Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Kovács Endre: Kollár János
grammnak a könyv Előhangja. Elégikus disz tichonjai kifejezik a költő mély fájdalmát az egykori németországi szláv törzsek pusz tulása felett, de a vers sokkal több ennél: hatalmas tiltakozás a feudális Európa ellen, a nemzetek elnyomása s mindenféle erőszak ellen, s egyben állásfoglalás a világnak új, igazságosabb elrendezése mellett. Tele van » vers az emberiség jövőjébe vetett hittel. A szomszédos szláv népek joggal érezhették úgy, hogy az új költő valóban legbensőbb gondolataikat és érzéseiket fejezi ki, ami dőn a szláv népek lelkiismeretét és öntu datát ébresztgeti. Kollár verse tiltakozás volt minden nemzeti elnyomás ellen. Felál lította azt a Marx szavait emlékezetünkbe idéző tételt, hogy „nem lehet szabad az a nép, amely másokat elnyom.” Az Előhang felhívja a kis népek figyelmét a hatalmas tölgyre: Oroszországra, amely bátran dacolt sok évszázad viharával s most is segítséget nyújt az elnyomottaknak. A szláv kölcsönösség irodalmi programmja után a költő a 30-as években történetfilozó fiai alapon is kifejtette elméletét. A kollári kölcsönösség idealisztikus gon dolatmaradványai az elmúlt évszázadok fo lyamán lefoszlottak. de maga a gondolat fennmaradt. Kollár programmja az idegen elnyomás elleni védekezés jegyében szüle tett meg. Nem olyan politikai kapcsolatot jelent tehát, amelyben az erősebb fél el nyomja a gyengébbet. Az irodalmi kölcsö nösségről írott művében Kollár tiltakozik az ellen, mintha ö az egyes szláv nemzetek egyéniségének el homályosítására törekednék, vagy e népek eggyéolvasztását tartaná cél nak. A szláv kölcsönösségnek nem feladata, mondja e helyen Kollár, hogy megsemmi sítse az egyes nemzeteket vagy egyiket a másiknak alárendelje. A szláv nemzeteket megerősíteni s nem gyengíteni kell — ez az ő programmja. Kollár ellene volt azoknak a romantikus terveknek, amelyek egy közös, ossz-szláv nyelv megteremtéséről álmodoztak. Szerinte az egyes szláv nemzetek és nyelvek olyan határozott egyéniséggel rendelkeznek, hogy már ez is lehetetlenné teszi a közös nyelv kialakítását. A nyelvkérdés megoldását a kölcsönösségen belül Kollár úgy képzeli el, hogy a szlávoknak m§g kell tanulniok egy más nyelvét, el kell sajátítaniok legalább a négy fő nyelvet (orosz, lengyel. illír cseh). Az irodalmi művek lefordítása és megjelentetése egymás nyelvén az egyedüli útja annak, hogy a szlávok megismerked jenek egymás kultúrájával. Kollár elvetette az egyedüli szláv vallás eszméjét is; általá ban kevéssé foglalkoztatta őt a szláv ké’’ désen belül a vallás kérdése s ha egyáltalán szót ejt a vallásról, csak azért teszi, hogy e téren is hangsúlyozza az egyes szláv nem zetek önállóságát. A vallási tarkaságot a szláv kultúrák gazdagsága jeléül fogja fel. Kollár munkásságának hatalmas mozga tója az Oroszországhoz, az orosz néphez, az orosz kultúrához fűződő szeretete. Sze rette Oroszországot, melyet nagynak, ha talmasnak látott s amelyben a szláv népek Kollár János felesége. Kollár János síremléke Becsben. Kollár János kézirata.
