Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 4. szám - Egri Viktor: Hűség (IV.)
Tibor (zavarban tfán, boldog is, nem meri visszautasítani): Ha én megkínálhatom egy kis mákosrétessel ? Sárogh: Mákosrétes? Tibor: Nem szereti? Sárogh: Szereti a rosseb. Maeskaabrak az! ... A káposztát még bevágom, ha jó borsos, de a mákosat? ... Még a mákosgubót se bírom. Tudja, igen-igen gyön ge a gyomrom. (Közben nagyokat harap a kolbászból.) Mari néni (sepreget az utcácskák közt. A vedret leteszi a lemezrakás mellé és megáll egyett szusszanni. Hatvanon felüli, jóságos arcú öregasszony. Egész életét munkában töltötte, de azért még jó erőiben van. Inkább éltes paraszt asszonynak hat, mint munkásnönek. A tekintete vidor és elevenen kutató. A szava friss, mint a forrás, úgy csobog és üdít): Jobban izlik a hazai? Sárogh: A fene bírja azt a sok knédiit, meg szószt... Egyék egy harapást belőle. Foghagymás. (Szel egyet a kolbászból és kínálja. Mari néni: Fii, de finom a szaga is. (Eszik egy harapást.) Sárogh: Tudja mi a finom, szüle? Mari néni: Mi? Sárogh: Két kirántott hús közt egy kis libamáj. (Röhög.) Mari néni (rámosolyog): Te tökmag! Gábor (jön balról. Ö is falatozik.) Sárogh: Oszt mért nyúzza magát ezzel a söprögetéssel, öreganyám? Mari néni (sóhajt): Bizony, nagy az én ‘bajom... Ez a sepregetés! Sárogh (félreérti): Nincs senkije, aki törődnék magával? Mari néni (büszkén kihúzna magát): Nekem?... Minek nézel engem, te Azért, hogy az időm 62 év. Elismerem, ötreg vagyok. De tavaly nyáron két kaszás után bírtam kötözni. Mondtam' mindgyárt a személyzeti osztályon, hallja elv- társ, nem jöttem én ide sepregetní vagy mosogatni. Gábor (közelebb lép): Hát minek? Mari néni: Hajót építeni1! Gábor; Mi a csuda! (A legények egymásra néznek; egyszerre szörnyen megtetszik nekik az öreg szüle.) Ez meg hogy jutott az eszébe? Ilyen iszonyúan nehéz munka. Mari néni: Ügy, édes fiam, hogy van egy önök ám. (Vargára néz.) Éppen olyan szép, mosolygós kommonistia arc» van, mint magának. Gábor (szinte lányosán elpirul): Hát van kommunista arc, szüle? Mari néni: Mán hogyne -vóna. Én azt első szemre meglátom... Mint annak a ma gos, szép fekete embernek, aki az imént ment a hajóra. Gábor: Halász elvtársat gondolja? Mari néni: Hát lehet, hogy úgy híjják... Neki is csillag parázslik a szemiben. A kotmmonista csillag. Akár a boldogult uraméban. De az övé hamar kihamvadt. A sok nyomorúságtól, meg a börtöntől... Gábor: Börtöntől ? Mari néni: Sztrájkolt a lelkem, oszt lefogták... Hajaj, nem ilyen jó világ volt az akkor... A magáé, fiam, meg az unokámé... Annak a tüze megmarad... Tudja, az onokám három évvel ezelőtt még a kulák istállójában tiporta a te- hénganajt. Mondtam néki, hogy az öregapja is óvasott, pedig akkor újságra se futotta... Mondtam néki, hallod-e Bandi, a szegény ember gyereke előtt is kinyílott a kapu. Hagyd ott azt a kuJákot, de az az istenverte kulák csak nem akarta elengedni. Édesgette, telefecsegte a fejit, hogy „te Bandi, ne higgy annak a kommonista öreganyádnak. A vesztedet akarja a -végén még töml'öcbe vettet téged.“ Gábor (alig állja meg, hogy nagy szeretetében át ne ölelje az öregasszonyt): És Bandi ... hallgatott magára ? Mari néni: Otthagyta bizony a kulákot. M ert a vér nem válik vízző. A nagyapja vé re. Arra a kulákra meg rájárt a rúd. Beteljesedett rajta a mondás, hogy aki másnak vermet ás... Két esztendőre elítélték, mert szabotálta a beszolgál tatást. Pénzbüntetést is kapott, hogy abba belezöidül... És az unokám most hadnagy. Gábor: Hát ezért nem éri he a sepregetéssel, szüle? Mari néni: Nem én, lelkem! ... Hajót építeni jöttem, a szovjet elvtársaknak, hogy olyan szépen és szabadon élünk. Gábor; Tudja mit, szüle?! Beszélünk majd azzal a csillagos szeművel. Biztosan ta lál magának majd valamivel jobb munkát. Tán a raktárban. Mari néni: Osak osztoán hamar. Mert ha megunom, elmegyek maguktól. Gábor; Hová menne? Maii néni; Ahol jobban megbecsülik az embert... Az Ifjúsági gátra. (Viszi a vöd rét és eltűnik a ihajó mögött.) Gábor (mosolyogva néz utána): Bár az én öreganyám ilyen volna. Sárogh: Jössz egy sörre, Gábor? (Feláll.) Varga: Gyerünk! (Visszanéz Tiborra.) Tartson velünk, Tibor!
