Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 1. szám - Sas Andor: A XIX. kongresszus irányító szava az írókhoz
ró földműveseket és a dolgozók körében felnövő új értelmiséget. Juttassák kife jezésre az élet szakadatlan előrelendülé sét és a tömegek alkotó kezdeményezését. Ezzel íróink a fejlődés aktív tényezőivé válnak. Le kell küzdeni a kapitalizmus nak az ember tudatában f elkísér tő marad ványait ,az önelégültséget, a régihez ta padást. Az irodalom fejezze ki 'azt a tör vényt, hogy a dialektikus fejlődés mene tében az új feltétlenül győzedelmeskedik, bár mindig harc közepette. E harc mo torja a haladásért küzdők lelki életének nemessége, amely közéleti tevékenysé gükben és magánéletükben egyaránt meg nyilvánul. Az igazi irodaiam a jövő útjára világít, t;sztánlátást jelent a holnap felé, a töme gek szocialista cselekvő erőit megsokszo rozza, acéloz, melegít, a kommunista élet forma és életöröm hídjává válik. Az eszmeiség és a müvésziség szerves, szoros és zárt egysége teszi az értékes irodalmat. Az eszmeiség képesíti az írót arra, hogy népét vezesse előre a kommu nizmus útján. A müvész;ség ennek á ve zetésnek magávalragadó erőt kölcsönöz, annak a kivételes hatásnak segítségével, ami az igazi művész és az irodalmi mes- termü sajátsága. Kiváló példa erre Gorkij. Milyen mély az ö eszmeisége, mennyire odaláncol a realitáshoz és milyen, tökéle-, tesek a formáló eszközei. Az eszmeiség jelenti a társadalom új építésének értel miét, jelenti a szocialista realizmust, a művészet nevelő hivatását, a béke védel mét. A müvósziségen értjük a mesteri hozzáértést, szóval a becses, klasszikus és haladó felhasználását, de olymódon, hogy érvényesítésük segítségével az alkotók a. fejlődés menetével lépést tartsanak, an nak útján előre jussanak. Az irodaiam feladatait t’sátán látjuk, ha az elvégzendő munkát nem csak a múlt gyarlóságaihoz, hanem a jövő tenni valóihoz mérjük. Üj életlehetőségekről kell beszélnünk s hogy ezek mit jelente nek .azt kiolvashatjuk az élő je’en té- nyeiből. íme van magyar sajtó és fo lyóirat-irodalom, van könyvtermelés' és olyan méretű csehszlovákiai magyar könyvfogyasztás, amely vetekszik a ma gyarországi könyvfogyasztás átlagával az 1945-ös felszabadulást megelőző negyed- százados elnyomatás idején. Hogyan nőhetett ilyen méretűvé a köny vek kelendősége? Az ok világos: a niépi demokrác'a minden tekintetben vásárló- képessé tette a dolgozó tömegeket. A közfogyasztás nemcsak anyagi, tehát élel mezési vagy ruházkodási téren növeke dett hatalmasan, hanem közszükségletté, fedezhető közszükséglétté vált az olva sás és az irodalmi művelődés is. És ezen a ponton rá kell térni az iro dalom munkásainak, az alkotás irányítá sának felelősségére. Ezzel a felelősséggel 1918-tól 1948-ig azok, akik magyar nyel ven írtak Csehszlovákiában, részint szán dékosan nem törődtek, részint nem törőd hettek. A Kommunista Pártot elsősorban a gazdasági és a politikai harc kegyetlen szükségességei foglalták el és az iroda lom gondozására, terjesztésére és propa gálására a kapitalizmus okozta munkás nyomor következtében kevés lehetőség kínálkozott. Az első köztársaság idején a polgári rétegnek volt irodalma, de milyen volt ennek az irányzata eszmeiség tekinteté ben? Világnézeti tekintetben olyan hagyo mányokat ápolt, amelyek mindennek ne vezhetők. csak haladóknak nem, a bur- zsoa nacionalizmus ködfüggönyével pró bálta elhomályosítani a dolgozók látá sát s végül fasizáló utakra tiévedt. Nem hatolt be a konkréten adott életkörnye zetbe, ez nem érdekelte, nem törődött ve le. Mint álitaMban a 'burzsoázia hanyatló világának, neki se voltak perspektívái, ha csak nem egy visszahozhatatlan múlt fe lé. És nem kevésbbé terméketlen volt az úgynevezett aktivisták szociáldemokra - ta beállítottságú lakájirodalma. Itt-ott felbukkant egy-egy kivétel, de általában egyet állapíthatunk meg: az irodalom el fordulását a néptől. Az ifjúság körében találkozunk átmeneti megvilágosodással, a szemek pillanatokra a Szovjetunió pél dájának fénye félé fordulnak, de ekkor is elhajlás mutatkozott, a sarló és a ka lapács elválaszthatatlan kettős szimbó’u- mából egyoldalúan kiragadják a sarlót. Akik az új viszonyok között tollat fognak, azoknak okulniok kell azokból a hibákból, amelyek a népi demokrácia megszületését megelőző évek idejéből hi bás hagyományként másutt kísértenek. E hibák közül elsősorban a sematizmus kerülendő, amely ellen a cseh, a szlovák, a magyar irodalomban lankadatlan har cot folytat az irodalmi kritika. Nem elég, hogy a jelen problémáihoz nyúl az író, itt az a fontos, a becsületes átélésnek milyen mélységével nyúl hozzá. Az ábrá zolás ne legyen se élettelenül halvány, se mereven egyszerűsített, vagy kirívóan színezett. Mi is az a sematizmus, amit annyira kárhoztatnak az irodalomban? Félszínes tarlóhántás ott, ahol mélyszántást kellene végezme. Irodalmi dudvatenyésztés ott, ahol évelő vegetációt kellene fölsarjaszta- ni, mélybekapaszkodó telelő gyökerekkel. A sematikusan dolgozó író olyan turis ta, aki jelentéktelen lankán mímeli a hegymászást, van vele kötél, szeges ci pő, biztosító lánc, de komoly csúcsokra soha nem jut fel. ilyesmire képtelen, nem is törekszik rá. És az éfajta irodalmi tu ristának nincs térképe, nincs terepisme rete, nincsen iránytűje. A szocialista épí tést munkáló író számára a terepismeret a valóságos élet, a technika és a munka világának tanulmányozásából szerzett ta pasztalat, az iránytű pedig a nép alkotó erejének magas eszmeiségü átélése s a marxizmus-leniniE-mus minden dolgozót építő hittel, optimista törhetetlenséggel el töltő tanítása és világnézete.
