Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Kovács Endre: Kollár János
44 legfőbb párfogóját becsülte. Verseiben büsz kén énekelt az orosz népről, amely Nagy Péter városától egész a kínai falig él, meg énekelte Szuvorovot, versekbe foglalta Lo- monoszovot és Zsukovszkijt, szonettben sirat ta meg Puskin halálát A szláv kölcsönösség eszméjét Kollár a múlt század első felében, amidőn a szláv népek idegen járom alatt éltek, logikusan kapcsolta össze azzal az Oroszországgal, amely tudvalevőleg maga is elnyomója volt más szláv népeknek. Érthető, hogy Kollár gondolatainak legnagyobb visszhangja nem azok közt a nagy szláv írók és gondolkodók közt volt, akik maguk is fájdalommal érez ték a cári elnyomást, hanem az Osztrák Monarchia elnyomott szláv népei körében hatott nagy erősítésként a nemzeti újjászü letésért és a szabadságért vívott harcban. Mindaz a küzdelem, amely a múlt század 40-es éveiben az osztrák és a magyar ural kodó osztályok ellen megindult, Kollár mun kásságával is kapcsolatban állott. A cseh és a szlovák nép számára Kollár versei a szélesebb perspektívát jelentették; kiemel ték a népet a saját kicsiségének érzéséből; megcsillogtatták előtte a szebb jövőt. Kol lár hitt ebben a szép jövőben, ő maga fá radhatatlanul azon dolgozott, hogy népe kultúrális színvonalát felemelje, hogy ki nyissa a nép szemét, megmutassa a jövő járható útjait, elsősorban a szláv összefogást, amely elvezet a szabadsághoz. Megjósolta, hogy száz esztendő múlva a szláv nemzetek elnyerik teljesen szabadságukat, elfoglalják méltó helyüket a világban. Csak azt saj nálta, hogy őmaga nem élhet abban a kor ban — tehát a mi korunkban. Kollárnál a szláv népek egymáshoz való közeledésének célja: az erők egyesítése, a megalázó helyzetből való kiemelkedés. Ez azonban nem történhetik más népek kárá ra, ellenkezőleg: az egész emberiség hasz nára válik. Ezért hangoztatja a szláv moz galom humanisztikus jellegét. Már Jénában, a német nacionalizmus nyers fellépésétől megbántva, megfogalmazta a kollári huma nizmus alaptételét, mely az egész világon ismertté lett s amely röviden így hangzik, „Ha kimondod: szláv — a visszhang mondja ezt: ember!” Kollár humanizmusa messze felette áll annak a liberális humanizmus nak, melyet a polgári filozófusok az ő hala1 a után konstruáltak. Kollár számára a nem zetek szabadsága szent fogalom volt. A Dicsőség leánya a 20-as években az ébredező polgári elemek széles körében keltett visszhangot. A 30-as évektől kezdve azonban a fiatal polgárság és a polgárság szerepét betöltő értelmiség az erőre kapó nemzeti mozgalmak keretében új, gyakor lati célokat á’lít maga elé. Az irodalmi kölcsönösség álta’ános programmján túl a maga politikai követeléseit konkrét kí vánságok formájába öltözteti és megindítja a harcot a politikai érvényesülésért s a nemzeti jogokért. Ezekből a mozgalmakból Kollár kimaradt. A magyar fővárosban megszakadt kapcsolata a szlovák tömegek kel; nem érezte maga mögött azt az erős társadalmi bázist, amely kezdeti radikaliz musát erősíthette volna. A szlovák politikai életben a 30-as évek közepétől Stúr és fegyverbarátai veszik át a vezetést; ők alkotják meg az önálló szlovák irodalmi nyelvet s ezzel mintegy betetőzik azt a munkát, melyet Kollár irodalmi munkásá gával elindított. A 40-es években Kollár fokozatosan visszavonul a politikai s iro dalmi élettől, átadja magát a nyelvészke désnek, a mithológiának és régészetnek. Kollár költészetének, a szláv kölcsönösség eszméjének hatása azonban elválaszthatat lanul hozzátartozik a múlt század történe téhez. Hatalmas erőforrás volt ez a köl tészet a cseh és a szlovák s általában a szláv népek számára; az idegen hódítás veszélyére, az összefogásban rejlő erőgaz dagodásra figyelmeztetett. Óriásinak mond ható az a hatás, melyet Kollár versei a szláv világra gyakoroltak. A költőnek az orosz kultúra iránti szeretető természetessé teszi, hogy sok híve akadt az orosz nép között, műveit lefordították orosz nyelvre. Nagy visszhangja volt a lengyeleknél is. Mickiewicz is szerette és becsülte őt. Az ukránok nagy költője, Tarasz Sevcsenko pedig különösen lelkesedett verseiért. A kollári mű élt, hatott és sok- irányban lel kesített. Ma új kiadásban jelentetik meg Kollár műveit. A szocialista kultúrpolitika és irodalomtörténetírás arra' törekszik, hogy Kollár haladó, antifeudális, monarchiaelle- nes, harcos költészetét ismertesse meg a nép széles tömegeivel. A közös államkeret ben közös nagy művön, a szocializmus épí tésén dolgozó cseh és szlovák népet az ifjú Kollár harcos versei a közös elnyomatásra emlékeztetik, arra az időre, amikor a csehek és a szlovákok egyaránt ki voltak szolgál tatva az idegen uralkodó osztályok kénye- kedvének. És nem vesztette el időszerűségét a kollári kölcsönösség eszméje sem. A má sodik világháború véres hitleri merénylete a szocializmus országa ellen, a szláv népek leigazása a porosz csizma által — a közel múlt nagy figyelmeztetéseként tették rend kívül elevenné Kollár összefogásra buzdító költészetét. Éló, ma is ható része ennek a költészetnek az a szeretet, amely az el nyomott népek istápolója, felszabadítója, a nagy orosz nép iránt nyilvánul meg. A törhetetlen, büszke, meg nem alázott Moszk va a hazafias önfeláldozás, a harci elszánt ság és a végső győzelem szimbólumaként emelkedik ki Kolláj- szonettjében és nem csupán a szláv nemzetek szabadsását, ha nem az egész emberiség felemelkedését, ragyogó jövőjét biztosítja. A szocialista kritika felfedi a kollári mü haladó vonásait. A szocializmusért és a békéért harcoló népek új alakban valósítják meg a kölcsönösség elvét, amely ma már szláv és nemszláv, szabad népeket fűz egybe a népek békéjére, életére törő új ellenség gel, a kapitalista imperializmussal szemben í
