Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 4. szám - Illés Béla: Makszim Gorkij
MAKSZIM GORKIJ NEM TARTOZTAM Makszim Gorkij baráti köréhez. De az alatt a hét eszten dő alatt, amelyet egyazon városban (Moszkvában) töltöttünk, igen gyakran voltunk együtt. Volt idő, amikor hónapo kon át szinte naponta találkoztam vele. így aztán (mivel Gorkij njem szokta elhallgatni véleményét) sok emberről és sok jelenségről hallhattam tőle jót vagy rosszat. Engem magamat hol szidott, hol nem szidott. Dicsérni egyetlenegyszer sem dicsért meg, sem írásaimért, sem cselekedeteimért. Általában Gorkij nem valami könnyen dicsért meg valamit vagy valakit. Amikor visszaemlékezések ben azt olvasom X. vagy Y tollából hogy »rólam több ízben nyilvánított Gorkij elismerő véleményt,«: egy kissé (vagy nagyon) szkeptikusan veszem tudomásul ezt a visszaemlékezést. Ha Gorkijnak va lami tetszett, akkor többnyire csak ennyit mondott: »No, no!« Megtörtént, hogy ilyenkor a meghatottságtól könnybelábadt szép, okos, szürke szeme. De a dicsérő szavakkal ilyenkor is fösvényen bánt. »No, no!« Ez volt a dicséret. Az volt a felfogása, hogy a gyerekeket elrontja a dicséret és mivel az írók és művészek bizonyos szempontból halálukig gyerekek maradnak, ha nem akarjuk őket elronta ni, nem szabad őket dicsérnünk. AMINT MONDOTTAM, engem Gorkij sokszor megszidott. Még többször kigú nyolt. Különösen abba akadt bele, mikor a szovjet sajtó engem szovjet írónak ne vezett. Hogy-hogy nem — Gorkij emiatt engem rótt meg: — Maga magyar! írásaiból ezt a vak nak is meg kell látnia. En elhiszem ma gáról, hegy jó szovjet ember és azt is elhiszem, hogy ha rákerül a sor, kész meghalni a Szovjetunióért. De igazi szov jet ember csak úgy lehet, ha egy másod percre sem feledkezik meg arról, hogy — magyar. Az igazi nemzetköziségnek ugyanis fontos kelléke — a hazaszeretet. És hiába — az ember szívéhez legjobban mégis az a föld nö hozzá, ahol beszélni tanult, amelynek népdaliain elérzékenyül, amelynek írói az ö számára áz igazi írók és amelynek hősei az ö számára minden hösök mintaképei. Ruhát válthat az em ber, de ideált csak felületesein. Szívünk mélyén tovább élnék az első ideálok, jóllehet azok áz időik folyamán — termé szetesen •— átalakulnak, új tulajdonsá gokkal gyarapodnak. Maga — fordult hozzám — bizonyára sokkal jobban sze reti Petőfit, mint — mondjuk — Puskint. — Ez igaz! — mondottam én. — Ez természetes és helyes, — foly tatta Gorkij — mint az is természetes, hogy az én számomra Puskin nagyobb költő Goethénél és Dantenál. Objektíve nem mérhetjük fel őket, így hát nékem Puskin szülőhelyén kel föl a nap, magá nak meg Petőfi szülőhelyén. Különben, ha azt akarja, hogy meglássa önmagát, hallgasson meg egy anekdotát. Négy héttel ezelőtt Amerikából Moszkvába ér kezett egy néger lakatos. Most a moszk vai autógyárban dolgozik. Amikor kinit- jártam az autógyárban, elbeszélgettem vele. Megkérdeztem iöle, hogy tetszik neki Moszkva ? »Hát bizony itt nálunk, a Szovjetunióban egészen más az élet, mint Amerikában« — mondotta a- néger. Érti? »Itt nálunk!« Félre ne értsen! Én meg vagyok győződve arról, hogy ez a néger, ha rákerül a sor, jól megmar kolja a fegyvert a Szovjetunió védelmé ben. De azért —- az ő érdekében remélem — amerikai néger márad, — aki a Szov jetunióban egy és más hasznos dolgot tanul. Szeresse kiki az emberiséget, ta nuljon a Szovjetuniótól, ha szükség lesz rá, védje a Szovjetuniót, de elsősorban azért, mert így lesz hü népéhez és hazá jához. így, így, galambocskám! GORKIJ LAKÓHAZÁBAN négy szoba volt telistele könyvekkel. Dolgozószobá jában csak egynéhány könyvet tűrt meg: kedvenceit. Ezek között: Dante, Tolsztoj, Gogol, Stendhal, Heine és — Petőfi. Pető fi olasz fordításban. A dolgozószóba fa lán rézmetszetek és tollrajzok között egy magyar vonatkozású kép: Uitz Béla Sallai Imréről készített portréja. Ebben a szo bában egy este, 1935 júniusában tízen - tizenketten ültünk együtt — vacsora után. Oroszok, ukránok, franciák, ma gyarok. Estétől reggelig folyt a vita. Kefcten beszéltek: Makszim Gorkij és Ro máin Rohand. A háborús veszélyről folyt a szó. Gorkijnak az volt a véleménye, hogy a háború akkor elkerülhetetlen. Arra keli tehát felhívni az emberiséget, hogy legyen készen szembeszállni a szabadság, a fejlődés, az élet ellenségével, a fasiz mussal. Hitler háborút jelent — hangsú lyozta Gorkij. Ha legyőzzük, akkor talán, sőt valószínűleg, olyan helyzet alakul ki, hogy Hitler utódaival szemben, örökösei- írla: Múlt év végén jelent meg a buda pesti Szépirodalmi Könyvkiadó kiadá sában Illés Béla: „Találkozások“ cí mű kötete. Ebből a gyűjteményből közöljük Illés Bélának Makszim Gor kijjal váló találkozásairól szóló, alábbi írását.
