Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 5. szám - Vietor Márton: Parasztmozgalmak 1848-ban a szlovák vármegyékben
írta Vietor Márton Az 1848-as forradalmat megelőző ma gyar reformkorszaknak és magának a forradalomnak is legmélyebb ellentmött- dásaii és hiányosságai, a nemzetiségi kér désben e foglalt végzetesen hibás állás- foglaláson kívül, a magyar e’lenzéki ne messég és a reakciós konzervatívok osz tályérdekeinek azonosságából fakadtak. Az ellenzéki és a reakcós nagyb: rtokos-ok egyaránt érdekelve voltak a jobbágyszol- gáliatásak fenntartásában és önző osz- tályszempontjiuk ebben a kérdésben azo nos volt. Ez volt az cka annak, hogy a magyar ellenzéki nemesség, a feudáfis ki zsákmányolásnak legjobban kiszolgálta tott parasztságot, a po'gári forradalom e legharcosabb elemét nem tudta maradék talanul szövetségedének megnyerni. A nemzetiségi ellentétek az elnyomott népek szemében a földesúri kizsákmányo’ás lé nyegét is elhomályosították. Ennek az volt a következménye, hogy a szlovák nép többségét képező parasztság, kizsák- mányolójában nem a kizsákmányoló föl desurat, hanem a nemzetiségét elnyomó magyart látta. Kossuth, habár a nemzetiségi kérdés megoldására későn, csak a forradalom utolsó napjaiban, il’etve az emigrációban jött rá, — a parasztszövetség fontosságát idejében meglátta. 1846-ban írta: „Egye- sti’nünk kell érdekében a néppé1, hogy erő sebbek legyűrik... A feudalizmus romjai nak buknia kell... Arra gondolni többé, tetszik-e valami a nemességnek vagy nem, nincs idő, főbb tekintet a népet megnyug tatni s vele egyesülni....“ Nem csoda, hogy az utolsó pozsonyi rendi országgyűlésen, a forradalom kitö réséig, az ingadozó ellenzéki nemesség ne hezen tudta áttörni a reakció frontját és a reformok ügye alig haladt előre. Már- már úgy látszott, hogy Kossuth is elvesz ti pártjának bizalmát és hogy az ország gyűlés eredménytelen marad. Azon keve sek között, akik az úrbéri kérdésben a parasztság érdekeiért szállottak síkra és akár közvetve, akár közvetlenül is Kos suthot támogatták, első helyen Zólyom váro3 követét, a szlovák forradalmi moz galom vezéralakját, Stúr Lajost kell em lítenünk, aki 1847. december 21-én meg tartott híres felszólalásában, az alsóház- ban. többek között ezt mondotta: „Ha van fontos ügy országunkban, melynek szerencsés megoldása és eldöntése a leg forróbb és legigazságosabb kivárnátok kö zé tartozik: nézetem szerint, ez a szőnye gen levő örökváitság ügye; s ha van ná lunk ügy, ‘mely a törvényhozó testnek legnagyobb figyelmét igényű, az bizonyo san a szegény adózó nép emancipációja. Mindenki előtt ismeretes, hogy micsoda állapotban találtatiik a szegény adózó nép országunkban; mindenki tudja, mert lát ja, hogy elnyomva és lealázva van ... Századak jöttek é3 folytak le... de a sze gény elnyomott nép sorsán vagy semmi, vagy csak parányi valami segítettetett... s elvégre elérkeztek azok a napok, melyek a szabadság jótékony eredményeit a sze gény e'nyomott népre is kiárasztják, me lyek, a hosszú századok során könnyéb- bülésre várakozó és sorsa javítása után sóvárgó milliókat, a kivívott emberi sza badság jótéteményeiben részesít k ...“ A párizsi februári forrada’om híre ré mületbe ejtette a Pozsonyban egybegyült reakciós arisztokratákat, viszont az alső- ház ellenzékének aktivitását fokozta és mozgásba hozta az elsikkadó tárgya lások menetét. A reakció egyik vezére, Waldstedn írta 1848. HL 3-án egy leve lében, hogy „a főrendi ellenzékre a tisz
