majakovszkij verseit. Poljakov népnevelő tizedes így írt: „Tarisznyámban van egy könyv, amelyet úgy hívok: győz- hetet’en fegyver, Majakovszkij versei ezek. Valahányszor a szovjet hazafiságról beszélek az elvtársakkal, mindig Majakovszkij mű veiből olvasok fel neicK.” Ljuba Kozmogyemjanszkaja könyvében, amelyet Zoja leányának életéről és halálé- Iáról írt, elbeszél egy esetet, amely a német front mögött, nehéz partizán-menet közben történt: „Egy ideig hallgattunk. Lída Bulgimova megjegyezte: úgy szeretnék élni! Sohasem felejtem el ezeknek a szavaknak a csengését. Áthatotta őket a hit, hogy még hosszú, gyönyörű élet áll előttünk. Ekkor Zoja emlékezetből szavalni kezdte Majakovszkij egyik versét. Azelőtt sohasem hallottam őt-szavalni. Szokatlan volt mind ez: az erdőt hó borította, a lángoló tábor tűz mellett Zoja csendesen mondja a költő szavait, de minden mondat világos és ért hető, érzés és tűz hatja át: Fent szél s felhő verekszik, sötét eső szakad, kubikosok raja fekszik egy rossz szekér alatt. Dörmögnek... S hallja fenn-lenn az eső és a sár: ..Négy év múlva e helyen kertváros áll!” Én is szeretem Majakovszkijt és jól is mertem ezt a versét, de most úgy éreztem, hogy először hallom. Érdessé ázik a gúnya. fagyos a feketeség; ázottan eszi a munka népe falat kenyerét. De korgást. és kegyetlen záport túlzeng a száj: ..Négy év múlva e helven kertváros áll!...” Körülnézek, látom mindnyájan mozdu latlanul ülnek és nem veszik le szemüket Zójáról. Arca ismét kipirult és hangja egy re erősebben, egyre tisztábban cseng: Meglesz az a város a kerttel. s szép lesz. tudom. ragyogó, mert ilyen emberekkel épít a Szovjetunió! „Még!” — kiáltottunk valamennyien, ami kor befejezte. És Zoja elszavalta az összes Majakovsz kij verseket, amelyeket kívülről tudott. Sok verset mondott el azon az estén. Emlék szem, milyen lelkesedéssel szavalta a „Teli torokból” című vers befejező sorait: M.nt pártigazolványt. magasra tartom hogy mindenki lássa: pártos könyveimnek mind a száz kötetét. És így maradt meg em1 ékezetünkben az az éjtszaka, tábortűz, Zója és Majakovsz kij versei...” 448
