Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Sztaniszláv Neumann: És szuronyhoz hasonlítsák a tollat… (Vlagyimír Majakovszkij születésének 60. évfordulójára - 1953. július 7.)
És szuronyhoz hasonlítsák a tollat... (Vlagyimir Majakovszkij születésének 60, évfordulójára — 1953 július 7.) írta Sztaniszláv Neumann Makszim Gorkij műveiben egy csodaszép mesét találunk, amelyet Izergü, az öreg cigányasszony mondott el az írónak: a me se Dankóról szól, a férfiről, aki népét a sötét erdőkből kivezette a napsütéses me zőkre, Az úton sötét volt, az emberek csüg gedtek, de ekkor Dankó kitépte kebeléből lánggal lobogó szívét és mint szövétnekkel világította be vele társai előtt az utat. Ilyenek voltak mindig a nagy költők: akik nem a jóllakottakat akarták mulattatni és szórakoztatni, hanem megvilágították az utat népünk, nemzetünk előtt. Erről írta Ján Neruda, a nagy cseh költő: „Légy egy szerű katona!” Ilyen költő volt Vladimír Majakovszkij: népének katonája, a&i mindig az első vo nalban harcolt. Voltam vízhordó és csatornákat kotortam, felvirradt a forradalom i s magával rántott törve-rontva. a költészet e kényes dáma kertjében kotoltam s kisétáltam onnan a frontra. „Teli torokból” című versében Majakov szkij így ír magáról és művéről. Költő volt, aki sohasem hagyta el népét, a népet, amely- lyei együtt harcolt és szenvedett, amely- lyel együtt nélkülözött és fagyoskodott a polgárháborúban. Költő volt, aki költészeté nek minden erejét a proletárok osztályának adta. Nem látott ebben áldozatot. Büszkén hirdette: „Elsősorban olyan ember vagyok, aki tollát — jól ügyeljetek! — a mai kor nak, a mai valóságnak és megteremtőinek, a szovjet kormánynak és a pártnak a szol gálatába állította”. Kijelentette: „A művé szet legyen fegyver, olyan fegyver, amely- lyel a művész, író és színész az osztályát szolgálja.” így nézett Majakovszkij a köl tészetre. És éppen ezért a legszebb versek is csak akkor elégítették ki. ha a nép, a ha za szempontjából szükségesek, hasznosak voltak. Sztálin elvtárs Majakovszkijt a szovjet korszak legnagyobb és legtehetségesebb köl tőjének mondta. Majakovszkij éppen azért volt a legnagyobb költő, mert fenntartás nélkül a Szovjetunió polgárának vallotta magát, mint mondta, az agitátorok vezető je volt és nem a forradalomról írt, hanem a forradalomért. Azért volt a legnagyobb költő, mert verseiben azt énekelte meg, ami a legdrágább a szovjet embereknek; mert vágyai az egész nép vágyai voltak; mert minden verséért felelősnek érezte ma gát az egész Szovjetunió előtt: „Szovjet üzem vagyok, amely boldogságot termel.” Majakovszkij joggal írta életrajzában az Októberi Forradalomról: „Csatlakozni vagy sem? Számomra ez a kérdés nem létezett. Az én forradalmam volt.” Az ő forradalma volt, amelyért már gimnazista korában bör tönbe vetették, mert elősegítette a letartóz tatott bolsevikok szökését. Az ő forradal ma volt: megtestesítette és megvalósította mindazt, amiért küzdött. És ő előtte is feltárta az új korszak kapuját. Egykori „barátai”, a futuristák „értelmet meghaladó” nyelvet agyainak ki, hogy sen ki se értse őket. Majakovszkij azonban, aki 1917 februárjában a petrográdi katonai autóiskola hallgatója volt, néhány napig az iskola forradalmi parancsnoka lesz. Utaik elválnak: a futuristák a forradalom ellen vannak, Majakovszkij pedig harcol érte. Ezért le kellett ráznia magáról minden Burljukot, akik a lábába csimpaszkodnak és vissza akarják őt rántani a régi világba. Megírja a Februári forradalom költői krónikáját. Néhány hónappal később meg jelenik „Mese Piroskáról és a farkasról” c. maró gúnyirata a kadetok ellen, akik sietve rózsaszín köntöst akarnak ölteni. Ezerki- lencszáztizennyolcban pedig megírta „In duló balra” című versét: ezt a verset so hasem felejtjük el, mert titkon tanultuk a megszállás éveiben, a szovjet korszak le heletét árasztotta és velünk volt a mi februári győzelmünk napjaiban is. Tizen nyolcban lép fel először Maiakovszkij a petrográdi tengerészek előtt. És a frontra induló katonák tarisznyájában a töltények, a kétnapi kenyéraöag mellett ott vannak a harcos proletárköltő versei is. Majakovszkij teljesen a forradalom szol gálatában állt. Egy kis moszkvai műhelyben néhány elvtárssal együtt majdnem napon ta adott ki plakátokat a legidőszerűbb kér désekről. Óriási munka volt ez. A plakáto kat kézzel sokszorosították. Minden ese ményre vá'aszoltak. Több mint 1600 ilyen plakát jelent meg, kilenctizedrészük Ma jakovszkij ötletei alapján, az ő jelszavaival Kegyelettel lapozunk bennük. A polgár- háború krónikája ez. Gyenyikin hadjárata, az Ántánt harmadik intervenciója, harc az éhínség ellen a Volga mellékén... Vannak köztük versek 1917-ből: ..Nem lesz több ananász, fenyőmadár — Leszámolunk, burzsuj, időd lejár!” Megtaláljuk a Szovjet Ábécét, amely kö nyörtelen gúnnyal figurázza ki a forrada lom ellenségeit. Megtaláljuk a Bolhadal parafrázisát: a Verset Gyenyikinről. Gúnyos apróhirdetéseket: Clemenceau sürgősen ke res valakit, aki megtanítaná oroszul, hogy 4‘
